Évösszefoglaló 2009
Főszerkesztő, h, 2010-05-03 16:49
MK hír | Évösszefoglaló 2009 | közgyűlés
 Kedves Klubtag Társunk!
Május végén (28-án este) megtartjuk évi rendes közgyűlésünket. A meghívót természetesen mindenkinek kiküldtük postán is, mellékelve is olvashatod.
Ezúttal sok nagyon fontos kérdésben kell közösen döntenünk: hogyan építkezünk tovább, hogyan javítjuk a területi szervezeti munkát, hogyan válunk esetleg szövetséggé, egyéb stratégiai kérdések.
A közgyűlést egy olyan prezentációval kezdjük, amiben a témák felelősei bemutatják, mit csináltunk közösen 2009-ben. Erre kaptunk zárt termet a Holdudvarban, 5-6-ig - feltétlenül érkezzetek időben.
A többi programpontra (remélhetőleg ezúttal eső nélkül...) a szabadban kerül sor.
Azokat a dokumentumokat, amiket meg kell tárgyalnunk, még a héten feltesszük ide a honlapra, hogy legyen időtök áttanulmányozni őket.
Feltétlenül számítunk rátok, javaslataitokra!
Kerékpárosklub, p, 2009-11-27 11:59
MK hír | Évösszefoglaló 2009
 A húsvéti nyúl, vagy húsvéti nyuszi, a húsvét ünnephez kötődő figura, a Mikuláshoz hasonlóan a gyermekfolklór része: a gyermekek „hisznek” a húsvéti nyúlban, amely tavasszal, általában húsvétkor titokban, mint a Mikulás, ajándékot hoz nekik. [Forrás: Wikipedia]
Márciusi MK híradó >>
BaM nyitóesemény - Németh Ders, László János [MK]
A BaM kampány az áprilisi nagy kerékpáros "mozgolódás" sorát erősítette.
Milyen módon sikerült a kampányt egy saját kommunikációs sodorvonalba
állítani?
A 2009 tavaszi BAM igazán sikeres volt, az előző (őszi) forduló eredményeit megsokszorozta, de sajnos ekkor még nem sikerült megfelelően "kommunikálni", hogy a BAM szervezője mi vagyunk. 10 megkérdezett bicajosból szinte mindenki ismerte a kampányt, és szinte senki nem tudta, mi az az MK.
A nyitórendezvény a Nyugati téren egy új programelemet és egy új helyszínt
is jelentett a BaM kampányban. Mikre vagytok büszkék az esemény kapcsán és
mik voltak a tanulságok az előzetes elvárásokhoz képest?
A helyszín azért volt ez, mert - a mi kezdeményezésünkre és segítségünkkel - ekkor adta át a BAM-ot is támogató MÁV csoport az első kerékpártárolót (B+R) itt a pályaudvaron. És végre elindult a "bebringázás" is, először itt próbáltuk ki, hogy van e érdeklődő arra, hogy együtt velünk a gyakorlatba tanulja a városi forgalomban kerékpározást.
Tegyük hozzá, hogy az is újdonság volt a Westend előtti területben, hogy most nem "elvonultunk" kerékpáros összejövetelt rendezni, hanem direkt frekventált, forgalmas hely után néztünk. Mindenképpen tanulság, hogy nem elég a jól összeállított program, meg kell nyomni az előzetes kommunikációt, ha tömegeket akarunk a helyszínen (és persze hogy akarunk!).
Critical Mass - Kürti Gábor, Kükü [CM, MK aktivista]
Az áprilisi CM újra tavaszi bringás népünnepé vált. Hogyan és kik döntik el, hogy a CM merre halad és milyen célokat tesz aktuálisan a zászlajára?
Az útvonalat régen kizárólag Sinya és én döntöttük el, hónapokig vissza visszahajolva Budapest ortofotói fölé. Ma már van a 35 fős Critical Mass Vének Tanácsa, és az ehhez tartozó levlista, és az ő tudtuk és beleegyezésük nélkül szinte semmi sem történik. A csapásirány is itt dől el, bár mindannyiunkra nagyon erős hatással van a napi rendszerességgel olvasott CM fórum, ahonnan elég jól leszűrhető hogy mi az ami mögé beállnak az emberek, és mi az amit felvetni sem érdemes.
Mit gondolsz változott-e a CM szerepe az elmúlt években, illetve miben tudja a mozgalom a kerékpáros ügyet leginkább előmozdítani a mai helyzetben?
A CM szerepe a bringások számának növelése, azon belül is a médiaképesség fenntartása. Talán egyre nagyobb hangsúlyt kap az önszerveződő közösség kialakítása. Hosszabb távon a fieszta jellegű vonulások helyett a demonstratív akciók kerülhetnek előtérbe, ehhez jó lenne ha mindenkit be tudnánk csatornázni az információáramba. Nagyon jó lenne, ha CM méretű demonstrációkat akár napok alatt is meg tudnánk szervezni (facebook, twitter, riadóhiradó, stb.) Várhatóan az új szerveren megújuló criticalmass.hu is sokat fog segíteni ebben. Én régóta szeretném elindítani a havi rendes Critical Mass-t is, de a közösségen belül erős a megosztottság az ehhez szükséges "rendezetlen" forma megítélésében.
Green Bikes for Peace - Zsargó Szilvia [MK aktivista]
Az áprilisi CM indulás előtt egy önfenntartó speciális zenei szerkezet szórakoztatta a résztvevőket. mi volt ez és honnan jött az ötlet?
A bringaerőmű egy olyan speciális kerékpár, ami tekerés közben jelentős mennyiségű áram termelésére képes. Az alapötletet a san franciscoi "Bicycle Music Festival" adta, ahol a koncertek energiaellátását kizárólag kerékpárok tekerésével biztosítják. Tekintve, hogy az akkor még javában formálódó Green Bikes for Peace projekt keretében mi is a fenntarthatóság minél különbözőbb, izgalmasabb formáit szerettük volna hirdetni, „Miért ne lehetne nekünk is ilyenünk!” felkiáltással összedugtuk a fejünket.
Mi volt a fejlesztés legizgalmasabb része és milyen kihívásokat kellett megoldani a készülő erőmű kapcsán?
Számomra a fejlesztésnek három „legizgalmasabb” pillanata volt. Az első egy havas februári estén, amikor a Szasza (a műszaki megoldások nagymestere) egy belvárosi sörözőben az étlap hátuljára csillogó szemekkel elkezdte skiccelni az ötleteit. A második egy meleg áprilisi napon, amikor a Csepeli gyártelepen először találkozott személyesen a fejlesztéshez szükséges három szereplő – a Schwinn Csepel, a Gasboards és a Szasza – és a tesztkimérés sikerült! A harmadik, talán valóban legizgalmasabb pillanat júniusban jött el, amikor a Green Bikes túrán először, valós körülmények között bekapcsoltuk az erőművet és a szlovén lejtőkön lefele száguldva csak úgy pörögtek a számok a kijelzőn.
Észak-Buda beindult - Bodó András [MK, Észak-Buda]
Tavasszal beindult Észak-Buda is, mint külön területi szervezet. Mik voltak az indítékok és a kezdetben ktűzött célok?
2008-ban csatlakoztam az MK-hoz, és ekkor érdeklődtem a nekem megfelelő terület, Észak-Buda vezetőjénél. Kiderült, hogy bár elvileg létezett a szervezet, de nem sikerült rá érdeklődőket szervezni, és Sky Gézát is másféle dolgok kötötték le. Ősszel aztán Gyulai Bencével közösen újjáalapítottuk a csoportot, hogy aztán a telet csöndes, de aktív tevékenységgel és tagtoborzással töltsük. Így tavaszra már lendületesen kezdhettük az évet (Óbudai Egészségolimpián megjelenés, CM-csillagtúra, bringaúttakarítás) - és azóta nincs megállás!
Hogyan kezdtetek hozzá a területen élő aktivisták megkereséséhez és a programok szervezésének? Honnan jött az Óbudai tavaszi program ötlete?
Először a korábbi (még Géza által talált) tagokat hívtuk meg, hogy segítsenek a csoport újraélesztésében. Szerencsére volt 1-2 érdeklődő, és sokat segített a létrehozott levelezőlista is
Már ősszel elértük, hogy bekerüljünk Óbuda civil szervezeteinek adatbázisába és kiskönyvébe.
Tavaszig pedig levlistán és 1-2 közös gyűlésen is ötleteltünk lehetséges programokról.
Fotó: Platypus online
Kerékpárosklub, p, 2009-11-20 11:05
MK hír | Évösszefoglaló 2009
 A hóvirág (Galanthus nivalis) az amarilliszfélék (Amaryllidaceae) családjába tartozik. Egyike legkorábban virágzó növényeinknek, főként üde hegy- és dombvidéki erdeinkben, ligetekben és cserjésekben találhatóak. Már február-márciusban, a hóolvadást követően megjelennek bókoló virágai. Évelő, hagymás növény.
Év végi összefoglaló >>
Területi szervezetek találkozója - Lujka [MK Kelet-Pest]
Márciusban sor került a területi szervezetek első igazi szakmai találkozójára, melynek szervezését a Kelet-pesti csapat vállalta magára. Mi volt a fő célja a találkozónak?
Hű, de rég volt. Mi akkortájt erősen keresgéltük, hogyan is lenne jó működnünk ott a távoli Keleten... Úgy gondoltuk, hogy a bizonytalanságban fontos lehet megtudni a sorstársak véleményét. Meghát rettentően kíváncsiak voltunk, hogyan dolgoznak ők valójában, mivel foglalkoznak szívesen, mik a nehézségeik. Mindenképp fontos volt, hogy elkezdjük közös mederbe terelni a információkat az Iroda és a területei szervezetek között, jó volt megbeszélni az általános célokat és az azokhoz vezető utat. Talán több ilyen is lehetne csak a barátkozás céljával.
Milyen eredmények születtek a találkozó végén? Te mit szűrtél le magadnak illetve szervezeti szinten az elhangzottakból? Te miben látod a területi szervezetek igazi "feladatát"?
A találkozó végén alapvetően a közösségépítést és az örömbringázást tűztük ki közös célnak. Erről viszont elég nehéz beszélnem, mert én jó ideje tényleg nem vagyok aktív, még a szívemcsücske keleti terszervben sem. A feladatok kapcsán meg szerintem mindenki kicsit más választ adna, ami természetes is: a tagok kedve és a felmerülő problémák adják meg első sorban a területi aktivitás jellegét.
Pályázati kiírás az új arculatra - Góbi Gábor [MK aktivista]
Nagyon régóta az MK arculati csapatának tagja vagy. Mit gondoltál a logó és arculatváltás ötletének felmerülésekor, támogattad, vagy kicsit azért ragaszkodtál a "holland-bringás városi közlekedő" figurájához?
Kezdetektől fogva az vizuális arculat megújítását szorgalmaztam, egyáltalán nem ragaszkodtam a régihez, elavultnak tartotam és szerintem nem tükrözte az MK szellemiségét.
Lehet konszenzusos döntést hozni egy ilyen kényes döntési eljárásban (mindenkinek van véleménye egy arculat kapcsán)? Mennyire tartod közösségi döntés kérdésének és mennyire tisztán szakmai döntésnek egy civil szervezet arculati újítását?
Nehéz eset ilyen döntésben a közösség véleményét kikérni, de nagyon jól sikerült a kiválasztott módszer, így sikerült a lehető legjobb vizuális arculatot kiválasztani.
Kőbányai lakossági fórum - Katona Dani, Acsai Zoli [MK Kelet-Pest]
Lakossági fórum volt Kőbányán, amin az MK Kelet-Pest aktívan részt vett. Mik voltak az előzmények, Te mire számítottál a program kapcsán? mire jó és mire nem jó egy lakossági fórum?
A Kőbányai Önkormányzatnál tartott bemutatkozó előadásunk után vetette fel Verbai Lajos polgármester úr, hogy egy lakossági fórum keretében hallgassuk meg a kerületi bringások véleményét is. Bár a hivatal illetékesei és mi is szép számmal megjelentünk, a helyi lakosok mérsékelt érdeklődést mutattak, de akik eljöttek hozzászólásaikkal megerősítették a mondandónkat. A lakossági fórumok veszélye, ha a kevés érdeklődőt a bringázás iránti közönynek tulajdonítják a kerület- és városvezetők, de a mi esetünkben szerencsére élénk és eredményes párbeszéd alakult ki a kerület vezetése, a rendőrség, és az MK valamint területi szervezetünk között.
Ti milyen "szervezetvezetési modellt" építettetek Kelet-Pesten? Milyen tapasztalataid, élményeid vannak a saját személyes vezetői "karrieredben"?
Hobbiból, önkéntes alapon csináljuk. Nehéz úgy bárkire is ráterhelni valamit, hogy nincs számra is kézzel fogható eredménye (pl: egy fejlesztési terv nem az, és mire abból bringás infra lesz az évek kérdése). A vezetői és minden egyéb poszt egy névleges titulus Kelet-Pesten, nincs alá és fölérendeltségi viszony, mindenki annyit tesz bele a kelet-pesti aktivista munkába amennyit tud. Egy másik szervezetnél betöltött beosztásomból tapasztalatból tudom, hogy nem szabad hirtelen nagy célokat, feladatokat megfogalmazni és ráerőltetni a tagokra mert attól csak a kedvük megy el. Előbb-utóbb mindenki rájön, a célok eléréséért dolgozni kell, nem a másikra várni, a közös célok pedig felépítik, összekovácsolják a csapatot, de a felismerésekhez idő kell. Mindenkinek meg kell találni, fel kell ismerni azt az érzést, ami a cél eléréséhez szükséges, tettre készteti (legyen az kerékpározás, programszervezés, fejlesztések előkészítése, vagy bármi, amiben része volt és jó érzés tölti el, hogy megcsinálta).
MK irodavezetés első éve - Bojtor Alíz [MK]
Márciusban betöltötted az első évedet az MK irodavezetői státuszában, ami komoly feladatokkal járt. Mennyire volt más egy nagyválallati környezet után egy friss civil szervezetnél az adminisztrációs és pénzügyi munka?
Nagyon. Nagyvállalatnál részfeladatok jutnak 1-1 emberre, it teljes komplexitásában kell átlátni mindent, mindennel foglalkozni. de ez nemcsak a pénzügyre igaz, hanem általában: pár embernek kell mindenféle szakterülethez értenie, ami felmerül egy civil szervezet életében, a pénzügyektől az adójogi ismereteken át az iroda takarításáig, nem beszélve a szakterületről, amiben az adott szervezet tulajdonképpen tevékenykedik.
Mik voltak az igazi kihívások az MK-ban, gondolok itt pénzügyi és dokumentálási, rendszerezési dolgokra egyaránt? Most otthonról a babával (amihez szívből gratulálunk) mennyire látod nehéznek az első egy éved munkáját?
Az igazi kihívás talán az volt, hogy a mindennapi aktuálisan felmerülő feladatok mellett kellett az elmúlt évekre visszamenőleg rendbe tenni a dolgokat, pótolni a hiányosságokat, kijavítani az elkövetett hibákat, kibogozni az összekevert, dokumentáció hiányában sokszor felderíthetetlen ügyeket. Nem nevezném nehéznek, inkább szétaprózottnak: szerintem kissé szétaprózott bennünket a sokféle feladat, az, hogy nagyon sokféle feladattal kellett egyszerre foglalkoznia egy embernek és hogy az aktuálisan felmerülő problémák mellett még sok évvel ezelőtti, most felmerülő történetekkel is nekünk kellett foglalkozni. És természetesen nem lett volna szabad semmiben hibázni.
Élet a BKK megszületése után - Bencze-Kovács Virág [MK]
A Budapest Kerékpáros Koncepció elkészülte után a legnagyobb kérésként a gyakorlati megvalósulása merült fel. A Közlekedési Munkacsoport vezetőjeként mennyire érezted optimistának magad a tavasz elején?
Nagy volt bennünk a várakozás és a lendület, hogy az elészült Kerékpáros Koncepció és a Közlekedési Rendszerterv nyomán elindul a konkrét tevékenységeket leíró program kidolgozása. Tavasszal nagyon optimista és bizakodó voltam. A városházán többször ígérték megterveztetikaz összefogó programot, kérték a segítségünkat, de sajnos még a tender kiírás sem született meg az azóta elmúlt csaknam egy év alatt.
Mik voltak a legnagyobb elméleti és gyakoralti viták a télen a munkacsoportban? Milyen munkaterv szerint "készültetek fel" az utóbb világosan látszó nyüzsgő 2009-es évadra?
Januárban még javában folytak utolsó simítások az új "Kerékpáros létesítmények tervezése" című műszaki előírást készítésén. Teljes konszenzus nem volt ebben, de sok javaslatunkat, általunk készített munakrészt elfogadott a bizottság, ezt igen pozitívnak értékeltem.
Amúgy úgy érzem, hogy a közelekdési munkacsoport az elméleti és gyakoralti vitákon már túl van. Ebben az évben sok megkeresét, feladatot kaptunk: Győr, Miskolc, Érd, és Budapest kerületei sorra igénybevették tanácsadói profilunkat. A munkacsoportban nem tud mindneki mindennek foglalkozni, egy-egy témára azonban mindig találtunk embert.
Kerékpár regisztrációs program 2. rész - Dova [MK Szeged]
Mit gondolsz milyen távlati perspektívái vannak a programnak és hogy tervezitek ezt megvalósítani?
Jelenleg az adatbázis internetes megjelenítésén gondolkodom, szerintem, ez lehet a következő lépés. Ennek köszönhetően a rendőrségnek lehetne egy gyors hozzáférést biztosítani, valamint a magánszemélyek is információhoz tudnának jutni legalább arról, hogy a megvásárolandó használt kerékpár regisztrált vagy sem.
Mi lehet a következő lépés, hogy a program más nagyvárosokban is elindulhasson?
