Facebook Instagram Youtube

Országos kerékpáros szakmai konferencián vettünk részt

Országos kerékpáros szakmai konferencián vettünk részt
2014.12.08
Országos kerékpáros szakmai konferenciát szervezett  december 2-án Bringázni Élmény! címmel a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ velünk közösen.
 
Országos kerékpáros szakmai konferenciát szervezett  december 2-án Bringázni Élmény! címmel a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ velünk közösen. A KKK, mint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakmai intézménye pénzt és fáradságot nem kímélve karolta fel az együttműködést, melyet ezúttal is köszönünk. A konferencia két fő témája a projekt eredményeinek bemutatása és a kerékpáros közlekedés költséghatékony fejlesztési lehetőségeinek bemutatása és népszerűsítése volt.
 

A konferencia nyitóbeszédei után a délelőtti program a plenáris előadásoknak adott helyet. A hazai előadók sorát két külföldi vendég színesítette: Martin Blum Bécsből és Troels Andersen Dániából. Az ebédszünet után az interaktivitásé volt a főszerep, a résztvevők három párhuzamos workshop közül választhattak.

 
A konferencia programja
  • dr. Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg az eseményt. Bevezető előadásában egyértelművé tette, hogy kormányzati szinten is fontos a kerékpáros közlekedés támogatása. Az előadásból megismerhettük a minisztérium fejlesztési céljait, a Nemzeti Közlekedési Infrastruktúra-fejlesztési Stratégia kerékpáros vonatkozásait.
  • Martin Blum Bécs Város kerékpárügyi megbízottja Bécs kerékpáros politikáját körvonalazta.
    Bécs az elmúlt években  jelentős erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy vonzóvá tegye a városi kerékpározást.  Az úthálózat kerékpárosbaráttá tétele, a szemléletformáló és promóciós kampányok mind hozzájárultak, hogy mára 6% körüli a Bécsben kerékpárral közlekedők részaránya, ami ráadásul folyamatosan nő.
  • Kerényi László Sándor, a BKK közlekedésstartégiai vezetője a BKK Integrált városi mobilitás-fejlesztéséről beszélt.
    Hova tovább Budapest? A főváros friss fenntartható mobilitási terve ambíciózus terveket és célokat fogalmaz meg egy élhetőbb Budapest felé. A kerékpáros közlekedés integrációja érdekében már megvalósult és a jövőben várható intézkedésekről hallhattunk.
  • Troels Andersen Dánia kerékpáros nagykövete a kerékpározás gazdasági hasznát mutatta be.
    Mint az közismert, a kerékpárhasználat részarányának növekedése számos gazdasági előnnyel jár. Vendégelőadónk jóvoltából néhány dán trendet és statisztikát ismerhettünk meg a témában. Piackutatási adatok alapján látható volt, hogy a kerékpáros vásárlók összességében legalább annyit költenek, mint gépkocsival érkező társaik.
  • Berencsi Miklós a KKK osztályvezetője a Bringázni Élmény projektet mutatta be.
    A projekt tartalmazza az ország több turisztikai nyomvonalának újragondolását és tervezését, a KENYI (Kerékpárút Nyilvántartó Rendszer) fejlesztését és több döntéselőkészítő tanulmány elkészültét. A tervek szerint hamarosan döntés születhet egy Kerékpáros Koordinációs Szervezet felállításáról, valamint egy miniszteri vagy miniszterelnöki kerékpáros megbízott kijelöléséről.
  • Pengő Julianna Komárom-Esztergom megye főépítésze a megyei hálózatos kerékpáros fejlesztésekről beszélt.
    Komárom-Esztergom megye számos előremutató fejlesztést valósított meg a fenntartható közlekedési módok támogatása érdekében. A közösségi és kerékpáros közlekedés támogatása, az intermodalitás feltételeinek megteremtése, az utasbarát utasinformációs rendszerek kiépítése folyamatos és magától értetődő.
  • Mihálffy Krisztina a Közlekedési Koordinációs Központ (KKK) projektvezetője a megvalósíthatósági tanulmányok eredményeit ismertette.
    A Bringázni élmény! projekt keretében átgondolásra kerül az Euro-Velo 6 Rajka-Budapest szakasza, valamint a balatoni bringakör, továbbá kiépül a Budapest-Balaton nyomvonal. A tervek elkészültek, ezek részleteiről, a megvalósítás ütemezéséről hallhattunk előadást.
  • László János a Magyar Kerékpárosklub elnöke a bennünk levő félelemről beszélt, és arról, mit tehetnek az önkormányzatok a kerékpárosbarát közlekedés fejlesztése érdekében.
    Kerékpározni veszélyes? Valójában ki veszélyeztet kit a közlekedésben? Mi okozhatja azt, hogy a közlekedő veszélybe kerül? Milyen eszközök állnak rendelkezésre a veszély elhárítására? Ezeket a kérdéseket járta körbe László János, majd bemutatta azokat a költséghatékony eszközöket, melyekkel egyszerűen és olcsón kerékpárosbaráttá tehetjük településeinket.
 

