2. Nekem vannak kétségeim az útpályás bringasáv miatt. Ez nem a Thököly út, hanem a külváros, az autók 80-90-el száguldanak, jó ha ezt fél méterre teszik a bringásoktól? Az országutist nem zavarja, de a hétköznapi, bukó nélküli munkába igyekvőnek csak a veszélyérzetét növeli, és el fogja kerülni.
Jobb, ha fél méterre teszik ezt, mint ha rajta keresztül tennék, nem igaz? :)
Az azonos irányú forgalom már közös területhasználat esetén sem okoz számottevő kockázatot a baleseti statisztikák szerint, a sáv éppen arra szolgál, hogy extra biztonságérzetet nyújtson a (mindenféle) biciklisnek. Nem nyújt annyival több biztonságérzetet, mint egy elfalazott, kiemelt valami (pl. bringaút), de legalább nem a fordítottját nyújtja, mint amit ígér! A bringaút nagy biztonságot ígér de nagy veszélyt nyújt, a bringasáv közepes biztonságot ígér, és elég jó biztonságot nyújt! Nem mindegy, hogy milyen irányban verjük át az embereket, nem igaz?
3. A 2x1 autósáv jól hangzik bringás szemmel. De pont a sok kereszteződés miatt, ha egy autó kanyarodni akar, 2x1 sáv esetén feltartja a mögötte jövő többit, akár csak a fékezéssel (a város felé), vagy várakozással a szembejövők miatt (kifelé).
Pontosan így van! Ám az említett helyszínen a balra kanyarodásra és a besorolásra még egy ötödik sáv is fel van festve, olyan széles az út. A külön balra kanyarodó sáv egyébként nemcsak autós, hanem kerékpárosbarát dolog is, bele lehet sorolni közvetlenül, ha a forgalom lehetővé teszi (van ilyen helyzet!). Egyéb esetben a közvetett kanyarodás lehetősége még mindig adott a biciklis előtt.
4. A járda szerintem elég széles.. stb.
Tökmindegy milyen széles! Átcsalinkázik a gyalogos, még ha kevés is van. De nem ezért rossz a közös járda-bicikliút, hanem mert észlelhetetlen rajta a biciklis! Hiába van átvezetés felfestve, az csak az átvezetést teszi észrevehetővé, a biciklist nem!
A KSZ elég nyitott út, a villanypóznákon kívül más nem takarja a bringást akkor sem, ha a járdán felfestett bicikliúton jön. Úgyhogy szerintem itt nem akkora a balesetveszély mint a belvárosban ahol az autósoknak ezer másik dologra kell figyelni. A színes sáv is arra figyelmezteti a normálisabb autóst, hogy figyeljen.
Ez így lenne, ha az ember pszichológiailag képes lenne annyi helyre figyelni. A közlekedj okosanban is tanította a kutyus, hogy balra kell nézni, majd jobbra (mert balról, majd jobbról számíthatunk járművekre), ez bele is van vésődve mindenki agyába. Egy, a KSZ-re jobbra rákanyarodó autós balra biztos hogy néz, ha nem akarja, hogy kilapítsa egy kamion. De jobbra? Minek? Hátha jön egy bringás, amikor amúgy szinte sosem szoktak? És ha jön? Nem olyan veszélyes, mint egy kamion, szal kit izgat?
A KSZ-ről jobbra lekanyarodó autós mikor észleli a kiemelést (ha lesz)/színezést? A kereszteződés közelében. Van még ideje ilyenkor hátratekinteni? Gyalogos esetében van, de biciklis esetében nem lát eléggé hátra, és eléhajthat.
A KSZ-ről balra lekanyarodó soha nem lesz képes a bal oldalon a háta mögül érkező bicikliseket felmérni!
Egyetlen "megoldás" az, hogy lámpákat telepítenek oda, ahol eddig nem volt, ami által a kereszteződés hasznos kapacitását korlátozzák. A lámpa mindenkit szívat, minél több külön fázis van, annál inkább. Minél kevesebb ideig zöld, annál vonzóbb a piroson való áthajtás....
> Nehogy az legyen a dolog vége, hogy aztán semmi se lesz.
Ha felesleges, sőt káros (életveszélyes) infrastruktúrára költenek el milliókat, az rosszabb a semminél!
Nem tudom, de én Dunakeszi felé tartva többször megfordultam arrafelé és szerintem az út szélessége alapján egyértelműen a kétoldali bringasáv a legjobb megoldás. Az autóforgalom kicsi, túl sok a kihasználatlan sáv. Mellesleg az egy oldalon kialakított kerékpárút pont veszélyesebb, mert a kanyarodó autók nem számítanak kerékpárosokra és sokkal magasabb a balesetveszély, mellesleg a gyalogosok is előszeretettel nézik járdának... Ezen kívül a kerékpársávokhoz képest a külön vezetett kerékpárút kivitelezési költsége nagyságrendekkel magasabb és még rosszabb is a kapott minőség.
Az autósoktól elszigetelten vezetett kerékpárútnak, csak a városon kívül lévő nagy forgalmú utakon van létjogosultsága, de itt nem erről van szó.
Mellesleg az Óceánárok utcában is ilyen bringasávot kellene kialakítani, mert dettó ugyanaz a helyzet és most nincs kerékpáros kapcsolat a Megyeri hídhoz vezető már korábban kiépített kerékpárúttal. Itt pont az a helyzet amikor minimális költséggel nagyon jó kapcsolatot lehetne kialakítani; csak sárga festék kellene. :)
Erről a szakaszról nincs valami hír, hogy megcsinálják a közeljövőben? Nagyon kellene..
Nem értem én ezt. A csatolt állomány szerint sem tisztázott még, hogy melyik típusú kerékpárutat fogják választani. Akkor honnan veszitek, hogy a járdán lesz? Nehogy az legyen a dolog vége, hogy aztán semmi se lesz.
De te tegyük fel, hogy igazatok van, ezért reagálnék a pontjaitokra is:
1. Kit érdekel itt a turisztikai nyomvonal? Az, hogy nem ad kapcsolatot Dunakeszivel nem a Külső Szilágyi út hibája, hanem az, hogy az M0-ástól nincs tovább normális kerékpárút. Persze, hogy meg kéne csinálni az áruházakig, illetve onnan Dunakesziig, ott még hely is lenne, de nem lehet mindent egyszerre.. Vagy az a gond, hogy a KSZ végén át kell menni a bal oldalról jobbra? A külön bringasávok esetén pedig a kápmegyeri hazaigyekvőknek kell minden nap a jobb oldalról a balra átmenni egy zebrán... arról nem is beszélve, hogy ekkor az összes piros lámpa a bringásokra is vonatkozna. A járdán pedig csak elszáguldasz a zöldre váró gyalogosok hada mellett... ;-) (na jó ez negatív érv)
2. Nekem vannak kétségeim az útpályás bringasáv miatt. Ez nem a Thököly út, hanem a külváros, az autók 80-90-el száguldanak, jó ha ezt fél méterre teszik a bringásoktól? Az országutist nem zavarja, de a hétköznapi, bukó nélküli munkába igyekvőnek csak a veszélyérzetét növeli, és el fogja kerülni.
3. A 2x1 autósáv jól hangzik bringás szemmel. De pont a sok kereszteződés miatt, ha egy autó kanyarodni akar, 2x1 sáv esetén feltartja a mögötte jövő többit, akár csak a fékezéssel (a város felé), vagy várakozással a szembejövők miatt (kifelé). Az, hogy 2x1 sáv van előtte és utána is nem magyarázza meg, hogy itt is elég lenne. Befelé az autók már megoszlanak, ki erre, ki arra megy, kifelé meg nő a sebesség. Általában nem szokott nagy sor lenni a KSZ elején és végén.
4. A járda szerintem elég széles, a padka és a járda közötti sávot meg ne hívjuk már zöldfelületnek. Főleg azért, mert a járda nem a házak mellett fut, a másik oldalán ott a zöld. És pont mivel távol van a házaktól, nem olyan sok a gyalogos. Még egyszer, ez nem a belváros!
5. Ezzel tkp. egyet tudok érteni. Viszont. Én külföldön szereztem motoros jogsit, és a tanfolyam legeslegfontosabb (vizsgán azonnali bukást jelentő) gyakorlata az volt, hogy jobbra kanyarodásnál az ember lassít, szinte megáll, és erősen sasolja a tükröt, valamint fejét fordítja, hogy megbizonyosodjon róla, hogy jobb hátulról nem jön-e egy biciklis (akár van bicikliút, akár nincs) aki egyenesen akar továbbmenni, és ha jön, akkor neki elsőbbsége van. Ezt kéne a magyar autósok fejébe is beverni. A KSZ elég nyitott út, a villanypóznákon kívül más nem takarja a bringást akkor sem, ha a járdán felfestett bicikliúton jön. Úgyhogy szerintem itt nem akkora a balesetveszély mint a belvárosban ahol az autósoknak ezer másik dologra kell figyelni. A színes sáv is arra figyelmezteti a normálisabb autóst, hogy figyeljen.
6. Ahogy ma reggel néztem ez a felvetés (meg talán az egész is) kezdi értelmét veszteni, mert a színes csíkok már ott vannak a legtöbb kereszteződésben, és a szintre hozást is csinálják. Ha a járda mostani szörnyű burkolatán is javítanak, legalább a bringasávban, szerintem elég jó kis út lesz ez. A KSZ egyenes, lehet azért ott is haladni a sok kereszteződés ellenére (időben körül tudsz nézni és így nem kell lassítani minden kereszteződés) előtt. Az a kifogás, hogy drága érthető, de én pesszimista vagyok, nem hinném hogy az a pénz amit itt nem költenek el máshol kerékpár útra menne el.
Nem ellenetek beszélek, csak szerintem ezerszer fontosabb dolgok is lennének, mint pont itt tiltakozni. A Megyeri híd óta tudjuk, hogy a Derce nem kerékpárosbarát ("minek autópályára biciklisáv?"), örülni kell, hogy lesz ez a bringaút.
Üdv!
MK facebook
1%
Kérjük, támogasssátok adótok 1 %-ával a Magyar Kerékpárosklub munkáját!
Adományozó Ablak
Segítsd adománnyal munkánkat, minden hozzájárulásnak örülünk! A lenti "adományozok" gombra kattintva a PayPal felületén keresztül tudsz minket segíteni. PayPal fiók sem kell hozzá, csak egy bankkártya, bővebb tájékoztatástitt találsz. »
Az adományozó ablak egyelőre nem használható tagdíjak befizetésére, megértéseteket köszönjük.
Hozzászólások