Az iránta érdeklődőknek meg kellene adni a lehetőséget, hogy átvehessék a know-how-t. Jelenleg azt hiszem ketten is jelezték, hogy Pesten szívesen csinálnák és az MK központ fejbólintására várnának. http://kerekparosklub.hu/kerekpar-regisztracio
Ezen túl, nagy reklámot kellene neki keríteni, mert ha nem tudnak róla az emberek és a szervek, akkor nem működik. Sőt akkor sem, ha a rendőrjárőr azt sem tudja, hogy a városában is létezik a program. (a szegediek nem tudják L.)
Egy szó mint száz, csinálni kell, másképp nem működik.
Szegeden meghaladja a regisztrált kerók száma az 1200 darabot. Ha mindenki odatenné magát a programban, akkor ennek kb. 3 szorosa lehetne egy év alatti eredmény, ami a Szegeden lévő összes kerékpár kb. 15%-át tenné ki. (saját becslés a COWI 9%-os kerékpáros közlekedő arányából)
Fotó: ebertek
Kerékpárosklub, sze, 2009-11-18 10:24
MK hír | Évösszefoglaló 2009
 Kányádi Sándor: Jámbor medve (részlet)
Februárban föl szokott / ébredni a medve, / s elindul a barlangból, / lassan lépegetve.
Úgy lépeget, mint aki / nincs mezítláb szokva, / s karjaival kalimpál, / folyton kapaszkodna.
Évösszefoglaló 2009 >>
BaM aktivista találkozó - Németh Ders [MK]
A tavaszi BaM kampányt egy addig nem alakalmazott programmal kezdtétek akampány előtt 2 hónappal. Mi a lényege az aktivista találkozónak, mit vártatok az eseménytől és hogy értékelted utólag?
Egy országost kampányt két módon lehet megszervezni: sok pénzzel vagy sok lelkes segítővel. A kerékpáros ügy (így az MK is) előbbivel kevésbé, utóbbival viszont annál inkább büszkélkedhet! Alulról kezdtünk építkezni, és kihasználni azt a helyzetet, hogy nincs olyan munkahely az országban, ahol legalább egy ember ne kerékpározna. Köztudott tény, hogy a személyes ráhatás, a baráti tanács sokkal inkább hatásos lehet az ember viselkedésváltásában, mint az óriásplakátok és TV-reklámok. Viszont mindez csak úgy működik, ha szervezett keretek között zajlik - az aktivisták kezébe adjuk a félkész e-maileket, rendezvényeket, érveket, stb., valamint megfelelő motivációt alakítunk ki bennük. Ezek megteremtésére volt hivatott az aktivista-találkozónk.
Mit gondolsz, mivel lehet fenntartani a közösségi aktivitást, mekkora ereje van ennek, illetve mik a nehézségei?
Megbecsüléssel, pozitív visszacsatolással, saját sikerélményekkel és természetesen közösségi programokkal. Ha ezt kiegészítik a már említett "toolkit"-ek, akkor az önkéntes-hálózatnak nagyon nagy ereje van. Ami nagyon fontos (és egyben nehéz is), hogy ne hagyjunk magára senkit, mindenki érezze, hogy a feltétlen támogatás stabilan ott van a szervezők oldaláról (pl. ő mindig informálva legyen jóval előre a népszerűsítendő eseményekről), és büszkén beszélhessen a kampányról.
Pénzelvonások, nyílt levelek - László János [MK]
Javában zajlott a tél mikor kipattant a nagy központi pénzelvonások ügye a kerékpárutakkal kapcsolatosan. Miért a nyílt levelezést választottátok a minisztériumokkal kapcsolatosan? Mit vártatok az ügytől?
Azért választottuk, mert az eszközeink korlátozottak. Egyrészt van a szaktudásunk, amit igyekszünk egyre jobbá tenni, másrészt a nyilvánosság. A kettő csak együtt működik. Lehetünk a leg képzettebb és okosabb csapat a világon, ha nincs mögöttünk a sok ember, aki számít ránk, meg se hallgatnak.
Emlékszem éppen intézményátalakítás zajlott ismételten, a levelek címzését is nehéz volt pontosan megtalálni ki-kicsoda és mivel foglalkozik. Mit gondolsz, számíthatunk a jövőben egy olyan intézményi változásra, ahol a kerékpározás ügye jobban fókuszálva jelenik meg?
Inkább arra számítok, hogy a kerékpáros szempontok egyre inkább integrálva jelennek meg mindenütt, minisztériumokban és önkormányzatoknál. tehát nem külön felelős "osztály", hanem integráció.
Kerékpár regisztrációs program - Dova [MK Szeged]
Honnan jött a kerékpárregisztrációs program ötlete?
A szegedi rendőrkapitány, Dr Zélity László hozakodott elő egyik fogadóóráján azzal, hogy szeretnének egy valamiféle nyilvántartást a kerékpárokról, mert gondot okoz nekik tárolni a megtalált lopott-kerékpárokat, amiknek ismeretlen a gazdája. Az elképzelése szerint abban kellett volna segédkeznem, hogy a rendőrség udvarára bevitt kerékpárokba szám kerüljön beütésre. Igencsak átgondolatlannak tűnt az akció (mert folyamatos munkában sajnos nem tudnak gondolkodni). Szeretem jobbá tenni a környezetemet és úgy gondoltam, hogy a regisztráció több szempontból is előnyös lehet a kerékpárosoknak, ezért kitaláltam a program metodikáját és sikerült a ma már benne résztvevő boltokat és személyeket meggyőzni az ügy fontosságáról.
Jelenleg a boltok szinte versenyeznek, hogy ki regisztrál több kerékpárt az adott időszakban. Sajnos ez a rendőrségről nem mondható el. Az eddigi eredményességből nem vették ki a részüket. Az együttműködésben vállalt feladataikat nem végezték/végzik el.
Találkoztatok előtte már meglévő hasonló példával külföldön?
Nincs hasonló külföldi regisztrációról tudomásom, de arról igen, hogy az országban már máshol és mások is próbálkoztak egy-egy akció erejéig kerékpár nyilvántartással, de ezek már a kezdetüket követően lelohadtak. (eddigi információim szerint)
A szegedi kezdeményezés azért lehet sikeresebb, mert díjmentesen működtethető, mindenkitől csak egy kis többletet kíván meg és a logikája szerint nem érdemes „kijátszani”.
Tény, hogy nem akadályozza meg a kerékpárlopást, de jó eséllyel csökkenti annak valószínűségét, valamint tudatos védelemre ösztönzi a kerékpárok tulajdonosait.
Csepeli koncepció - Erdős Zoli [MK Dél-Pest]
Az elmúlt napokban nagy vita alakult ki a területi szervezetek működésével kapcsolatosan. Mit gondolsz a csepeli koncepció kialakításában mennyire vették az MK Dél-pesti területi szervezetét komolyan?
Erre nehéz válaszolni, mert mi leginkább a tervezőcéggel tárgyaltunk, akire az önkormányzat a koncepció kidolgozását bízta. Velük egyébként teljesen partneri viszonyban egyeztettünk. Viszont az önkormányzat a koncepció elfogadása után is jelezte, hogy szívesen várja észrevételeinket, tehát alapvetően eddig pozitív a kép, de ezt inkább majd a gyakorlat, a koncepció megvalósítása fogja eldönteni. És ahhoz, hogy valamit elérjünk, biztos, hogy gyakrabban kell találkozni velük, mint eddig, és kicsit másképp kell felépíteni a dolgokat, hogy ne fordulhasson elő olyan kudarc, mint a kispesti pályázat esetében.
Szerinted mennyire látják át a koncepciókat készítők az MK újszerű infrastruktúratervezési és forgalomtechnikai szempontjait? Ti hogyan próbáltátok mindezt bemutatni?
A koncepciónál a konkrét esetben viszonylag modern gondolkodású cég volt a készítő (Tandem Kft.), de azért bele kellett tenni nekünk is a véleményünket. Ami jellemző, hogy néhol túl tágan határoztak meg dolgokat, és mivel az önkormányzatnál még nem vették át a haladóbb megoldásokat, valószínűsíthetően nem ezeket fogják választani. Ebből nyilván következik, hogy az önkormányzat embereinek is be kell mutatni ezeket a módszereket.
Green Bikes for Peace sajtótájékoztató - Becz Dóri [MK]
Egy teljesen újszerű nemzetközi projekt sajtótájékoztatója volt februárban, nevezetesen a Green Bikes for Peace. Hogy láttad az eseményt kommunikációs szemmel? Mikre kell figyelni egy jó sajtótájékoztató szervezéséhez?
Szerintem maga a projekt fantasztikus kezdeményezés, viszont a sok bizonytalan tényező miatt nehezen tudtuk egységesen, jól kommunikálni, még több megjelenést összerakni. Emlékeim szerint a sajtótájékoztatón kevesen voltak, de a nyilatkozók fontos információkat mondtak el a Green Bikes-ról. A jó sajtótájékoztató alapja, hogy legyen mit mondanunk, és hogy a mondanivalónk megüsse az ingerküszöböt. Nem árt, ha a tájékoztató egy esemény keretében zajlik.
Szerinted mennyire nyitott a mai média az újszerű, komplex üzenetek kapcsán?
Mennyire tudnak és akarnak elmélyedni egy-egy ilyen téma kapcsán?
A sajtónak nagyon konkrét üzeneteket kell megfogalmazni, hogy mindenképp elérjük a célunkat, ugyanis, ha sok üzenetünk van, abból a média nem biztos, hogy azt választja ki, ami szerintünk a legfontosabb. Az pedig a médiumtól és az újságírótól függ, hogy milyen
mélységben foglalkozik egy adott témával.
Kocsonyafesztivál - Pál Viktor [MK Miskolc]
Ha február akkor kocsonya, legalábbis Miskolcon biztos. Hogyan sikerült belecsempészni a kerékpáros programokat a Fesztiválba?
Kerékpáros békát rakattunk egy szupernagy kocsonyás tálba. :-) Hoztunk riksákat amiket először látott a miskolci közönség és Hajós András is nagy dobás volt, azóta is emlegetik, mikor jön megint.
Mik voltak a nehézségek a program szervezése kapcsán, lesz-e hasonló együttműködés? Megéri-e a nagy szervezést egy ilyen jellegű eseményen való részvétel, illetve mik a tanulságok belőle?
Rózsa Edittel, a fesztivál igazgatójával már beszéltünk róla, hogy a most 10 éves Kocsonyafesztiválon, amelyen több nagyobb dobás is ígérkezik, akár lehetne a kerékpárnak még fontosabb szerepe. Meglátjuk, mi lesz. Mindenképpen előny ha más helyi civilekkel együttműködésben valósul majd meg akármit is csinálunk. 2010-ben készülünk egy-két érdekes akcióval, addig is havi rendszereséggel mennek a becsületkasszás előadásaink, filmvetítéseink és bulijaink.
Fotó: hugovk
Kerékpárosklub, cs, 2009-11-12 15:17
MK hír | Évösszefoglaló 2009
 Január (régiesen januárius) az év első, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Nevét Janusról kapta, aki a kapuk és átjárók istene volt az ókori római mitológiában. A népi kalendárium szerint január neve Boldogasszony hava. A 18. században a magyar nyelvújítók a januárnak a zúzoros nevet adták. [Wikipedia]
Közösségi évösszefoglaló - mi ez?>>
Évnyitó buli - Halász Áron [Észak-Pest]
Aktívan közreműködtél az évnyitó szervezésében, ahol meglepően sokan részt is vettek. Azóta más vizeken is elindultál bringás fronton. Számodra mit jelent a kerékpáros közösség, mit szeretsz az MK-ban?
Az MK-ban azt bírom, hogy kőkemény rendszerváltó harcát akkora mosollyal vívja, hogy egyszerűen nem lehet rá haragudni. Belül pedig van egy olyan mag, ami egyszerre tartja a tüzet az ügyek alatt, és fekteti a vörös szőnyeget a nem aktivizmusból, hanem sima bringásként belépők elé.
Miben látod/keresed a kerékpározás nagyarányú (mainstream) áttörésének lehetőségét?
Röviden: Cyclechic.hu :) A biciklizés egy mindenkinek elérhető, egyszerű tevékenység, nincs benne semmi nagy truváj. Ezt fel kell ismerni, hogy egyéni és közösségi szinten is profitálni lehessen a jó hatásaiból. Az egyszerűség, a mindennapos bringás sikk példája pedig egy jó eszköz a bringázás polgárjogának eléréséhez, hogy a néző úgy érezhesse "ezt én is meg tudom csinálni".
Bogota film - László János [MK]
A Bogotai filmet te mikor láttad először, és mi jutott eszedbe a filmet nézve?
A Bogota ügyről először a ZÖFI-től hallottam, utána a filmet a Deko TV-n láttam 2008 novemberében. Egy dolog jutott az eszembe, hogy ezt minél több embernek látnia kell.
Mit gondolsz az eljutattott DVD-ket mennyire vették komoly üzenetnek a polgármesterek? Látsz előrelépést az Önkormányzatokkal való együttműködésekben?
Nagy hatása volt, sokszor szóba került, ezzel vált ismertté. Azonban nem a polgármestereknél. Előrelépés van, sokkal komolyabban vesznek bennünket, elismerik hozzáértésünket. Aminek igazán örülünk, hogy komoly szakmai partnernek tekintenek minket a tervezők.
Dráva utcai demonstráció - Halász Feri [Észak-Pest]
A Dráva utcai bringaút-bezáró esemény komoly sajtóviszhangot keltett. Mit gondolsz volt valós foganatja a dolognak Észak-Pesten vagy általánosságban Budapesten?
Általánosságban szerintem van foganatja, biztosan eljutott pár emberhez a gondolatunk, talán a döntéshozóknál is. Kicsit úgy érzem, hogy csepp a tengerben, de ha eleget csepegtetünk, elérjük a célunkat! Ettől függetlenül az utóbbi időben teljesen kiábrándultam a politikusokból! (Mondjuk sose voltam szerelmes beléjük, de reméltem,
hogy lehet velük beszélni - hááát, most inkább azt érzem, hogy nem lehet.)
Mint az egyik legrégebbi területi szervezet leköszönt vezetőjeként mit tanácsolsz a többi területi szervezetnek, mi a siker igazi kulcsa?
Tapasztalatom szerint az a fontos, hogy ne "vegyen fel" túl sok ügyet a területi szervezet. Ügyesen kell kiválasztani azt a néhány dolgot, ami megéri a tagok (általában kevés) idejét. És közben sokat-sokat kell bulizni, jól érezni magunkat!
Szmogriadó - Becz Dóri [MK]
Az első Budapesti szmogriadót mikor bejelentették, mit gondoltál mit kell kommunikálnia az MK nak az ügy kapcsán?
Szerintem ilyenkor azt kell hangsúlyozni, hogy az autó helyett válasszanak az emberek másfajta közlekedési formát, például a kerékpárt. Ezen kívül foglalkozni kell a téli kerékpározás sajátosságaival: szervizelési, karbantartási kérdések, ruházat stb.
Milyen tapasztalataid vannak a szmogriadó lezajlott kommunikációja kapcsán? Mit gondolsz mennyire veszik komolyan az emberek a városok levegőszennyezettségét?
Sajnos, tapasztalatom szerint az emberek kevésbé veszik komolyan a szennyezésről szóló adatokat. A szmogriadó kapcsán rengeteg embert megszólaltattak, és sokan mondták, hogy ők csak akkor tartanák be a szabályt, ha büntetnék is a be nem tartását. Szerintem ezen a hozzáálláson kellene változtatni.
MK web kommunikáció - Lóczi Vivi [MK Belvár]
Mennyire könnyen tanultál bele a területi szervezet munkájának web-es dokumentálásába, kommunikálásába? Mik voltak a nehézségek?
Huh, ez egy találó kérdés, eleinte elég sokat bénáztam vele. Korábban még sosem használtam googledoksikat, nem rajzoltam googlemapses térképeket, ezért szépen mindent meg kellett mutatni nekem, ugyanúgy, mint a HTML kódok alkalmazását. De aztán belejöttem, mint kiskutya az ugatásba :) Ami még most is nehézséget okoz, az a dokumentumok megosztása, egyszerűen nem hiszem el, hogy nincs annál egyszerűbb módja, mint bemásolni egyesével az email címeket.
A mínuszokban történt területbejárásokat mennyire tartottad hasznosnak?
Mindenképp hasznosnak tartom őket még így, lassan egy év távlatából is. Azok voltak kis csapatunk első megmozdulásai, egy-egy bejárás után egy forró ital mellett ismerkedtünk egymással. Emelett természetesen hasznos volt abból a szempontból is, hogy megismerjük, hogy mi is tartozik hozzánk, nekem személy szerint sok olyan hely volt, főleg a külső 8. kerben, ahol korábban még nem is jártam (igazábókll, azóta se sűrűn).
MK Híradó január >>
Fotó: Richard Holden
Kerékpárosklub, cs, 2009-11-12 14:56
MK hír | Évösszefoglaló 2009
Miután nagyrészt lezárult a 2009-es programszezon és minden reggel ázottan esünk be az iroda ajtaján megszületett bennünk egy ötlet, hogy kicsit nézzük végig ezt az elmúlt 12 hónapot karácsonyig. Vegyük végig újra hónapról hónapra haladva az MK és a bringás világ történéseit élményeit, tapasztalatait és nem utolsó sorban sikereit.
Szeretnénk, ha az MK tagság illetve a leendő tagok véleményükkel, hozzászólásaikkal segítenék a munkánk ilyen jellegű összefoglalását. Fontos lenne, hogy olyan hozzászólások is születnének, amik bemutatnák, hogy az 5000 Ft éves tagsági díj a kedvezmények kihasználásával és a biztosítás meglétével milyen egyszerűen megtérül gazdaságilag is.
Köszönjük Tóth Daniellának és Rétháti Zolinak az MK Híradó szerkesztését, ami alapján nagyon könnyen visszaidézhetőek az év nagy történései.
|