Nagyon jó a frissen csatolt bemutató! Mennyi a tagdíj, hogy >80%-ban fedezi az éves működési költségeket? Projektek, mint Vector és az ottani BaM ebben most akkor benne van? Zoltán
Köszi! A jegyzeteket is scanneljétek be/mutassátok kérlek majd meg.
Bocs a türelmetlenségért, de nagyon kiváncsi vagyok az ADFC-re, és a honlapon található jó hangulatú egyoldalas élménybeszámolók egy 8 fős szakmai csapat két napos szakmai látogatásán szerzett szakmai tapasztalatokat sajnos nem adják kellő mélységben vissza.
Nyílván minden a fejetekben van, ezt kellene gyorsan rögzíteni, mások számára elérhetővé tenni. Tudástár, nehogy elfelejtődjön.
Lehetne egy munkaidőn kívül eső nyílvános előadás is, ahova minden érdeklődő elmehetne, és 3-an 4-en előadnátok az ott láttotakat...
Zoltán
Hoztunk sok anyagot tőlük, amik megnézhetők/elvihetők az irodában. És van egy prezentáció is (magyarul), most próbálom éppen olyan formába menteni, hogy fel tudjam ide tenni. Jegyzeteket bőven készítettünk, ezek összefoglalása Emese és az én rövid beszámolóm.
Az egyoldalas élménybeszámolókból látszik, h jól sikerült az út, megérte meglátogatni a profikat. Javaslom, hogy területek/funkciók szerint készítsetek legalább magatoknak struktúrált szakmai jegyzetet, leírást a láttotakról, hallottakról, nehogy idővel elfelejtődjön a szerzett információ, tudás.
Illetve legtöbben itthon maradtunk, mi is szívesen tudnánk meg az ADFC honlapján olvasható marketingen túl az ott nem olvasható részleteket is...
Vagy készültek ilyenek, csak nem raktátok fel a honlapra? Vagy tervezitek, h felrakjátok? Az irodában elérhetőek a jegyzetek, kapott anyagok? Elnézést a sürgetésért, de nagyon meg szeretném ismerni őket...
Ki vállalja, h leírja, de legalább nekem elmondja (és én majd jegyzetelek) az adminisztratív működésről szerzett információkat?
Köszi sziasztok Zoltán
Íme Emese fényképeinek gyűjteménye, azért ilyen sok, mert most kapott új fényképezőgépet...
http://picasaweb.google.com/emese.dorman/2010Brema#
MK facebook
1%
Kérjük, támogasssátok adótok 1 %-ával a Magyar Kerékpárosklub munkáját!
Adományozó Ablak
Segítsd adománnyal munkánkat, minden hozzájárulásnak örülünk! A lenti "adományozok" gombra kattintva a PayPal felületén keresztül tudsz minket segíteni. PayPal fiók sem kell hozzá, csak egy bankkártya, bővebb tájékoztatástitt találsz. »
Az adományozó ablak egyelőre nem használható tagdíjak befizetésére, megértéseteket köszönjük.
Hozzászólások