Beszámoló a februári gyűlésünkről

Csoportok:

2010. február 2.
XI. kerület, Himfy u. 9.
Megjelent összesen 12 fo

Sokan voltunk, foleg a Közterület-felügyelettel kötendo együttmuködési megállapodásról beszélgettünk. A tervezettel kapcsolatban sok kérdés merült fel, és nem tudtuk, hogy az adott problémáknak ki a felelose. Szintén felmerült az is, hogy ilyen típusú megállapodást területi szervezetként nem köthetünk.
Számos vélemény elhangzott azzal kapcsolatban, hogy hogyan viszonyuljunk a kerületben muködo hatóságokhoz, önkormányzathoz stb. Abban egyeztünk meg, hogy a találkozón elsosorban megpróbáljuk tisztázni, hogy mely problémák tartoznak a Közterület-felügyelet hatáskörébe, a többivel kapcsolatosan pedig kontaktlistát kérünk tolük.

Szóba került egy március 22-e körül tartandó kétnapos tavaszköszönto rendezvény (családi nap, fotókiállítás, szakmai nap), ahova a kerület felelos
személyeit meghívnánk, bemutatnánk a munkánkat. A családi nap szerelos, javítós, akadálypályás, oldott hangulatú rendezvény lenne. Tagtoborzást mindkét nap tartanánk. Helyszínként a Kopaszi-gát merült fel.

Legközelebbi gyulés: március 8. este 6 óra, Himfy u. 9. (már van csengo!)

Múlt pénteken viszonylag spontán filmvetítést tartottunk. Közkívánatra fixis filmeket néztünk, a MASH-t és a Macaframát. Arra gondoltunk, hogy ezt is fix(:-)!) programként tartjuk ezentúl, mondjuk minden hónap 3. hétfojén vagy keddjén, és a filmet is elore kiválasztjuk, hogy tervezheto legyen mindenkinek. Véleményeket várok ezzel kapcsolatban, és persze filmjavaslatokat!

Február 24-én 4-re megyünk a Közterület-felügyelethez tárgyalni, errol is hamarosan beszámolunk.