MK hírlevél - 2009. május


|

Critical Mass - a bringázás ünnepe
Ismét sikeresen lezajlott az áprilisi Critical Mass. Ismét egy lépéssel előrébb a nagy cél felé. Ismét rengeteg ember, ismét jó hangulat. Nagy köszönet a számos csillagtúrát szervező területi szervezetnek, a CM szervezőinek és a résztvevőknek!
A felvonulás gyülekezőjén debütált a Green Bikes for Peace projekt legizgalmasabb innovációs eleme, a bringaerőmű. Hosszú hónapok megfeszített fejlesztői munkája végre célegyenesbe ért, köszönhető a konstruktőrnek, valamint a projekthez csatlakozott Gas Boards csapatának és a Schwinn-Csepel cégnek. A bringarőmű a Tabánban gyülekező piknikező bringások izomerejére építkezve zenésítette meg az indulás előtti órákat. Részletek>>

A Critical Mass felvonulásra több területi szervezet is csillagtúrákat szervezett, amelynek keretében a résztvevők jó hangulatban, közösen kerekeztek el a Tabánba. A részletekről a területi szervezetek beszámolóiban olvashattok.

A kampánynak vége - bringázunk tovább! Beszámoló a BaM-kampány eredményeiről
Örömmel jelentjük, hogy idén tavasszal majdnem háromszor annyian vettünk részt a kampányban! A letekert kilométerek száma meghaladja a kétmilliót, és ezzel több mint 400 tonna szén-dioxidtól kíméltük meg környezetünket. Ezek olyan eredmények, amelyekhez Te is hozzájárultál, légy rá büszke, mert ezek felülmúlták legmerészebb várakozásainkat is! Hivatalos eredménnyel és a garantált ajándékra vonatkozó részletekkel a hét végén fogunk jelentkezni, a nyereménysorsolásra jövő hét szerdán kerül sor, és mindenkit várunk a 24-i záróeseményre (előzetes regisztrációval). Természetesen a Közlekedési naplót továbbra is vezetheted, hogy növeljük a km-eket, amelyek csütörtöktől kiegészülnek a 2008 ősze óta tekert eredményekkel! Részletek>>

Magyar Kerékpárosklub rendes évi közgyûlése május 8-án volt Budapesten, a Beszámolókat itt olvashatjátok.

Brüsszel - tudósítás a VeloCity konferenciáról
Az MK különítménye Brüsszelben részt vesz a VeloCity konferenciáján, és közben feltérképezik a brüsszeli kerékpáros infrastruktúrát is. Az alábbiakban az élménybeszámolóból olvashattok részleteket.
Hétfő
A hétfői nap különösen fontos volt a szervezetünk szempontjából, ekkor tartotta meg az ECF az évi rendes közgyűlését. Volt néhány érdekesség: például, hogy az egész szövetség költségvetése hasonló nagyságrendű, mint az MK-é. Vagy az, hogy - minden erőlködésünk ellenére - megemelték a tagsági díjat. Többek között új "kapcsolt" tagnak megszavaztuk a Kerékpáros Magyarország Szövetséget. Felszólalásomban azt hiányoltam, amit tőlem Ti tagok is hiányoltok, a nyilvánosságot az ECF munkájában, a munkájuk és a döntési folyamataik átláthatóságát. Megígérték...
Kedd
Lezajlott a konferencia első "rendes" napja, sok előadással, beszélgetéssel, kirándulással és esővel. A program itt olvasható, úgy igyekeztünk, hogy minden bennünket érintő és érdeklő programon valamelyikünk ott legyen. A tervezett menet az, hogy egymásnak beszámolunk a hallottakról, erre mondjuk most nem került sor, mert késő éjszaka értünk haza. Az összes előadás felkerül a konferencia honlapjára, a későbbiekben igyekszünk a mienken is sokat publikálni belőlük. Csak néhány érdekesség: Antonio Tajani, az EU egyik alelnöke nyitó beszédében jó sokat beszélt arról, hogy milyen veszélyes is a bicajozás! Érte is kritika rendesen! Mert finoman szólva nem erről szól ez a hét itt Brüsszelben. Megismerkedtünk Brüsszel városának kerékpáros-közlekedési felelősével, aki azt a munkát irányítja, amit mi is annyira szeretnénk már elindítani Budapesten: az ÖSSZES út kerékpárbaráttá tétele. Nem használnak erre mást, csak festéket. De nem a járdára!!! És a legfontosabb: felkerült a poszterünk a táblára, sokan látogatják, a témája a "develo cities" gondolatunk, amiről olvashattatok már itt a honlapon, ez volt a Budapestre tervezett konferencia fő témája.
Csütörtökön
tartunk e témában rövid előadást, beszélgetést az érdeklődőknek. Megkaptuk a kerékpárokat, és elmentünk velük egy kis CM-re este, esőben, vagy 900-an. Részletek>>
Összefoglaló a konferenciáról.
Fotógaléria>>

Emberbarát kiskörút - akcióban az MK belvárosi szervezete
A kiskörúti lakosok és boltosok elindítottak egy petíciót a tervezett kerékpársávok ellen, melyben nehezményezték, hogy megszűnik a parkoló sáv, így nem tudnak parkolni/rakodni. Erre a felhívásra reagált az MK belvárosi szervezete egy plakáttal, melyben szeretnénk elmagyarázni az érintetteknek, hogy miért lesz nekik jó, ha élhetőbbé válik a kiskörút. A plakátokat elhelyeztük a lépcsőházakban, és megkértük az üzlettulajdonokat is, hogy rakják ki az üzletbe, kirakatba. A lakók véleményét még nem tudjuk, de a boltosok reakciója meglehetősen vegyes volt. Szerencsére az aláírásgyűjtés kezdeményezőivel is építő jellegű vitát tudtunk folytatni. Sőt volt olyan, aki a beszélgetés után sorsa/üzlete jobbrafordulását várja a bringasávtól. Részletek>>

Bringás reggeli Budapesten, avagy hogyan indul egy ideális nap
A Föld Napját együtt indították azok a budapesti kerékpárosok, akik a Batthyány tér felé vették reggel az irányt. A napsütéses időben kakaós csigát, vizet és almát reggeliztünk, amit Hegedűs D. Géza színművész tálalt lelkesen. A vidám hangulatot zenével fokoztuk, amihez az energiát a Bringaerőmű szolgáltatta. A reggelin tiszteletét tette Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter, Oláh Lajos államtitkár és Németh Lajos meteorológus is. Részletek és képek a BAM-honlapon >>

Az MK népszerűsítése
Miközben az MK-csapat egy része Brüsszelben konferencián vesz részt, az itthonmaradók egy hetes reggeli utcai kampányolásba kezdtek, melynek célja, hogy eljutassák az MK hírét az utcákon tekerő rengeteg bringáshoz. Szeretnénk, ha minél többen belépnének az MK-ba. Fontos, hogy nagy tömegbázisunk legyen és ezzel együtt tudjuk biztosítani a munkához szükséges feltételeket. Részletek>>

Bringás piknikelés Győrben
A Magyar Kerékpárosklub ellátogatott a Mediawave Fesztivál civil piknik programjára. Mint ismeretes, 2 MK-munkatársat is adott a Mosoni-Duna partján fekvő város, így jól ismertük a helyi sajátosságokat, kulturális és egyéb szabadidős programlehetőségeket:-) Jól sikerült a bringaerőmű vidéki bemutatkozása, sikerült a NOL-nak és a Kossuth Rádiónak is bemutatnunk a szerkezetet. A civil piknik egyben jó lehetőség volt, hogy a Green Bikes for Peace projekt győri programját is egyeztethessük. Részletek>>

Kapcsolat az önkormányzatokkal

Kerékpárosközlekedés Szakmai Nap - találkozó a város szakértőivel Debrecenben
2009. május 7-én egy igen jelentős mérföldkövéhez érkezett a debreceni kerékpárosok ügye. Hosszas egyeztetés után a Magyar Kerékpárosklub képviselői meghívást kaptak a polgármesteri hivatalba, hogy megmutathassák a kerékpárosbarát Debrecenről szóló javaslataikat. Fontos tételmondatként hangzott el, hogy a klub nem a fanatikus bringások üzenetét igyekszik tolmácsolni. Integrált közlekedésben látjuk a helyes irányt, ahol a különböző közlekedési eszközök ésszerű kombinációját a hatékonyság és a fenntarthatóság alapelve határozza meg. Bencze-Kovács Virág, az MK műszaki tanácsadója a biztonságos és akadálymentes kerékpározás gyakorlati kérdéseit vette sorra előadásában. A harmadik prezentációban Szanyi Gergely, az MK debreceni aktivistája helyi példákat villantott fel. Inspiráló beszélgetés bontakozott ki a formabontó konkrét javaslataink kapcsán. Részletek>>

