Facebook Instagram Youtube

Kerékpárszállító vasúti kocsikat véleményezünk

Kerékpárszállító vasúti kocsikat véleményezünk
2015.01.23
A MÁV-START-tal való együttműködésünk keretein belül közösen elkészítettük a kerékpárszállító vasúti kocsik kialakítására vonatkozó ajánlást, amely alapján az elkövetkezendő napokban értékeljük a jelenleg forgalomban álló hazai állományt. 
A MÁV-START-tal való együttműködésünk keretein belül közösen elkészítettük a kerékpárszállító vasúti kocsik kialakítására vonatkozó ajánlást, amely alapján az elkövetkezendő napokban értékeljük a jelenleg forgalomban álló hazai állományt.
 
A MÁV-START egyik kiemelt célja a vasúton történő kerékpárszállítás fejlesztése. A rendelkezésre álló források és a lehetőségek függvényében számos előrelépés történt az elmúlt években mind az állomási kerékpártárolás, mind pedig a kerékpárszállítás terén. A Magyar Kerékpárosklub az utóbbi években számos témában nyújtott  szakmai segítséget a vasúttársaság számára.
 
Mint arról már korábban beszámoltunk, a MÁV-START-tal való együttműködésünk keretein belül közösen elkezdtük kidolgozni a vasúti kerékpárszállító kocsik kialakításának szempontrendszerét (az ún. paraméterkönyvet). E munka eredményeként a jövőben kijelölésre kerülhetnek azok a fejlesztési irányok, melyek megvalósításával a lehető legtöbb utaskényelmi és funkcionális elvárásnak eleget tesznek a kerékpárszállításra igénybevehető vasúti járművek. Az ajánlás támpont lehet a MÁV-START számára a jövőbeni beszerzéseknél, továbbá - a gazdaságossági szempontokat figyelembe véve - az esetleges átalakításoknál. 
 
A munka során az alábbiakat érintettük:
  • könnyen beazonosítható-e a kerékpárszállításra alkalmas vasúti kocsi;
  • a kerékpárrögzítésre vonatkozó, kocsin belül elhelyezett tájékoztató anyagok mennyire közérthetőek;
  • mennyire kényelmes a ki- és beszállás;
  • mennyire erőigényes a kerékpár rögzítése;
  • a rögzítés során sérül-e a kerékpár;
  • a kocsin belül kényelmes-e a közlekedés, el lehet-e férni a kerékpárok között, le lehet-e ülni;
  • az utasok között - a kialakításból fakadóan - vannak-e esetlegesen kódolt konfliktusok;
  • lopás elleni védelem: lakatolhatóság, bekamerázottság.
Most elérkeztünk a munka azon szakaszához, amikor a fenti szempontok alapján értékeljük a kerékpárszállító kocsikat. 
 
 
 
Az elkövetkező napokban önkénteseink segítségével felmérjük a teljes hazai állományt. Az első tesztnap 2014. január 23 volt, amikor a Nyugati pályaudvaron 8 különböző járműtípust vizsgáltunk meg.
A fejleményekről folyamatosan beszámolunk, az elkészült paraméterkönyvet pedig hamarosan megosztjuk.
 
 
 

Tudtad, hogy a Kerékpárosklub tagságival 25% kedvezményt kapsz a vasúti bringaszállítás árából?

***

További bringás hírek:
- a Kerékpárosklub további MÁV-val kapcsolatos hírei itt olvashatóak.
- a MÁV-START oldalán


A Magyar Kerékpárosklub a legnagyobb civil szakmai szervezet ma Magyarországon, mely az élhető településekért és ennek részeként a kerékpározás feltételeinek megteremtéséért dolgozik. Munkánk elengedhetetlen feltétele a függetlenség. Nem függhetünk olyan szervezetektől, melyeket kontrollálnunk kell, ezért alapvető fontosságú a közösségi finanszírozás megerősítése. Ha egyetértesz céljainkkal, támogass minket éves tagsági díjaddal és adód 1%-ával !

 
 

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron