Bringázz az egyetemre! És avasd fel te is a BME új bringatámaszait!

Szeretettel várunk minden kedves érdeklodot a Bringázz a munkába! – és azon belül a Bringázz az egyetemre! – kampány keretében 2010. április 21-én 14 órakor kezdodo rendezvényünkre, melynek apropóját – az április 30-ig tartó tavaszi kampány mellett – az adja, hogy a Muegyetem könyvtárának épülete mellett, a Muegyetem Kertben átadásra kerül 5 új kerékpártámasz.

Az év elején a Magyar Kerékpárosklub tagjainak kezdeményezésére, az Egyetemi Zöld Kör részvételével megalakult egy „akciócsoport”, melynek célja, hogy az érintettek – az egyetemi polgárok, az egyetem vezetése és az üzemeltetok – bevonásával javaslatot tegyenek, és megfelelo megoldást találjanak a Budapesti Muszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kampuszán a kerékpártárolás kérdésére. A kezdeményezés elso nagy sikere, hogy a könyvtár épülete mellett rendezvényünk keretében átadásra kerül 5 új, a meglévo, „kerékbetolós” tároló kiváltásával megvalósuló kerékpártámasz, melyeket a Zenit Kft ajánlott fel a Muegyetem számára – megindítva ezzel az intézmény kerékpáros-baráttá tételének folyamatát. Reméljük, ez a gesztus is hozzájárul, hogy a bringatárolás megoldására indult kezdeményezés sikerrel járjon.

Az eseményen a színes programok mellett ünnepélyes keretek között átadásra kerülnek a tárolók, valamint egy jelképes oklevél az elso sikeres lépések megtételének elismeréséül.

A programkínálatból:

  • Hogyan lakatolj? – fortélyok és ötletek
  • Te hova tennéd? – hallgatói vélemények és helyszíntérképek
  • Milyen a jó kerékpártámasz?
  • Nem csak vetítünk! – diafilmek, lakatolós videók
  • Mit gondol a közvélemény? – videoriportok a járókelokkel
  • A bringám az ékességem – biciklidíszítés a Cellux csoport segítségével
  • Recikli – Kitelepült szerviz: fék- és váltóbeállítás, láncolajozás, vész esetén defektjavítás

Gyertek, avassatok velünk!

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése
Stefidzsi képe
A bringas.hu videoriportja az eseményről: >>klikk<< _______________________________ ..:BringAlap:.. - egy lap a bringás alapokról