Facebook Instagram Youtube

Építkezés a Ferenciek terén: próba, hogy van-e élet Budapest belvárosában autópálya nélkül

Építkezés a Ferenciek terén: próba, hogy van-e élet Budapest belvárosában autópálya nélkül
2013.02.12
A budapesti Ferenciek tere építkezése jó lehetőség arra, hogy kipróbáljuk, milyen következményei vannak a város számára a gépjárműforgalom-csillapításnak. Az előzetes becslések szerint a tengely áteresztőképessége nőne és nem csökkenne!

A budapesti Ferenciek tere építkezése jó lehetőség arra, hogy kipróbáljuk, milyen következményei vannak a város számára a gépjárműforgalom-csillapításnak. Az előzetes becslések szerint a tengely áteresztőképessége nőne és nem csökkenne!

Nem ez az első alkalom, hogy itt a honlapunkon is foglalkozunk a budapesti Rákóczi út-Kossuth Lajos utca kérdésével. Korábban állásfoglalásban írtuk le véleményünket. Most a Ferenciek terének átépítése és az ezzel járó ideiglenes (?) forgalmi rend ad aktualitást annak, hogy újból szóba hozzuk a témát, vitát kezdeményezzünk róla.

Az urbanista blogon nyilvánosságra került néhány kép arról, hogy hogy is nézne ki ez a tengely, ha kevesebb személygépkocsi közlekedne rajta (kevesebb hely lenne erre), a középre helyezett buszsávon kívül lenne kerékpársáv, és nem utolsó sorban sok helyen növekedne a gyalogos felület nagysága. Ezek a képek igazán magukért beszélnek. Az utóbbi 25 évben láttuk, hogy mi történt az útvonalon a boltokkal, tudjuk, hogy a helyi ingatlanok ára alacsonyabb a környék átlagánál. Embernek eszébe nem jutna, hogy lemenjen kirakatot nézni mondjuk a Kossuth Lajos utcában, a közlekedés meg finoman szólva sem ideális, mégis várat magára a változtatás. Pedig mióta téma ez! Az alábbi kép a Levegő munkacsoport jóvoltából már talán 10 éves is elmúlt.

A helyzetet javítani kívánó javaslatok, tervek rendre visszapattantak, leginkább  a politikáról, az éppen regnáló városvezetés mintha nem lett volna meggyőződve arról, hogy a tervezett változtatás jó, így aztán nem is vállalta fel a várható kezdeti ellenállást.

Most egy rövid forgalombecsléssel szeretnénk segíteni az éppen döntési helyzetben lévőknek. Sok külföldi példa mutatja, hogy egy hasonló úton, ha a személygépkocsik forgalmát az ehhez rendelt felület csökkentésével korlátozzák, akkor annak az útnak nem csökken, hanem NŐ a kapacitása: egységnyi idő alatt több EMBER tud az úton közlekedni. Ezért készítettünk egy a Kossuth Lajos utca-Rákóczi út tengelyre vonatkozó forgalombecslést. Ebben arra próbáltunk választ adni, hogy hogyan változik a járművek és az utasok a száma az úton, ha megvalósul a tervezett változtatás az Erzsébet hídtól a Keleti pályaudvarig.

Látható, hogy a számított kapacitás a személygépkocsira vonatkozóan 45-50%-kal csökken, az utasokra számítva azonban csak 20-30%-kal. Ebben a számításban nincs benne sem a működő, sem a (remélhetőleg nem túl soká) megnyíló METRÓ kapacitása, hatása a felszíni forgalomra. És ugyancsak nincsen benne a gyalogos forgalom várható növekedése.

Ezt a cikket vitaindítónak szánjuk. A fenti számokkal a közös gondoklodást szetenénk segíteni! Beszéljünk erről! Az - ahogy tapasztaljuk - már nem kérdés, hogy a mai állapot nem tartható. Mi a megoldás?

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron