Fovárosi Önk. Közlekedési Ügyosztályával való együttmuködésünk 2010-ben
Elozmény: 2010. február 26.
A március 12-i megbeszélésen az alábbiakról volt szó:
- A közös busz- és kerékpársávok kijelölésével kapcsolatban március 22-én lesz egy megbeszélés az BKV Zrt,, az FKF Zrt. és a Tömegközlekedési Alosztály munkatársaival közösen. A megbeszélés résztvevoi elozetesen megkapták a javasolt helyszíneket. Az alapelv az, hogy elsonek azok a csomóponti autóbuszsávok kerüljenek sorra, ahol csak egy rövid szakasz miatt nehezedik meg egy, kerékpározásra egyébként használható útvonalon a kerékpározás. Kisebb autóbusz-forgalmú, rövidebb autóbuszsávokban célszeru a kerékpározást megengedni. Szélso fekvésu autóbuszsávok kerülhetnek szóba, ahol nincs kerékpárút vagy kerékpársáv. Szakmai cikkünk a Közös busz- és kerékpársávok használatáról itt.
- Az útfelújítási tervek közül újra elovettük a Megyeri út és a Tölgyfa utca kérdését. A Megyeri útra korábban beadott javaslatunkból a buszsávban megengedett kerékpározást és a külso szakaszon a szélesebb külso sávot elvileg elfogadta az Közlekedési Ügyosztály. A Tölgyfa utca tervét most ismertük meg, és a balesetveszélyes balra kanyarodás miatt kértük a felfestések módosítását. Kapcsoló levelek:Megyeri út, Tölgyfa utca
- Az V. kerületi Fo utca hamarosan elkészül. A tavalyi egyeztetések során arra jutottunk, hogy a burkolatszélesség és az utcabútorok elrendezése lehetové teszi a kétirányú kerékpározást, ennek forgalomtechnikai kijelölésére a KRESZ módosítása után lesz lehetoség. Mostanra az utca majdnem kész, és a KRESZ módosult, az Ügyosztály pedig eljuttatta az ellenirányú kerékpározást lehetové tevo kiegészíto táblák rajzát a beruházó Belváros-Lipótváros Vagyonkezelo Zrt.-nek, akik vállalták a kihelyezést. (A József Attila utcai csomópontban viszont szükséges kerékpáros jelzok felszerelése is, ami a forgalomba helyezésig már ido hiányában nem tud megvalósulni, de késobb sor fog kerülni rá, az ehhez a csomóponthoz csatlakozó szakaszok kiegészíto tábláival együtt.) A Kálvin térnél a Kecskeméti utcában már kihelyeztek egy „kivéve kerékpárral” kiegészíto táblát az egyirányú utca torkolatában. Elozmények: Oda-vissza a pesti "Fo utcán"
- Kértük, hogy a Margithíd budai csomópontját érinto három projekt keretében átépülo kerékpárutakról, átvezetésekrol, minden irányú csatlakozásról egy közös rajzon láthassuk a majdani kialakítást, és tisztázódjon, hogy melyik elem, melyik projekt keretében épül meg. Kapcsoló levelek:
Budai rakpartról,Fonódó villamosról
- Az Ügyosztály megbízást adott egy mérnökirodának kerékpáros forgalomszámlálás és kerékpáros balesetelemzés elkészítésére. Hasonló vizsgálat készült már 1995-ben, 1998-ban, 1999-ben és 2006-ban. Ennek a módszertani részleteit késobb megismerhetjük. A tervek szerint az Ügyosztály megjelenteti a megszokott budapesti kerékpáros térképet is, korrekciós javaslatokat még szívesen fogadnak. A hátulján lévo információkat az új KRESZ szerint módosítani fogják.
- Kaptunk egy listát arról, hogy a kerékpáros útvonalak mentén milyen kiskorrekciós átépítéseket tervez a Közlekedési Ügyosztály. Ez a lista 21 helyszínt tartalmaz: meglévo kerékpárutak problémás szakaszaira, kerékpárral gyakran használt útvonalak csomópontjaira vonatkozóan.
- Az Ügyosztály fontosnak tartja a kerékpáros témával kapcsolatos kommunikációt, ezért kommunikációs tervet készíttet, és több konkrét intézkedést tervez (weboldal, hírlevél, szórólap).
Az érintett forgalomtechnikai tervek, helyszínlisták, munkaközi anyagok, mivel az Ügyosztály munkaanyagai, nem nyilvánosak. Az Ügyosztályon az együttmuködés részeként betekinthetünk ezekbe, de nem hozhatjuk nyilvánosságra. Amúgy bárki elkérhetné ezeket a városházán, mi ezt a folyamatot segítjük. Aki szeretné közelebbrol megismerni a terveket az személyesen vagy e-mailen keressen meg. Ha közelebbrol érdekel, elmondanád véleményedet, segítenéd a munkánkat: csatlakozz a közlekedési munkacsoportunkhoz.
E-mail: kozlekedes [kukac] kerekparosklub [pont] hu, Tel: +36-30-89 420 98
Hozzászólások