Acélos április Steel City-ben
A hónapban két találkozó is volt a Városházán. Az elsőt április 21-én tartottuk, az önkormányzat véleményezést kért az aktuális ÉMOP-os pályázatra beadható anyagokról. Évek óta szeretnénk, hogy megnyissák kétirányú kerékpáros forgalom számára. Beadtunk egy pályázatot a Zöld Kapcsolattal közösen, hogy valóra váltsuk régi álmunkat, a miskolci kerékpáros térképet és vezetett kerékpáros városnézéseket. Részletek>>
Április 29-én egyeztetett a a kerékpáros fejlesztésekről a városüzemetetési osztály, a tervezői, rendőri és városgazdai oldal és persze az MK. A város bead egy kb. 200 millió forintos pályázatot az aktuális ÉMOP-ra, amelyből a belvárost elkerülő kerékpáros főközlekedési útvonalat, illetve a Belváros és a Tiszai pályaudvar, valamint a csatlakozó elemeket finanszíroznának. Részletek>>

Kiemelt projektek

Újabb lépést tettünk Európa felé
A tavasszal elkezdett EVS (European Voluntary Service) akkreditációs folyamatunk újabb állomásához érkezett. Sikerült párhuzamosan benyújtani az akkreditációhoz szükséges dokumentumok mellett egy EVS fogadó pályázatot is. Ha az akkreditációt elfogadják, akkor a Magyar Kerékpárosklub tud küldeni magyar fiatalokat Európába önkéntesnek más civil szervezetekhez, illetve tud fogadni európai országból érkező fiatalokat. (Az EVS az EU Youth programjának része, tehát EU-s finanszírozású programról van szó). Egy finn lány jelentkezett hozzánk önkéntesnek tél végén, ennek folyományaként az elmúlt hónapokban egy pályázati anyagot is sikerült (most már hiánypótlással) időben elkészítenünk. Ha a pályázat nyer, akkor ő 6 hónapon keresztül fogja az MK csapatát erősíteni, fő feladata a nemzetközi kerékpáros civil hálózat további erősítése, illetve meglévő és jövőbeni projektek segítése. Részletek>>

Területi szervezetek hírei

Észak-Pest: újra óriási csillagtúra! Részletek>>

Kelet-Pest: BAM-nap és csillagtúra Részletek>>

Föld Napja a Békás-tónál a debreceni MK-val
A Föld Napja alkalmából az MK Debreceni Területi Szervezete is részt vett a debreceni Nagyerdőn található Békás-tónál rendezett civil napon. A rendezvényen szervezetünk mellett képviselte magát a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület valamint a Zöld Kör, ahogyan ezt szeptemberben a Mobilitási Hét alkalmával is tettük. A szeptemberi rendezvényhez hasonlóan a rendőrség idén is felállította kerékpáros ügyességi pályáját, melyen kicsik és nagyok egyaránt tesztelhették kerékpáros tudásuk. Szóróanyagok és aktív tagjaink segítségével a Magyar Kerékpárosklubot is népszerűsítettük, az egyre nagyobb arányban bicikliző civis városlakók között. Részletek>>

Az Érdkörbe megint duplázott
Fotók és beszámoló az érdi „körbetekerésről”. Részletek>>

Dél-Buda: beszámoló a márciusi gyűlésről
A gyűlésen szó esett a kátyúhelyzetről, kollégiumi tárolóról, kelenföldi rendezési tervekről. Részletek>>

Belbuda: ötletek, kívánságok, problémák
Elkezdtük összegyűjteni azokat a problémákat, amelyek megnehezítik az 1., 2. és 12. kerületekben kerékpározók mindennapjait. Veszélyes kereszteződések, kerékpártárolók hiánya/rossz kivitelezése, úthibák, hiányzó jelölések, konfliktusgeneráló gócpontok (akár kerékpárúton, akár autóúton) stb. Várjuk üzeneteiteket, melyekben leírjátok, hol tapasztaltok problémát, és ha van ötletetek a megoldására, azt is. A gyűjtés után szeretnénk bejárni a felmerült helyszíneket, majd egyeztetni az illetékes szervekkel. Részletek>>

Tavaszi gyűlés Kelet-Pesten
A márciust és áprilist jobbára a BAM és CM népszerűsítésével valamint a kőbányai tárolóprojektben való aktív részvétellel töltöttük. A kőbányai önkormányzat az MK-val szoros együttműködésben készítette el és adta be uniós pályázatát: ha nyerünk, 20 millió forint értékben létesülnek kerékpártárolók és 30 millió forint fog rendelkezésre állni a kerékpározás népszerűsítésére, szemléletváltó kommunikációra és rendezvényekre. A tárolóhelyek legmegfelelőbb kiválasztásához elkészítettük a kerület felmérését, és több bejáráson is részt vettünk az önkormányzattal közösen. Részletek>>

Mi épül(t) idén a 13. kerületben?
Az észak-pestiek beszámolója arról, hogy a 13. kerületben kerékpáros szempontból milyen sikereket értek el, és még milyen feladat vár a csapatra. Érdemes elolvasni! Részletek>>

Kerékpáros nap Békésen május 16-án
A tervezett programot itt olvashatjátok. Részletek>>

Egyéb hírek

Május végéig vonattal vagy hajóval pótolják az újpesti vasúti hidat
Az újpesti vasúti híd felújításának csúszása miatt továbbra is csak vonattal lehet átkelni a Duna ezen szakaszán, az Aquincum felső és Újpest megállóhelyek között közlekedő vonatokon a menetjegyen felül nem kell külön kerékpárjegyet venni. Áprilisban és májusban azokon a hétvégeken, amikor a felújítás miatt a vonatok a Margit-hídig közlekednek, kishajó biztosítja az átkelést. A hajó reggel 7 és este 11 között félóránként közlekedik az aquincumi Hableány és az újpesti Meder utcai kikötő között, használata ingyenes. A híd felújított kerékpárútját várhatóan május végén adják át. Részletek és vasúti menetrend>>

Nemzetközi "Green-art" pályázat
A Green Bikes for Peace projekt keresi azokat a vizuális műveket, melyek izgalmas módon reflektálnak Földünk környezeti állapotára. Kíváncsian várjuk, hogyan látjátok ennek a közel 6,5 milliárd embertársunknak helyet adó golyónak jelenlegi és jövőbeni helyzetét. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a szép és jó dolgokra, melyeket szívesen mutattok meg a világnak! GREEN IT UP! Részletek>>

Balaton Bike Fest június végén – tucatnyi bringás program négy nap alatt!
2009. június 25. és 28. között kerül sor Balatonfüreden az első Balaton Bike Festre, amely egy nagyszabású, négynapos kerékpáros fesztivál lesz. Az érdeklődők a kikapcsolódás mellett több mint tíz versenyszámban tehetik próbára ügyességüket, s ha neveznek, ismert sportolókkal, celebekkel küzdhetnek együtt. Részletek>>

Kerékpáros híd-maraton
Kerékpáros túra indul május 30-án, szombaton 12 órakor a Roosevelt térről a Dunahidak bejárására (kb. 40 km, 2-3 óra). Részletes program>>

Láttál már tizenkétezer biciklit együtt?
Amsterdamban évente kb. 60 000 biciklit gyűjtenek össze az utcákról. Van köztük tilosban parkoló, van lopott és olyan is, amit egyszerűen otthagynak valahol, mint nálunk a megunt kutyákat szokás. Az AFAC dolgozói az utcákat járják, és ha elhagyottnak tűnő biciklit látnak, ráragasztanak egy matricát, figyelmeztetve a tulajdonost, hogy bizonyos időn belül vigye el a járművet, mert ha ezt nem teszi meg, akkor már csak az AFAC telepen veheti át. Ha a beszállított bicikliért három hónapig senki sem jelentkezik, akkor azokat eladják, vagy jótékony célokra adományozzák, pl. afrikai országokba szállítanak belőlük. A nagyon rossz állapotúakat roncstelepre viszik. Az AFAC-ot a városi önkormányzat tartja fenn, a rendszer 2003 óta működik. A nyilvántartás és szervezettség miatt az elmúlt években drasztikusan csökkent a biciklilopások száma Amszterdamban. Részletek>>

VDO Kalandtúra Két Keréken (K³)
2009. július 24-26. között a Vértesben kerül megrendezésre a Kalandtúra Két Keréken, amely jellegét tekintve egy egyedülálló kerékpáros rendezvény. Röviden összefoglalva, a K³ egy tájékozódási, stratégiai, csapat-, túraverseny, melynek célja, hogy új, eddig nem tapasztalt kihívásokkal szembesítse a résztvevőket. A hagyományos versenyektől eltérően – egy kijelölt pálya bejárása helyett – térképen megadott pontokat kell érinteni tetszőleges sorrendben, így a jó erőnlét mellett a tájékozódóképesség és a stratégia is fontos szerepet kap. Részletek>>

 

Az MK-ban folyamatos a munka a magyarországi kerékpározás feltételeinek javításáért. Áttekintő tájékoztatás céljából Google naptárunk. Hírlevelünkhöz 14 perces hangos riport is készül, amely az MK Rádión meghallgatható, vagy letölthető .mp3 és .amr formátumban.

Kérjük, idén is támogasd adód 1%-ával a Magyar Kerékpárosklubot, hiszen szervezetünk konkrét lépésekkel segíti a kerékpárosbarát közlekedés kialakítását. Minden eddigi támogatónknak köszönjük a segítséget! Részletek >>

Utolsó MK hírlevél itt.

Magyar Kerékpárosklub 2009 © www.kerekparosklub.hu