Margit híd: a gyalogosokkal közös osztatlan déli járda mellett a piktogramokkal jelölt úttesten is lehet majd kerékpározni

Címkék:

A Fovárosi Közgyulés mai döntése alapján a korábbi hibák miatt létrejött kényszerhelyzethez képest, a leheto legjobb kompromisszumos megoldás született a Margit híd ügyében.

Eszerint elkészül a déli oldalon a gyalogosokkal közös, osztatlan kerékpárút a szükséges felhajtókkal, azonban annak használata nem lesz kötelezo a kerékpárosok számára, akik a felfestett piktogramokkal jelölt úttestet is használhatják.

Ezzel a döntéssel szerencsésen csökkenthetok a Pest felé haladó közlekedok között a rossz megoldásból adódó balesetveszélyes helyzetek és konfliktusok.

László János, a Magyar Kerékpárosklub elnökének javaslata alapján Somfai Ágnes képviseloasszony (LMP) módosító indítványt nyújtott be, amit dr. György István fopolgármester-helyettes, a téma eloterjesztoje befogadott. Így a közgyulés elfogadta azt a javaslatot, ami lehetové teszi a kialakult helyzetben a leheto legjobb megoldásnak számító, úttesten történo kerékpáros közlekedést.

A legális kerékpáros közlekedés lehetoségét az úttestre felfestett piktogramok is jelezni fogják. Az elfogadott döntések nagyban hozzájárulnak, ahhoz, hogy a Margit hídon való közlekedés a közlekedok számára a körülményekhez képest a legbiztonságosabb és leginkább konfliktusmentes legyen.

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése
Végre egy értelmes vita! D.K.
"De hát ha a semmi nincs, akkor már valami van" Ez miért igaz? Megmagyarázod? :) Miért következik abból, hogy semmi nincs, hogy valami van? Szerintem ha semmi nincs, akkor esetleg valami lesz, ha lesz... vagy marad semmi.
Na mi van? Semmi? Szóval a semmi van? Nem, a semmi az nem van, hanem nincsen. De hát ha a semmi nincs, akkor már valami van, az meg már nem semmi! Ugye, hogy ugye? Én kérek elnézést... :-)
Remélem a felfestett pirogramok nem lesznek olyan vastagok mint a Vámház/Múzeum körúton is pl... Montival sem jó átmenni rajta, ou-tival meg.. kerülgetni kell. Nem akarok panaszkodni, örülök minden kis dolognak is, csak kár ezzel elrotani :) Azért már is nem sopánkodok, hogy miért van a Bajcsy-n az összes csatornafedél a bringaúton :P Tuti velem van a baj, előre is bocs... Azért örülök a déli megoldásnak is. Legalább valami van. Valami mindig lesz.. ("Mert ha Boka mondta, hogy valami lesz, akkor lesz valami!" :P bocs)
Jól hangzik, Gratulálok! (Persze hangzott már jól sok minden, szóval tartsuk rajtuk egy szemünket...) Most már tényleg csak a Pest felől jövők (északi) felhajtási lehetőségére vagyok kíváncsi, elnézve a jelenlegi szegélyeket...
Királyok vagytok, nagyszerű fejlemény! Gábor
A Budapest honlapon a mostani szöveg nem jegyzőkönyv, pár napon belül az is felkerül, abban benne kell lennie mindennek szó szerint. Itt lesz, figyeljük: http://www.budapest.hu/engine.aspx?page=tirhidden
Akkor hasznaljuk ki a 13/2-t. atomboy
Éljen. Izgi volt. Ami a legjobban tetszik ebben, az a választás lehetősége, végre.
De ez nem az MTI, hanem a Főváros honlapja. :(
Csak Pest felé.
Azt mondtak, az MTI pontatlanul kozolt, LJ mar szolt neki. Nekem inkabb az a kerdes: mindket iranyban lesz nyom? atomboy
Miért nem találom itt hogy az úttesten is lehet kerékpározni?