Véleményünk a KKKR infrastruktúrális intézkedési tervéről

A Magyar Kerékpárosklub véleménye és tájékoztatója BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉSIRENDSZER BEVEZETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES INFRASTRUKTÚRA INTÉZKEDÉSI JAVASLATOKról
Május óta folynak az egyeztetések a Parking Kft, a megbízott mérnökirodák, a Fopolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztály között a KKKR bevezetéséhez szükséges intézkedési tervrol. A folyamatba kezdettol fogva konzulensként bevonták a Magyar Kerékpárosklubot is. Több mint két éve folyamatosan együtt dolgozunk a Közlekedési Ügyosztállyal és jónéhány budapesti kerülettel, ismerem a folyamatban lévo projekteket, azok minden akadályát, az egyes szereplok szándékát. Idoközben a kerékpáros tervezési segédlet kidolgozásában is részt vettem. Így hatékonyan tudtam segíteni a KKKR hatásterületén az úthálózat kerékpáros-baráttá alakítására tett javaslatok összegyujtésében.

Nagyon fontos pillanatnak érzem ezt Budapest kerékpáros életében. Egy olyan pillanatban vagyunk, amikor van módosított KRESZ-ünk (2010. január óta), van új kerékpáros tervezési muszaki eloírásunk (2010. április óta), továbbá van egy Kerékpáros Budapest Koncepciónk és egy budapesti közlekedési rendszerfejlesztési tervünk (2009. december óta) és mindehhez kello szándék, hogy a bennük foglalt célkituzések végre lehetoséggé majd valósággá váljanak.

Fontos meghatározni azokat a minimálisan szükséges beavatkozásokat, ami a KKKR rendszer bevezetése elott el kell végezni ahhoz, egyáltalán életképes legyen a közösségi kerékpáros közlekedési rendszer.
Az elkészült intézkedési terv elkülönít azonnali (a KKKR létrehozásáig szükséges) beavatkozásokat, és olyanokat, amik 3 éven belül alaposabb elokészítéssel valósíthatóak meg.
Az intézkedések egyik célja az, hogy a „még nem kerékpározók” számára is vonzóvá tegyék a belso városrészt. Ezek teljes köru és együttes megvalósítása eredményezheti azt, hogy a kerékpározás a belvárosban jelentos alternatívává váljon, és a KKKR-t is minél többen bátran és biztonságosan használják!

Az elfogadott intézkedési terv fo témakörei:

Egyirányú utcák megnyitás: A tervezo iroda az összes egyirányú utcát részletesen felmérte, és a szélességi és forgalmi adatok függvényben a 82 utcát jelölt meg, hogy kerékpáros forgalom számára megnyitható. Ennek értelmében összesen 29km hosszon lesznek kétirányban járhatók az egyirányú utcák, 3,4 km esetén komolyabb beavatkozások szükségesek, a vizsgált egyirányú utcáknak csak 10%-át nem javasolta egyáltalán.
Autóbuszsávok kerékpározhatóvá tétele: A jogszabályoknak megfelelo és gond nélkül megnyitható buszsávot nem talált a tervezo. De a sávszélesség módosításával a buszsávok többségében megengedheto a kerékpáros forgalom, az intézkedési terv 11 helyen pontos rajzi javaslatot tesz a buszsávok szélesítésére. A szélességi feltétel alóli felmentést a Közlekedési Ügyosztály már kérvényezte a minisztériumtól.

A megvalósításhoz mindkét esetben részletes forgalomtechnikai tervet kell készíteni. Mindkét témában hiányoljuk egy kicsit, hogy a kiválasztásnál a hálózati szempontokat nem vették erosebben figyelembe, nem aszerint választották ki az útvonalakat, hogy mely irányokban van leginkább kerékpáros kapcsolati igény, a részletes tervezésnél erre sor kerülhet.

A jelzolámpás csomópontoknál eloretolt kerékpáros felállóhely létesítését javasolja a terv. A Közlekedési Ügyosztály idén 24 csomópontra ad ki tervezési megbízást, az intézkedési terv további 65 helyen javasolta. Az anyag megemlíti, hogy minden csomópontban biztosítani kell minden kapcsolati igényt a kerékpáros forgalom számára, meg kell vizsgálni a jelzolámpa program közbenso idejét, vizsgálni kell a lámpák összehangolását és a kerékpáros esetenként elobb kaphat zöldet.

Foútvonalakon többnyire kerékpáros forgalom elválasztását javasolja mind a gépjármu forgalomtól, ez kerékpárút vagy kerékpársáv létesítését jelenti, melyre csak részletes áttervezés után kerülhet sor. A fontos kerékpárforgalmi nyomvonalakon, ahol azt a geometriai és forgalmi viszonyok lehetové teszik (pl. Nagykörút!!!), kerékpáros nyomokat javasol kialakítani. (Ez 25 méterenként forgalmi sávban kerékpáros jel és ék alakú nyilak felfestését jelenti, melyen a közös úthasználatra hívják fel a figyelmet.)