A délutáni programot 3 szekció ülés tette interaktívvá:

 

1. Infrastruktúra-fejlesztés - Kovács Gergely, TRENECON COWI:

 

A szekció a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésének aktualitásait járta körbe, bemutatva az alkalmazott műszaki megoldásokat. Először Bencze-Kovács Virág, a BKK kerékpáros stratégiai koordinátorra mutatta be a belváros komplex szemléletű kerékpárosbarát átalakítását. Ezt követően Nagy Sándor, Szeged városfejlesztési alpolgármestere ismertette az elmúlt évek szegedi kerékpáros fejlesztéseit. Az előadásból az is kiderült, hogy városa a forgalomcsillapítás éllovasa, a település nagy részén (a főútvonalak kivételével) 30-as zónát jelöltek ki, 50 km/h-nál nagyobb sebesség pedig sehol nem megengedett. Majd Kovács Gergely és Vincze Tibor (TRENECON COWI) mutatta be a dániai mintára szintben megemelt kerékpársávot, a témára készülő tervezési segédlet kapcsán. Végül Kilián Zsolt (Hajtás Pajtás) tartott előadást a teherhordó kerékpárok alkalmazásának előnyeiről, élőben is felvonultatva néhány teherszállító bringát. A prezentációkat a hallgatóság részéről élénk eszmecsere követte.

 

 

Az elhangzott előadások:
2. Közbringa rendszerek – Dalos Péter, Budapesti Közlekedési Központ
 
A szekció a hazai közbringa rendszerek változatos célkitűzéseit, eltérő üzemeltetési modelljeit és a kapcsolódó kiegészítő intézkedéseket mutatta be. A szekcióülésen  önkormányzatok, közlekedésszakmai és civil szervezetek, a rendszerek szállítói és üzemeltetői vettek részt. A hallgatóság megismerhette a Győrben hamarosan megvalósuló közbringa-projektet, bemutatkozott több hazai szolgáltató az általuk szállított, illetve üzemeltetett rendszerekkel, továbbá bemutatkozott egy nagyvállalat, aki Budapesten kínál közösségi kerékpáros közlekedési lehetőséget a munkavállalóinak. A szemptemberben elindult MOL Bubiról elhangzott záróprezentációt a résztvevők szakmai konzultációja követte.
 

 
Az elhangzott előadások:

3. BYPAD kerékpáros audit – László János és Radics Miklós, Magyar Kerékpárosklub

A BYPAD (Bicycle Policy Audit) egy auditáló eljárás, mely a városvezetés kerékpáros közlekedés fejlesztésébe vetett erőfeszítéseit, a település kerékpárforgalmi hálózatának használhatóságát, a népszerűsítés és oktatás-nevelés területén hozott intézkedéseket hivatott értékelni. A procedúra alapja az önértékelés, célja pedig az értékelő felek (városvezetők, döntéshozók, politikusok, helyi civil szervezetek, lakosok) közötti kommunikáció és együttműködés elindítása. A BYPAD remek eszköze lehet a fejlődés útján való elindulásnak. A workshopon interaktívan, közös munka keretében ismertettük meg a résztvevőket a módszerrel, annak alkalmazásával és hasznával.

 
A konferencián készült képek galériája itt érhető el.
 
László János, Martin Blum és Troels Andersen előadása ebben a lejátszási listában érhető el:

 

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron