Facebook Instagram Youtube

Közlekedésfejlesztés 2011, ismét a Margit híd.

Közlekedésfejlesztés 2011, ismét a Margit híd.
2011.12.16
A Margit híd átépítése évek óta témája fórumainknak, többnyire azért, mert a tervezés első pillanatától úgy látjuk, nem igazán érvényesülnek a XXI. századi közlekedésszakmai elvek. A korszerű elvek szerint a városi közlekedésben a közösségi közlekedésnek, a kerékpárnak és a gyaloglásnak van prioritása, és nem a személygépjárműveknek (ami persze nem jelenti azt, hogy ezekre ne lenne szükség).

A Margit híd átépítése évek óta témája fórumainknak, többnyire azért, mert a tervezés első pillanatától úgy látjuk, nem igazán érvényesülnek a XXI. századi közlekedésszakmai elvek. A korszerű elvek szerint a városi közlekedésben a közösségi közlekedésnek, a kerékpárnak és a gyaloglásnak van prioritása, és nem a személygépjárműveknek (ami persze nem jelenti azt, hogy ezekre ne lenne szükség).

Elkészült a híd, remekül lehet rajta autózni, szerencsére a sínek is megmaradtak, megy a Combino, és van kerékpáros infra is, ha nem is tökéletes, mert azt ismét a gyaloglás kárára alakították ki. Lassan elkészül a híd budai és pesti csomópontja is, ami sok sávban levezeti  a forgalmat, hogy az autók gyorsan és akadálymentesen haladhassanak. Végre a kerékpárutak is összekapcsolódnak a parti társaikkal, sajnos  ismét a gyaloglás kárára. 

Nézzük hát, hogy a szakemberek hogyan érvényesítették a fent említett prioritásokat a gyalogos forgalom tervezésénél:

 

Pesti oldal, a híd alatt

Az átépítés előtt a pesti oldalon a kerékpárút a járdán vezetett (baj), de maradt hely elég a gyalogosoknak is. A fejlődés, a modern közlekedésszakmai gondolkodás eredményeként az átépítés után sikerült jó sok autósávot kialakítani, így azok már igazán akadálymentesen haladhatnak, de a járda, ahova a kerékpáros forgalom is fel van terelve, keskenyebb lett egy „picit”, gyaloglásra így mindössze 30 cm maradt! A tábla azért a régi...

 

Pesti oldali felhajtó a Jászai Mari téren.

A hídról lejövő kerékpáros szépen tekerhet le a rakpart felé, de hol, természetesen a járdán. Autóknak van két jó bő sáv, így azok már igazán akadálymentesen haladhatnak. De hol mennek a gyalogosok? Ahol óhajtanak, a tervezők szándéka szerint kerülővel, a parkon keresztül..

 

Budai oldali átvezető alagút.

A tervezés során sikerült a gépjárműforgalom számára megtartani a korábbi kapacitást, utóbb még a tervezett villamospálya („fonódó”) ellenében is. Kialakítottak egy gyönyörű alagutat a kerékpáros közlekedés számára. És a gyalogosok? Őket hová „tervezték”? Hát a híd alá, sok lépcsővel.

Egy kerékpáros szervezetnek mi baja lehet, ha a kerékpározás biztosított?  Az, hogy nem csak az a céljunk, hogy (csak) a kerékpározás fejlődjön, hanem az, hogy városainkban végre kialakulhasson egy korszerű, fenntartható közlekedési rendszer és érvényesüljenek a fenti közlekedésszakmai prioritások.  Talán, ha a Margit híd tervezésénél nem a korhűség, a beépített kő és vas mennyisége lett volna a fő indikátor, hanem például az, hogy az átépítés után a híd XXI. századi közlekedési infrastruktúrája legyen városunknak, előbbre jutottunk volna, és akkor a gyalogosoknak sem kellene akadályversenyt tartania, ha át akarnak kelni a híd egyik oldalról a másikra.
 

 

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron