Felvonultak a Debreceni Kritikusok

Csoportok:

Sikerült!

Több heti ötletelés és elokészületi munka után jött a puding próbája…az eddigi visszajelzésekbol egyértelmuen az veheto ki, hogy ebbol a pudingból bizony mindenki örömmel részesült, talán még azok is, akiket valamelyest akadályoztunk a zavartalan haladásban. Tettük ezt O értük is, mert Debrecen sok egyéb mellett a tisztább levegot és a biztonságos kerékpáros infrastruktúrát is igényli.

Utunkat a korábbi alkalmakhoz hasonlóan, a város tüdejébol, a nagyerdei Békás-tó fái alól indítottuk az elmaradhatatlan bringaemelés után. Az idojárásra nem lehetett panasz, egy hét után a vonulás délutánján a nap is megmutatta magát. A kezdeti szürkületet nagyjából a táv második felére már a teljes sötétség váltotta fel, a tömeg végébol szemlélodve csak egy óriási villogó kígyót lehetett kivenni. A hatást csak fokozta, hogy a kültéri világítás kb.30 perces késéssel kezdte meg muködését.
A dugóban veszteglo autósok reakciója is különbözo volt, voltak, akik megérto pillantással vagy integetéssel nyugtázták a vonulásunkat, s (persze) elofordult olyan is, aki a motor leállítása helyett, inkább kövér gázfröccsökkel eregette mérgét a levegobe. A jövoben igyekszünk tovább javítani a kommunikációnkat és még több autóst magunk mellé állítani.
A város foterére érve már igazi fieszta hangulat lett úrra mindenkin, zárásként pedig a Nagytemplom elott egybegyult tömeg általános hangorkán közepette feje fölé emelte vasparipáit.

Örömmel tapasztaltuk, hogy a debreceni bringások nem csak a kulturált városi bringázásra vonatkozó igényüket, de saját magukat is világossá tették.
A szervezok nevében köszönöm a Rendorség hathatós és tökéletesen kivitelezett segítségét, valamint annak a nagyjából 1000 bringásnak a részvételét, akik idén is szívügyüknek tekintették a mozgalmat. Ígérjük a következo hetekben, hónapokban az O érdekeiket szem elott tartva igyekszünk elorelépést elérni egy kerékpározhatóbb Debrecen irányába.

Továbbra is várunk titeket, csatlakozási szándékotokat az info@mkdebrecen.hu e-mail címen jelezhetitek felénk.

A Magyar Kerékpárosklub Debreceni Területi Szervezete