Duna hidak: Hangsúlyos szerepet kap az intézkedési tervben az összes híd kerékpárral való átjárhatósága, ami komoly dilemmákat okoz a tervezonek, hatóságnak, és nekünk is. Minden hídon végeztek kerékpáros és gyalogos forgalom számlálást, és a hidak pontos keresztmetszeti szélességét megvizsgálták. A Lánchídon elso lépésben a korlátozás teljes feloldását javasolja, hosszú távon pedig a személygépjármuvek kitiltását. Az Erzsébet híd esetében azonnali beavatkozásként a déli oldali járdát javasolja gyalog-kerékpárútként kialakítani a megfelelo akadálymentes kapcsolatok biztosításával. A hídon a sávkiosztás módosítására 5 éves idotávban jelentos közlekedéspolitikai támogatás esetén lehetséges. A Szabadsághídon a forgalmi sávban kerékpárosnyom felfestését javasolja azonnali beavatkozásként. A Petofi hídon a kétoldali járdát javasolja gyalog-kerékpárútként kijelölni azonnal az akadálymentes kapcsolatok kialakításával. 3 éven belül tartja lehetségesnek a hídpályán a forgalmi sávok szélességének csökkentésével kerékpársáv kijelölését, ami sebesség csökkentéssel együtt valósítható meg. Ehhez közlekedéspolitikai döntés szükséges. Azonnali beavatkozásként minden esetben meg kell oldani a hídfokapcsolatokat rámpák beépítésével, burkolati jelekkel, az akadálymenetes és irányhelyes kerékpáros közlekedés érdekében.

Gyalogos-zónák illetve gyalogos és kerékpáros zónák kialakításának, átalakításának elveit is rögzíti az anyag.

Kerékpártámaszok telepítésének néhány fontos alapelvét rögzíti az anyag. Pontos paramétereket a mennyiségre vonatkozóan nem tartalmaz az anyag, amit hiányolok, de vélhetoen ez nem tartozik szorosan a KKKR projektjébe.

Forgalomcsillapítás: A pesti belváros tervezetten „fokozottan humanizált zóna” lesz, ennek megvalósításáig elso ütemben a KKKR bevezetésének idopontjáig a területen 30 vagy 40 km/óra területi sebességkorlátozást javasol az intézkedési terv. Ezzel egyetértünk és támogatjuk.
A témához szorosan kapcsolódik, az akadálymentesítés témaköre, eljutási akadályok, kerüloutak csökkentése. Hiányoljuk, hogy nem szerepel az anyagban hangsúlyosan és kiemelten. Ezek nem feltétlen önálló kerékpáros beruházások lennének, viszont komplex városfejlesztési irányelvek, amelyek kerékpáros-baráttá teszik a várost.
Ilyen eszközök lennének: tolósínek (lépcsoknél azonnal alkalmazandó), kerékpáros rámpák (gyujtoállomások környezetében, csomópontokban, lépcsok mellett), zsákutcák átkötése kerékpáros forgalom számára, kerékpáros fohálózat tájékoztató táblarendszere, pollerek helyett U-korlát alkalmazása (passzív biztonság és kerékpártárolás céljából), szintben kiemelt csomópontok, kiemelt gyalogátkelok, járdafülek, színes burkolatok. A kerékpár számára a zökkentomentes aszfalt burkolat a legkedvezobb, nagykockako alkalmazásának korlátozása, kockako burkolatú utcán 2×0,5m aszfalt sáv legyen a kerékpárok számára.

ÖSSZEGZÉS

Az elkészült anyag alapelveiben illeszkedik a Kerékpáros Budapest Koncepcióban leírtakhoz. Mivel ahhoz részletes Program azóta sem készült, ez az intézkedési terv lehet az elso igazán nagy lépés Budapest kerékpáros-barát fejlesztése irányába, amennyiben politikai támogatást is kap.

Hosszú ido után ez az elso komplex anyag, melyet kerékpáros-barát szemlélettel, tervezoi gyakorlattal, a jogi és szakmapolitikai környezet lehetoségeinek mérlegelésével,, kevés megalkuvással készítettek el Budapesten; részletes vizsgálatokat, konkrét megvalósítható javaslatokat tartalmaz költségelemzéssel együtt.
Valószínuleg mindenki talál a javaslati anyagban kritizálni valót, de ha a javaslatoknak egy része is megvalósul, szerintem már sokkal elorébb vagyunk.

A teljes javaslati anyagból egy rövid összefoglaló és közgyulési eloterjesztés fog készülni, melyet a Magyar Kerékpárosklub elfogadásra javasol!

>>Közbringáról mindent

>>Véleményünk a KKKR kommunikációs stratégiájárol
>>Véleményünk a KKKR gyujtoállomásairól

KÖZBRINGA FÓRUM ITT!