Brüsszel – újabb szubjektív beszámoló

Egy hét Brüsszelben, mi mindent láttam/éreztem/tapasztaltam – errol kellene most röviden beszámolnom. Próbálkozom, bár írásban elég nehéz ezt visszaadni. Szakmai szempontból nagyon hasznosnak éreztem – a csapatból szerintem foleg számomra volt hasznos, hiszen eddig a legkevesebbet a közlekedésiek munkájából láttam. Ennek talán ellentmond az, hogy meglepoen kevés új dolgot hallottam/hallottunk, viszont a rengeteg gyakorlati tapasztalat, konkrét számok, kutatási eredmények, adatok, amikhez hozzájuthattunk, mindenképpen nagyon hasznosak lesznek a jövobeni munkavégzésünk során. Ami számomra öröm, de egyben elkeseríto is volt: látni, hogy rajtunk kívül szinte mindenki felismerte az „ügy” fontosságát, hasznát: kormányzati szakemberek, döntéshozók, tervezok, közlekedési szakemberek voltak ott, nemcsak „fanatikus kerékpárosok”. A másik fontos tapasztalat: „egy ember kell” – a különbözo városok beszámolóiból egyértelmuvé vált, hogy döntéshozatali szinten elég egy ember, aki elkötelezett és következetes, már ezáltal is hatalmas változások vihetok véghez. Ezt bizonyította többek között Brüsszel példája: elég volt egy ember ahhoz, hogy Brüsszelben nagyítóval kelljen egyirányú utcát keresni, ami nincs megnyitva kerékpárosok számára a kétirányú közlekedéshez. Mint a helybeliektol megtudtuk, elég volt egyetlen jobb-horog (és sajnos egy ember halála) ahhoz, hogy majdnem 500 keresztezodésbe 2 hónap alatt felfessék az eloretolt felállókat, amit a gépjármuvek vezetoi tökéletesen tiszteletben is tartanak. Megdöbbento volt, hogy Brüsszelben mennyire biztonságosnak éreztem a biciklizést: az autók 80-100 cm oldaltávolságot tartanak elozéskor, egyirányú utcában nem eloznek, megvárják, míg olyan helyre érnek, ahol biztonságosan ki tudnak kerülni. És nem dudálnak (csak egymásra). A kerékpáros amolyan „szent állat”. Köszönheto többek között az ottani szabályozásnak, amelyben a gyengébb védelme elég erosen érvényesül. A sávok és ajánlott sávok úgy vannak felfestve a parkoló autók mellett, hogy minimum 80 cm távolságban haladhassunk az autóktól, megelozve ezzel az ajtórányitást (ami egyébként sem volt jellemzo, legalábbis az ott töltött ido alatt ilyet nem tapasztaltam). Tényleg jó volt olyan városban közlekedni, ahol az emberek figyelnek, vigyáznak egymásra, foként a gyengébbre. (Sot: vadidegenek leendo anyáknak még virágot is adnak Anyák napján :-D). És akkor Gentrol még nem is beszéltünk, ahol ugyan foleg a szeparált kerékpáros infrastruktúrát preferálják, ráadásul tele van macskaköves utcákkal (amit szegény lányom kissé meg is panaszolt), viszont MINDENKI kerékpárral közlekedik (lásd a képen). A szervezéssel kapcsolatban csak megerosíteni tudom Jánost: egyszeruen elképeszto volt, mennyire klappolt szinte minden. A kivételt a napsütés megrendelésének és a B tervnek a hiánya jelentette, ami – nagy büszkeségünkre – az általunk beadott 2011-re vonatkozó pályázatban már benne volt. Na és a csapat, a kint élo különítményt (Judit, Gábor, András) is beleértve: köszönöm nekik az egy hetet, nagy élmény volt :-) (a rövidesen felkerülo fényképek tanúsíthatják). Az itthon maradottaknak (Ági, Ágó, Dóri, Ádám) úgyszintén köszönet: minden elismerésem azért, ahogy tartották a frontot (nem lehetett könnyu).