Komcsi

Véleményünk a KKKR kommunikációs stratégiájáról


| | | |

A Magyar Kerékpárosklub szakmai véleménye a Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer (KKKR) kommunikációs stratégiájáról

A Magyar Kerékpárosklub üdvözli, hogy 2011-re Budapesten is megvalósulhat a több európai nagyvárosban már sikeresen működő Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer. A rendszer megismertetése és megszerettetése meghatározó a program sikerét illetően, ezért jelen anyagban a kommunikációs stratégiával kapcsolatosan kívánjuk megfogalmazni véleményünket.

Civil szervezetek szerepe

Az anyagban kiemelt célcsoportként szerepelnek a civil szervezetek. Véleményünk szerint alapvető fontosságú, hogy a kerékpározás területén tevékenykedő civil szervezeteket a Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer megvalósítói partnernek, és ne meggyőzendő célcsoportnak tekintsék. A civil szervezetek, köztük a Magyar Kerékpárosklub meghatározó szakmai potenciált képvisel, mely partneri együttműködés keretében már az eddigiekben is segítette a rendszer tervezését, és annak sikeres bevezetésében is közreműködik. A Magyar Kerékpárosklub nyitott arra, hogy minden, a célkitűzéseivel összeegyeztethető és értékrendjének megfelelő projektet szakmai tudásával maximálisan támogasson. Javaslatunk, hogy a kommunikációs kampány célcsoportjainak, üzeneteinek, eszközeinek kidolgozása (lakossági programok, események) az együttműködő szakmai civil szervezetek bevonásával történjen.

A KKKR társadalmi hasznának meghatározása

A közösségi kerékpározásnak természetesen több gyakorlati haszna is van, azonban a kommunikáció sikerét tekintve nem mindegy, hogy melyikre, mekkora hangsúlyt fektetünk a kampány során. A KKKR legfontosabb gyakorlati haszna, hogy egy élhető városi létforma jegyében olcsóbb, gyorsabb és egészségesebb közlekedési alternatívát kínál a mindennapos városi közlekedésben. Természetesen más haszon is realizálódhat, azonban nem érdemes összemosni ezeket a szemléletformálás és a környezetvédelem megvalósítandó célkitűzéseivel és feladataival, melyek a lakosság számára kevésbé kézzelfogható előnyökkel járnak, ezért megnyerésében nem kellő hatékonysággal alkalmazhatók. A Magyar Kerékpárosklub javaslata, hogy a kampány során elsősorban a szélesebb tömegeket az ügynek megnyerni képes kézzelfogható érvek (költséghatékony, gyors, egészséges) és az érzelmekre ható emocionális üzenetek (szerethető, élhető város) kapjanak fő hangsúlyt.

Üzenetek és célközönség

Az anyagban bemutatott célközönség és a hozzá kapcsolódó üzenetek esetében további pontosításra van szükség. A Magyar Kerékpárosklub azt gondolja, hogy az üzenetek és a célözönség pontosabb meghatározásához szükség van a már meglévő kutatások eredményeinek beépítésére, illetve külföldi tapasztalatok figyelembevételére, amelyek számot adnak a felhasználók közlekedési kultúrájáról, felhasználói preferenciáiról és a külföldi bevezetés tanulságairól is. Az eredmények figyelembevétele úgy gondoljuk feltétele a rendszer sikeres működésének is. Elvesztegetett pénz ugyanis nem kellő alapossággal meghatározott célcsoportok számára kommunikálni, igényeik, közlekedési szokásaik és preferenciáik ismerete nélkül. A Magyar Kerékpárosklub javaslata, hogy a meglévő kutatási eredményekre építve pontosan meghatározott célcsoportokhoz, a számukra leginkább megfelelő üzenetek juthassanak el a kampány során.

