Kerékpárosközlekedés Szakmai Nap - találkozó a város szakértőivel Debrecenben

2009. május 7-én egy igen jelentos mérföldkövéhez érkezett a debreceni kerékpárosok ügye. Hosszas egyeztetés után a Magyar Kerékpárosklub képviseloi meghívást kaptak a polgármesteri hivatalba, hogy megmutathassák a kerékpárosbarát Debrecenrol szóló javaslataikat.
A találkozón a polgármesteri hivatal részérol a Városfejlesztési, Városüzemeltetési osztály kerékpáros infrastruktúráért és forgalom szervezésért felelos szakemberei és a városfejlesztési pályázatok egyik koordinátora volt jelen.

Elsoként Németh Ders, az MK népszerusíto kampányaiért felelos projektmenedzser vázolta fel azt a kulcsfontosságú szemléletváltást, amely valódi áttörést hozhat egy város közlekedésében. Debreceni bringás szemmel úgy éreztem, hogy a népszerusítés és az ismeretek bovítése egy erre felé kevéssé hangsúlyozott intézkedésként került említésre. Becsléseink szakértoi forrásból megerosítést kaptak, miszerint a Civis városban legalább 8%-ra teheto az aktív kerékpárral közlekedok száma.

Fontos tételmondatként hangzott el, hogy a klub nem a fanatikus bringások üzenetét igyekszik tolmácsolni. Integrált közlekedésben látjuk a helyes irányt, ahol a különbözo közlekedési eszközök ésszeru kombinációját a hatékonyság és a fenntarthatóság alapelve határozza meg.

Bencze-Kovács Virág, az MK muszaki tanácsadója a biztonságos és akadálymentes
kerékpározás gyakorlati kérdéseit vette sorra eloadásában. Viszont láthattunk egy erre felé sokak számára megint csak új megközelítést, miszerint az olcsóbb muszaki megoldások többnyire a kerékpárosok számára is szimpatikusabbak, sot biztonságosabbak is. A praktikus kerékpártárolók képeinél már debreceni pozitív tapasztalatokról is szót ejthettünk.

A harmadik prezentációban Szanyi Gergely, az MK debreceni aktivistája helyi példákat villantott fel. Inspiráló beszélgetés bontakozott ki a formabontó konkrét javaslataink kapcsán. Nem feledkeztünk meg a szemünket oly régóta szúró problémák bemutatásáról, de természetesen az igazán jól sikerült kerékpáros létesítményeink is elokerültek. Számos érdekes részletet osztottak meg velünk a jelen lévo szakemberek, és a példákon keresztül alkalom nyílt pár kulcskérdés tisztázására, ezekben egyetértésre jutottunk a hivatal dolgozóival.

  • A hobbi, sport célú biciklizés és a kerékpározás, mint korszeru városi közlekedés alternatíva különbözo érdekei vannak, mindkettovel kell külön foglalkozni.
  • A kerékpáros infrastruktúra fejlesztések következtében a néhány gépjármuvezeto sértve érzi az érdekeit, ezzel tisztában kell lenni. Fontos kommunikálni, hogy a kerékpározás fejlesztése az egész városnak érdeke.
  • Érdekes kérdés az, hogy az aktuális kerékpáros igényeket szükséges kiszolgálni, vagy kissé elé lehet menni a dolgoknak és a fejlett infrastruktúrával ösztönözni a városlakókat, hogy kerékpárra váltsanak.
  • Valóban félelem és rettegés a forgalomban közlekedo kerékpárosok élete?
  • Döntéshozók preferenciái nem feltétlenül a kerékpáros közlekedés irányába billentik a mérleg nyelvét. A prioritások meghatározásához tisztánlátásra van szükség, hogy milyen elonyökkel jár az egész város számára a kerékpározás célként kituzheto 15%-ra való növekedése.
  • A tervezési szabványok és eloírások, és a jogi szabályozás néhány esetben nem támogatja a legjobb ötleteinket, de meg lehet találni a megvalósítható megoldásokat.

A jelen lévo hivatalnokok igazán nyíltan fogadták javaslatainkat. Jó esélyt látunk rá, hogy a velük való együttmuködésünk tovább mélyítheto. Sajnálattal tapasztaltunk azonban, hogy a korábbi ígérettel ellentétben a város felso vezetése részérol senki nem jelent meg a találkozónkon. Újabb kísérletet teszünk majd a döntéshozókkal és városvezetokkel való találkozóra, hiszen az O támogatásuk nélkül nem tudunk teljes értéku megoldást találni. A szemléletváltás fontos lépését velük együtt kell megtennünk.

További képek >>

Szanyi Gergely, Magyar Kerékpárosklub Debreceni Területi szervezete