A Rákos-patak-menti kerékpárút kőbányai szakasza

Csoportok:

Budapesten a kerékpáros gerincútvonalak mellett a zöld környezetben vezetett, rekreációs célú kerékpárutak megépítésére is égeto szükség lenne, mivel ez utóbbiak közül csak egy, az Észak-Budáról Szentendre felé vezeto és minoségileg is rengeteg kívánnivalót hagyó útvonal található.

Szabadidos célú kerékpárútnak tökéletesen megfelelne a Rákos-patak nyomvonala, amely a Gödölloi-dombságból indulva átszeli egész Pestet, és amely mellett a XIII. és XIV. kerületben már fut bringaút. Ezért az MK Kelet-pesti területi szervezetének aktivistái bejárták, a folytatásaként elképzelheto kobányai szakaszt és az ez alapján összeállított anyaggal felkerestük a Kobányai Önkormányzatot.

A felmérésünk során készített képek megtalálhatók fényképalbumunkban, illetve ezek helyét térképen is ábrázoltuk a meglévo és az általunk építésre javasolt szakaszokkal.

A kobányai kb 5,5km-es szakasz kb 4,5 km-e csodálatosan szép, érintetlen természeti környezetben vezet, amelynek megépítésével egy közel 20km-es, zöld, kerékpáros folyosó jönne létre Budapesten, amely 5 kerületet érintve a város lakosainak negyedének könnyen elérheto szabadidos - a XVII. kerületnek mindennapi közlekedési - célú kerékpárút jönne létre! És hogy jön össze a 20 km? Úgy hogy a XVII. kerületi szakaszon szeptember 18-a az uniós pályázatból épülo 3,2 km hosszú, patakparti kerékpárút átadásának tervezett ideje.

Az önkormányzati találkozón érdeklodve hallgatták terveinket és felmerült egy kétlépcsos megvalósítás, amelynek keretében eloször rövidtávon- a jelenleg csak kaszáláskor is nehezen járható - útvonalat könnyebben átjárható teszik földút létesítésével, amíg meg nem épül a végleges kerékpárút, ám ehhez is elobb a tulajdonviszonyok rendezése szükséges. Bár a nyári szabadságolások és az oszi önkormányzati választások mindenképpen lassítják a hivatal munkáját, reméljük, hogy legalább az elokészületek elindulnak, amelyet az Önkormányzattal meglévo jó viszonynak köszönhetoen folyamatosan figyelemmel fogunk kísérni.
A találkozó során ezenkívül felhívtuk a figyelmet a kobányai infrastruktúrában meglévo, könnyen orvosolható veszélyes szakaszokra illetve örömmel tapasztaltuk, hogy a másfél éves együttmuködés során sokat változott pozitív irányba a kerületi illetékes szakemberek hozzáállása , de az ideálisig még van boven tennivaló.

A Rákos-patakról készített rövid összefoglalónk, a meglévo és javasolt szakaszok minoségérol és hosszáról illetve utóbbi becsült költségvonzatáról, az általunk vélt elonyökrol és egyéb megjegyzésekkel a csatolmányban található a kobányai infrastruktúráról készített felmérésünkkel együtt. A Rákos-patakkal kapcsolatos bármilyen újabb fejleményrol igyekszünk minél elobb hírt adni, a IX.18-i, a XVII. kerületi szakasz átadására pedig várunk minél több környékbeli bringást (részletek hamarosan)!

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése
admin képe
beked képe
Szerintem minden ilyen, természetközeli kerékpárút létesítésekor az utat úgy kellene kialakítani, hogy a gyalogos forgalom és a kerékpáros forgalom ne akadályozza egymást. Jelenleg, az általam ismert Örs Vezért Tér-Rákosrendezó környéki Rákos-patak menti kerékpárút legnagyobb hátránya, ahol van külön kerékpárút és nem a kisforgalmú úton megy, hogy nincs "járda" kialakítva, az út pedig nem elég széles babakocsis-gyalogos, kétirányú kerékpáros forgalom lebonyolítására. Talán nem a kerékpárosklub feladata mindenkire figelni, de önző dolog csak kerékpárosok számára útfelületet biztosítani, amellet pedig senki sem fog foglalkozni vele, ahogy most sem teszik, ott van út, ezért ott mennek gyerekkel, babakocsival, akármivel. Ez szerintem egyáltalán nem baj, de a tapasztalatom szerint az emberek általánosságban nincsenek tisztában az infrák funkciójával. Gyalogos közül sokan nem tudják, hogy az ott igazából kerékpárút, a kerékpárosok egy része pedig mint elkülönített, jól megépített kerékpárutat használja, ami nagy tempót engedélyez számukra a kanyargós részen is. Ennek eredményeképp, bár nem használom sokat az utat, számos esetben voltam konfliktus szem és fültanuja. Egyébként nagyon örülök a felvetésnek és az ötletnek, de fontosnak érzem, hogy az önkormányzatok és civilek számára is tudatosítva legyen az egyes kerékpározásra szánt útfelületek funkciója. A földút szerintem nagyon jó kompromisszum, de szerintem fel kell hívni a fentartó figyelmét arra, hogy az előszeretettel alkalmazott salakkal felszórás, még viz-kár után sem feltétlen jelent útminőség javítást a kerékpárosok számára.
alterego képe
Szerintem ehhez a témához sem ártana egy jobban rendszerezett elrendezés, hogy a későbbi fejleményeket ehhez kapcsolva lehessen közzétenni. Sajnálom, hogy az eredeti honlapterv nem került megvalósításra.
kvir képe
Szép munkát végeztek Daniék!