Kampány

A Magyar Kerékpárosklub állásfoglalása szerint a bevezetést segítő kommunikációs kampánynak két alapvető célt együttesen kell szolgálnia, egyrészt választ kell adnia a legfontosabb kérdésekre), melyek a rendszer működésével kapcsolatban felmerülnek (informatív), másrészt meg kell szerettetnie a KKKR rendszerét Budapest lakóival (emocionális). A kampány időzítésével kapcsolatosan fontosnak tartanánk, hogy a kezdeti szakasz már a célközönség edukációját és megfelelő informálását segítse elő, megelőzve a közbeszerzésről szóló kommunikációt és a névpályázatot. Ezért javaslatunk, hogy már a korai bevezető szakaszban informatív és érzelmi, ösztönző elemeket felhasználó kampányt valósítsanak meg, mely jól megfogalmazott üzeneteivel eléri a célcsoportot, és elősegíti a Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer sikeres bevezetését.
A kampány során fontosnak tartjuk, hogy a városi, hétköznapi kerékpározás népszerűsítése legyen a fókuszban, a sportolási és turisztikai célú kerékpárhasználat üzenetének összemosása, így például a sportolók tervezett bevonása véleményünk szerint nem járul hozzá megfelelő mértékben a projekt sikeres bevezetéséhez.
Emellett javasoljuk, hogy a projekttel kapcsolatosan felmerülő, főként információhiányból fakadó negatív hírek megelőzésére a kommunikációs ügynökség proaktív, informatív, míg azok semlegesítésére kellő hatékonyságú reaktív kommunikációt folytasson még a tervezett kampányidőszak előtt (2010. nyár-ősz) és alatt folyamatosan.
A kampányeszközök tekintetében kiegészítő javaslatunk, hogy a több százezres és milliós felhasználói táborral rendelkező online közösségi médiumok jelentősebb szerepet kapjanak a kampány mindhárom szakaszában (pl. Facebook, Iwiw, Twitter stb.).

A Magyar Kerékpárosklub a fenti észrevételek alapján javasolja a dokumentum átdolgozását, illetve további szakmai konzultációk lefolytatását az érintett civil szervezetek bevonásával.

>>Közbringáról mindent

>>Véleményünk a KKKR infrastruktúrális intézkedési tervéről
>>Véleményünk a KKKR gyűjtőállomásairól

KÖZBRINGA FÓRUM ITT!


Friss országos adatok a kerékpárhasználatról: a kutatás második hullámának eredményei


|

Májusban a magyar lakosság 47%-a ült kerékpárra több-kevesebb rendszerességgel

2010. tavaszától a Magyar Kerékpárosklub negyedévente országos reprezentatív adatokat publikál a magyarországi kerékpárhasználat alakulásáról. Az adatfelvétel rendszeres elvégzését támogató partnere, a TNS Hungary piackutató cég vállalta.

Főbb eredmények:
• Májusban a teljes 15 év feletti magyar lakosság 49%-a használt kerékpárt közlekedésre vagy túrázásra. Ez 9%-kal magasabb arány, mint az előző negyedévben.
• Közlekedési eszközként a magyar lakosság 47%-a használt kerékpárt országos szinten. Ugyanez az arány Budapesten 18% volt. (Ezek az arányok az előző negyedévben rendre 38% és 10% voltak.)

• A budapesti lakosságon belül májusban a 15-29 éves korosztályban volt a legnagyobb a kerékpárral közlekedők aránya (e korosztály 26%-a használta kerékpárját közlekedésre).
• Budapesten egyértelműen a felsőfokú végzettségűek közlelekedtek kerékpárral a legnagyobb arányban, s az iskolai végzettség szintjének csökkenésével párhuzamosan csökkent a kerékpáros közlekedési kedv
• A vizsgált időszakban a kerékpárt közlekedési eszközként használók 38%-a mindennap közlekedett kerékpárjával.
• A vizsgált időszakban a magyar lakosság 12%-a túrázott kerékpárral, Budapesten ugyanez az arány 16% volt.
• A szabadidős kerékpározás aránya magasabb volt a felsőfokú iskolai végzettségűek és a magas státuszúak között (egyaránt 19%).

A kutatás háttere
Az 1000 fős minta a főbb szocio-demográfiai jellemzők (nem, életkor, iskolai végzettség, településtípus és régió) mentén a 15 éves vagy idősebb magyarországi állandó lakosokra reprezentatív. A felmérést a TNS Hungary végezte.
Az adatfelvétel második hullámára 2010. május 15. és 27. között került sor, az eredmények a kérdezés előtti 2 hétre (azaz 2010. május elejére) vonatkoznak.
A pontos kérdés a következő volt:
„Az elmúlt két hétben (14 napban) hány napon használta kerékpárját közlekedési céllal és hány napon használta túrázni/kirándulni? Ha egy nap többször is használta, az is 1 napnak számít.”
Azt a válaszadót tekintettük kerékpárral közlekedőnek, aki a 14 nap alatt legalább 1-szer használta kerékpárját közlekedési céllal, és értelemszerűen azt túrázónak/kirándulónak, aki ez utóbbi céllal szintén legalább 1-szer használta kerékpárját a kérdéses időszakban.

