oktatás

Elindult a McDonald’s BringaMánia programja


| | |

A kerékpározás évről-évre egyre több ember számára jelent szerethető, zöld közlekedési alternatívát a túlzsúfolt városokban. A Magyar Kerékpárosklub üdvözli, hogy a Mc Donald’s elindította a kerékpározás népszerűsítésére irányuló CSR kampányát, örömmel üdvözli, hogy a kerékpározás olyan ügy lett Magyarországon, mely népszerűsítésében nagy cégek is szívesen vállalnak feladatot.

A Bringamánia program leírásából kiderül, hogy annak „célja a bringázás népszerűsítése mellett a kétkeréken közlekedő gyerekek és felnőttek segítése a kulturált, biztonságos biciklizés elsajátításában”. A BringaMánia 2010-ben négy rendezvényen mutatkozik be a hazai biciklis közönség előtt: Zalakaroson (július 22.), Debrecenben (augusztus 8.), Budapesten (szeptember 12.) és Győrött (október 25.).
A program bemutatkozó sajtóeseményén - melyen László János a Magyar Kerékpárosklub elnöke is jelen volt - elhangzott, hogy a szervezők nyitottak a többi kerékpáros szervezettel való együttműködésre. A Magyar Kerékpárosklub nyitott arra, hogy minden, a célkitűzéseivel összeegyeztethető és értékrendjének megfelelő projektet, szakmai tudásával maximálisan támogasson.

A Mc Donald’s Bringamánia oldal: http://www.facebook.com/BringaMania

(További képek az eseményről, a képre kattintva.)

Tilla a pályán


Programok a környezet és természetvédelem jegyében


| | |

2010. április 22-én, a Föld Napján Bencze-Kovács Virág projektvezetőnk és műszaki tanácsadó Gyenesdiáson tart foglalkozást kicsiknek és nagyoknak a kerékpárral való közlekedésről és más bringás vonatkozású témakörről.

Az esemény többek között a „Közlekedés infrastrukturális feltételeinek javítása Gyenesdiás nagyközségben” rendezvények része is, melyet olyan programokkal tesznek izgalmasabbá a szervezők, mint KRESZ ügyességi versenyek és feladatlapok a résztvevők számára értékes díjakkal, valamint „A kerékpár a mindennapjainkban” gyakorlati tanácsok, ingyenes vérnyomásmérés, egészséges életmód tippek, előadások. Az esemény része a településen tartó Föld Napi rendezvénysorozatnak, melyben nagy hangsúlyt kap a kerékpárral munkába járás népszerűsítése.

További örömteli hír, hogy ezen a napon kerül átadásra az óvoda, bölcsőde, könyvtár és az önkormányzat dolgozói számára felállított 30 darab kerékpártámasz is, mely típusának kiválasztásában a Magyar Kerékpárosklub segített.


Friss hírek a Velo-city Global 2010 rendezvényről


| |

Újabb előadó: Enrique Peñalosa

A Velo-city Global 2010 büszkén jelenti, hogy újabb prominens előadót üdvözölhet rendezvényén – Enrique Peñalosa mondott igent a konferencia felkérésére.
Mr. Peñalosa korábban Bogotá polgármestere volt, valamint nemrég megválasztották a Közlekedési és Fejlesztési Intézmény Vezetői Tanácsának elnökévé. Ezen szervezet feladatai közé tartozik többek között a fenntartható és megfelelően kiszolgáló közlekedés megtervezése Ázsia, Afrika és Latin-Amerika területén. Mr. Peñalosa a kerékpározás globális helyzetéről fog előadást tartani.

A további előadókról itt olvashatsz.


Iskolába is kerékpárral?


| | |

Mit támogat egy oktatási intézmény és mit nem javasol?

Egyre szélesebb körben fedezik fel városunkban, hogy a leggyorsabb, legolcsóbb és bizonyos szempontból legkényelmesebb közlekedés rövidtávra a kerékpározás – és leginkább a fiatalok járnak elől jó példával e területen. Ezt a fajta életszemléletet már gyermekkorban igyekezni kell megismertetni, nekünk, az idősebb generációknak kell megmutatnunk, mennyi előnnyel jár a biciklizés mind az egyén, mind a közösség, a város számára egyaránt.

Nemrég azonban eljutott hozzánk egy középiskolának a házirendje, mely külön kiemeli az iratban, hogy „nem támogatja, hogy a diákok kerékpárral, segédmotoros kerékpárral, gépkocsival járjanak az iskolába”, továbbá „Az iskola területén tilos a felsorolt járműveket tárolni, ezekkel a járművekkel parkolni.”

Felmerül bennünk a kérdés, hogyan várjuk egy gondolatilag fejlettebb fiatalság felnövését, ha a szemléletváltásra, hozzáállásunk megváltoztatására még a felettük lévő generációk ilyen minimális szinten sem képesek? Hogyan szeretnénk javítani, jobbá tenni a környezetünket, ha az iskolában, ahol ennek a tanítása másodsorban történik elvileg, a jó példát letörjük, elutasítjuk, sőt gátoljuk?

Szomorú a helyzet, hiszen a környező országok többségében éppen támogatják az ilyen jellegű törekvéseket. Magyarországon miért van ez másként…?


Nagynak lenni jó, légy mindig látható


| | |

A NiT Hungary és a GRSP Magyarország Egyesület 2009. február 19.-én közlekedés-biztonsági konferenciát tartott „ A nagyméretű gépjárművek okozta balesetek elsődleges okainak bemutatása, a potenciális veszélyforrások kiszűrése, a balesetek megelőzése” címmel.
Felmerül a kérdés: „Hogyan látja a másik oldal: az egy nyomon haladók”
A Magyar Kerékpárosklub felkérést kapott ennek a kérdéskörnek a bemutatására. Hogyan kerülhetőek el a teherautós- kerékpáros balesetek?

A konferencia fő üzenete a nagyméretű jármű vezetői számára: Nagynak lenni jó, légy mindig látható. A fényvisszaverő matricázás előnyeit mutatták be.

Ugyanez vonatkozik a kerékpárosokra is.
Előadásomban a világítás fontosságára, a holttér tükör használatára, illetve a holttér tudatosítására hívtam fel a figyelmet.
Példásul: Egy angol balesetmegelőzési kampányban teherautósofőrök és bringások helyet cseréltek, hogy megtapasztalják mit is észlel a másik fél.

Konferencia programja >>

Előadásom >>


Gépjármű-oktató egyesületek


| | | | | | |

A kerékpárosok szempontjából lényeges, hogy a gépjárművezetők mennyire felkészültek a KRESZ-ből, illetve a váratlan helyzetekre hogy reagálnak, mennyire defenzíven vezetnek, stb.

Érdemes felvenni velük a kapcsolatot!

*A Járművezető-Szakoktatók és Képzőszervek Országos Egyesülete (JÁSZKOE)

* Budapesti Autósiskola Egyesület

Van még ilyen társulás?


Kerékpáros közlekedési tanácsok


| | | | | |

A KRESZ betartása néha veszélyes is lehet, jobbról előzni és villamossínen tekerni méginkább, a magára valamit is adó biciklis pedig nem megy olyan kerékpárúton, amit járdán jelöltek ki. Az [origo] a Critical Mass alkalmából összegyűjtött néhány hasznos tanácsot, amivel a biciklisek maguk és mások számára is biztonságosabbá tehetik a városi közlekedést. A cikk egy kitűnő videót is tartalmaz!

Tovább az [origo] cikkére.


Kerés-Páros-Város - szabadtéri fotókiállítás szeptember 21-től


| | |

A 90'-es évek végén indult zöldmozgalmak a városi kerékpározást, a zöldenergia térhódítását, az élhetőbb környezet és a felelősen fenntartható társadalom megvalósítását tűzték a zászlajukra. Némelyikük lelkes aktivistáik közreműködésével, mára jelentős civil mozgalommá nőtte ki magát, amely eseményein országszerte több tízezer embert képes mozgósítani. 2007 szeptemberében egymást követően számos, a városi kerékpározást népszerűsítő program lesz Budapesten.

Lesz a már megszokott Critical Mass tömeges kerékpáros felvonulás, amelyen idén tavasszal ötvenezer ember vett részt, és amelyre ősszel számos biciklistát várnak Nyugat-Európából is.


Szabó Lőrinc: Bicikli


| |

Forrás: www.lovecats.freeblog.hu

 

Szabó Lőrinc: Bicikli
Fiamat néztem, már majdnem aludt.
-Mi lesz belőle? - töprengtem szorongva.
Egyszer csak felült: Nekem ne követ,
hanem biciklit tétess a síromra.-


– Majd, hogy ellopják! – ütöttem el a


Legyünk partnerek az utakon!


| | |

Az utcán kialakuló autós-kerékpáros konfliktushelyzetek kultúrált lezárását segíthetik az alábbi, letölthető szórólapok.

Forrás: Budapesti Főpolgármesteri Hivatal


Tartalom átvétel