A kutatás előzményeiről itt olvashatsz.


Kerékpáros (szak)dolgozatok, tanulmányok


| | |

Itt gyűjtjük a kerékpáros témájú diplomamunkákat, szakdolgozatokat, szakcikkeket, házidolgozatot akár közlekedési, egészségi, környezetvédelmi, gazdasági, jogi, stb. szakterületen. (Jelenleg is zajlik a feltöltés, megértéseteket köszönjük!)

Bárki kérheti, hogy tegyük itt hozzáférhetővé a munkáját.

BME Egyetemi Zöld Kör, Magyar Kerékpárosklub (2010): Koncepció a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kerékpártárolási rendjének átalakítására – Javaslattétel az egyetemi kerékpártárolás megoldására, kérdőíves kutatás

Győri Viktor (2009): A kerékpáros közlekedési konfliktushelyzetek sajátosságai Magyarországon – évfolyamdolgozat, ELTE Jogi Kar, Kriminológiai Tanszék

Kele Sára (2009): BICO - közösségi kerékpár arculati terve - diplomamunka, BME GTK terméktervező szak

Dinnyés Zoltán (2009) Kelenföldi B+R - diplomterv, BME Építészmérnöki kar, Urbanisztika tanszék

Tóth Anikó (2009): Csónakból a biciklire,azaz új trendek a Tisza-tó kerékpáros turizmusában - szakdolgozat, Kodolányi János Főiskola, turizmus-vendéglátás szak

Hegedűs Eszter (2009): A kerékpáros turizmus helyzetre és fejlesztési lehetőségei a Dunántúlon - szakdolgozat NyME, idegenforgalmi szak

Győri Viktor (2008): Az egészséges környezethez való jog érvényesülése a modern nagyvárosban – évfolyamdolgozat, ELTE Jogi Kar

Pignitzky Ágota (2008): 412 méter érv a Millenáris Velodrom mellett szakdolgozat, BCE

Németh János (2008): Városi kerékpárút hálózatok bővítésének lehetőségei forgalomtechnikai eszközökkel – diplomamunka, SZIE Közlekedés Tsz

Ribiánszky Gergely (2008): Kerékpáros turizmus és erdőgazdálkodás kapcsolatának jogi,társadalmi vonzatai - TDK dolgozat, NYME Erdőmérnöki Kar

Gál Balázs (2007): Kerékpározás jelene és jövője - diplomamunka, BME Építőmérnöki kar UVT

Németh Ders (2007): Biciklivel Budapesten - TDK dolgozat, Budaepesti Corvinus Egyetem

Varga Sebestyén (2007): Budapest kerékpáros infrastruktúrájának felmérése és értékelése – TDK dolgozat, BME Építőmérnöki kar UVT

Tóth Péter (2009) TDK dolgozat, BME Közlekedésmérnöki Kar

Aki belefog egy ilyen téma feldolgozásában segítséget kaphat a szakmai munkacsoportjainktól, vagy más szakemberektől akiket ismerünk. Ha szeretnétek felvenni ezügyben a kapcsolatot keressétek közvetlen a szerzőt (ha elérhetőségét megadta a dolgozatban) vagy érdeklődjetek az irodában.

Azokat is várjuk itt, akik épp csak most kezdik a munkát és anyagot gyűjtenek, szakmai konzulenst keresnek vagy a témaválasztásban kérnek segítséget.

Készülő diplomamunkák, szakdolgozatok:

Vados Dávid (BME Építőmérnöki Kar) A BME környékének kerékpárosbarát átalakítása - diploma munkát készít 2010

Kilián Zsolt (BME Közlekdésmérnöki Kar) - diplomamunkát készít 2010

Tóth Péter (BME Közlekdésmérnöki Kar) - diplomamunkát készít 2010

Hoffer Ádám (BCE szociológia szak) 2009 - városi közlekedés tervezési folyamatáról -szakdolgozatot készít

Varga Tamás (BME-VBK környezetmérnöki) - légszennyezés vizsgálata - évfolyam dolgozat készül 2009

Kettinger Tímea (BME Építészmérnöki kar) diplomamunkát készít 2009

Ujvári Viktória (BCE) - A kerékpározás népszerűsítésért folytatott társadalmi célú kampányok (Bringázz a Munkába tapasztalatai) szakdolgozatot készít 2010

Továbbá felsorolunk kutatási témákat, amivel érdemes foglalkozni.

Közlekedési szakterület

  • Budapesti Bringakörút tanulmányterve a Nagykörút vonalában

  • Kerékpáros balesetek elemzése úttípus szerint
  • Euro Velo 6-os útvonal részletes tanulmánytterve Budapesten
  • Új kerékpáros létesítmények hatása a közlekedős viselkedésére (pl. Kiskörút v. Thököly út vizsgálata)
  • Kerékpáros forgalomszámlálás automata rendszerrel és annak elemzése
  • Konfliktusvizsgálat egyirányú utcában, buszsávon, illetve kerékpáros nyom burkolati jellel ellátot úton kerékpáros forgalom esetén

További nyitott témakörök, melyekre ötleteket is várunk: építészet, várostervezés, gazdaság, marketing, egészségügy, turisztika


MK tagok véleménye a Kerékpárosklubról


| |

a 2009-es online kérdőív eredményei
Egy online kérdőív kitöltésére kértünk meg benneteket júliusban, hogy megtudjuk, miért csatlakoztatok a Kerékpárosklubhoz, illetve, hogy milyen elvárásaitok vannak a klubtagsághoz kötődően.

Összesen 352-en töltöttétek ki a kérdőívet, ami – ha figyelembe vesszük, hogy hozzávetőlegesen 800 tagunk van – nagyon magas részvételi arány jelent, közel minden második tagunktól választ kaptunk a kérdéseinkre!

Az eredmények alapján a tagsággal kapcsolatban a legfontosabb számotokra a kerékpáros érdekvédelem ügyének támogatása (a válaszadók 56%-ának), a második leggyakoribb indokként (48%) pedig a tagság által nyújtott baleset- és felelősségbiztosítást emeltétek ki, amely a konkrét szolgáltatások közül is a legnépszerűbb volt. Fontosnak tartottátok továbbá a klub különböző tevékenységeinek támogatását (43%), illetve azt, hogy a tagsággal egy kerékpáros közösséghez tartozhattok (32%).
Arról is szerettünk volna többet megtudni, hogy mit várnátok még el a Magyar Kerékpárosklubtól, mitől válna még jobbá számotokra ez a szervezet. A lehetséges területek (érdekvédelem, közösségi események, magas színvonalú szakmai munka és a több szolgáltatás) közül itt is a kerékpáros érdekvédelem további erősítése a legfontosabb számotokra (48%), de sokan (37%) említették még, hogy szeretnétek, hogy több közösségi eseményt szervezzen tagoknak az MK, valamint szívesen vennétek a szakmai és tudományos munka erősítését is (37%).

A kérdőív eredményei fontos visszajelzést jelentenek nekünk, köszönjük mindenkinek, aki kitöltötte a kérdőívet és igyekszünk a tevékenységünket a tagjaink elvárásainak megfelelően alakítani!

Fotó: chiaralily


Kommunikációs munkacsoport


| |

A kommunikációs munkacsoport (Komcsi) feladata

Feladatunk a kerékpározás népszerűsítését segítő kommunikációs terv elkészítése, kommunikációs kampányok megtervezése és menedzselése. A munkacsoport tagjai látják el a Kerékpárosklub tevékenységének, projektjeinek és eredményeinek külső kommunikációját, illetve résztvesznek hazai és nemzetközi finanszírozású projektekben.

Az MK missziója az, hogy a kerékpározás - mint közlekedési eszköz - elterjesztésével élhető és fenntartható településeken élhessünk.

Ehhez elengedhetetlen feladatunk a taglétszám növelése, hogy az MK a tevékenységéhez a tagdíjakból egy megbízható anyagi bázist teremthessen. El kell érnünk, hogy az MK ismert legyen a különböző célcsoportok körében, és hogy a megfelelő marketingüzenetet hordozza annak érdekében, hogy a különböző célcsoportok taggá váljanak, és évek múltán is azok maradjanak.

A Komcsi jelenleg a következő projekteken dolgozik

Arculati kézikönyv:

  • Sajnos, még nem tudjuk teljesen bemutatni, mert még sok apró változtatás van hátra, de nemsokára !
  • Amit már láthatsz, hogy új a logónk, a névjegykártyánk, különböző megjelenésekben is láthatod az új vizuális elemeket, és a weboldalon is már tapasztalhatod a változást.

Az MK hosszútávú kommunikációs stratégiája. Ehhez már piackutattunk, és még fogunk többet is:

  • Az MK tagok körében végzett nyári online kutatás eredményei itt érhetőek el.
  • Jelenleg részletes kutatást tervezünk mindenkivel kapcsolatban, akit az MK tevékenysége ilyen vagy olyan formában érint. Meg akarjuk ismerni őket és véleményüket a kerékpározásról és rólunk. Ide tartoznak az MK tagok (aktívak és nem aktívak), olyan MK tagok, akik nem újították meg tagságukat, rendszeresen kerékpározó nem MK tagok, hétvégi biciklisták, vidéki kerékpárosok, a forgalom más résztvevői (gyalogos, autós, tömegközlekedő), szponzorok, média, intézmények, más nonprofit szervezetek, döntéshozók és MK területi szervezetek. Fókuszcsoportos beszélgetéseket és mélyinterjúkat tervezünk, melyek pontos menete kialakítás alatt van éppen, és melyekre valószínűleg majd januárban fog sor kerülni.
  • Bővebbet majd itt fogsz találni a kutatás és az abból következő stratégia legfrissebb állásáról.

MK kommunikációja, ismertté tétele:

  • A komplett kommunikációs stratégia születésével párhuzamosan - bár még várnunk illene - de azért már nekikezdtünk pár dolognak:
  • Ki fogunk dolgozni egy vázlatot, ami alapján rövid videó(k) készíthetőek az MK munkájáról és az MK – életérzésről.
  • És még sok ötlet van, lesz, amiről itt olvashatsz a későbbiekben.

A kerékpározás népszerűsítése:

"Együtt közlekedünk" elv megteremtése és elterjesztése: el akarjuk érni azt, hogy a kerékpár és az autó a forgalom egyenrangú és egymást tiszteletben tartó szereplői legyenek.

  • "Bebiciklizés": a projekt már fut, bővebben itt olvashatsz róla. A Komcsi marketing szempontból szeretné támogatni ezt a már eddig is sikeres kezdeményezést, hogy olyan "termékké" váljon, amit a többi területi szervezet is egyszerűen átvehet.

    • Dolgozunk egy speciális, csak a “Bebiciklizést” képviselő logó kialakításán, amit nemsokára itt láthatsz.

    • Kialakítás alatt vannak különféle eszközökök, amikkel könnyen és gyorsan átvehető és bárhol megvalósítható lesz a program.
  • Rengeteg ötlet jött még, pl. útinform, média, művészeti ágak bevonása, szóhasználat átalakítása, stb, az egészet egy projektté fogjuk összeállítani.

A projektek folyamatosan bővülni fognak, látogass ide később is!

Mit-mikor-hol?

  • A munkacsoport átlagosan 3 hetente ülésezik, melyek pontos időpontjait a naptárban követheted nyomon.
  • A munkacsoporttal kapcsolatos cikkek >>
  • A munkacsoport aktivista tagjai a marketing és kommunikáció különböző területeiről verbuválódtak, hogy szakmai tudásukat és tapasztalatukat az MK szolgálatába állítsák.
  • Ha szeretnél csatlakozni, örömmel vesszük. Kérjük, írj egy rövid bemutatkozó emailt a dorman.emese[kukac]kerekparosklub[pont]hu címre!

Munkában a KOMCSI – a Magyar Kerékpárosklub Kommunikációs Munkacsoportja


| |

Bizonyára te is kitöltötted a Kerékpárosklub kérdőívét – de biztos az is érdekel, hogy mindez miért van, és mi lesz belőle?!

A történet: a már hónapok óta megalakult, és jobbnál-jobb marketinges, piackutató és PR-szakembereket felsorakoztató kommunikációs munkacsoport teljes gőzre kapcsolt, igyekszik megalapozottan fejleszteni az MK megjelenését, üzenetét, hogy ezeket minél több emberhez eljuttassuk. Ennek részeként készül a felmérés, aminek eredményeiről hamarosan beszámolunk!

És ez csak egy projekt a sok közül! A KOMCSI ugyanúgy bedolgozik az őszi Bringázz a Munkába! kampányba (nagy durranások várhatók!) és minden más kommunikációval, marketinggel kapcsolatos munkába.

Köszönjük a közreműködőknek!


Tartalom átvétel