Sikeresen lezajlott a Rendkívüli Közgyűlés, részben új vezetést választottunk

Szeptember 29-én, szombaton délután lezajlott a Közgygűlés, amely fontos kérdésekről volt hivatott dönteni.
Túl sokan nem voltunk (így elég volt a pogácsa is), de megjelent szép számmal nem-klubtag bicajos is.
Elhangzottak a beszámolók, az Elnöké és a vezetés leköszönő tagjaié (Lorsschy Andás, Tóth Judit, Oláh György elnökségi tagok, Bodor Ádám, Csikai Mari EB tagok). Ezután sokan szóltak arról, ők hogyan látják a klub munkáját. Volt olyan hozzászóló, aki azt javasolta, szűkítse a klub a tevékenységét főleg az érdekvédelemre, ne foglakozzon olyan dolgokal, amire nincs kapacitása.
Volt, aki azt kérdezte, mi a garancia arra, hogy máskor nem keletkeznek olyan konfliktusok a szervezet vezetésében, ami esetleg akadályozza már a munkát.
A jelen lévő területi csoportok közül három, a Dél-budai , az Újpesti és a Pécsi ismertette röviden, mit végeztek az elmúlt időben. Ugyancsak beszámolt az eddigi munkájáról a Közlekedési Munkacsport. Ezután tértünk rá a személyi kérdésekre: az elnök bemutatta két
jelöltjét: Feövenyessy Krisztát, aki a kommunikációs feladatokat végezné, és Ács Pétert, aki a turizmusért lenne felelős, ha megválasztanánk. Mindketten bemutatkoztak egy rövid prezentációval.
A tagság több jelöltet is javasolt az Elnökségbe és az Ellenőrző Bizottságba. Elhangzott olyan javaslat, hogy legyen az Elnökségben valaki, akinek az a dolga, hogy a tagság felé közvetlen kacsolatot alakítson ki, hogy megszünjék a mai rossz állapot, amikor a tagság rendre nem tudta, mi történik a vezetés táján. A közgyűlés ezt a javaslatot elfogadta, és megszavazta, hogy az Elnökség létszma ötről hatra nőjön.
Felmerült a felszólalások során, hogy a mostani vezetőség csak a következő Közgyűlésig kapjon bizalmat, addig bizonyítsa, hogy alkalmas a munkára, hatékonyan tudnak együtt dolgozni. A Közgyűlés ezt a javaslatot is elfogadta.

Ezután került sor a szavazásra. Eredményeként az alábbi tagjaink kerültek az Elnökségbe:
László János Elnök és Markovits Gábor pénzügyekért felelős tag maradt a régi Elnökségből. Éder Mihály, Ács Péter, Feövenyessy Krisztína és Szász Andrej újonnan megválasztott tagok.

Az ellenőrző bizotság új tagjai:
Dukai Nagy Gergő, Terpó Mátyás és Tőkés Kinga.

 

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése
Szász Andrej képe
A HTTP protokoll szabványosítja a webkiszolgálók és a böngészők közötti kommunikációt, a felhasználók elől általában rejtve marad. A lényeg az volt, hogy amikor felháborodva kerested, már 6,25 napja elérhető volt a beszámoló :) A hivatkozások szövegét illetően teljesen igazad van! Szerencsés, ha nem csak a szövegkörnyezetből, hanem a link szövegéből önállóan is kiderül, mi van a "túloldalon". Ehhez a mondatok átfogalmazására lett volna szükség, pl. így (vagy számtalan más módon): "Beszámolt az elnök, majd a vezetés leköszönő tagjainak beszámolóját is meghallgattuk." A szövegből való linkelés teljesen elfogadott a weben, de mivel csak később kerültek fel a csatolmányok, megérdemeltek volna egy külön felsorolást is a cikk végén. Úgy tudom, az emailen kiküldés a leköszönő elnökségi tagoknak is fel volt kínálva, ám nem éltek vele. Kár, mert én is szívesebben olvastam volna már előre. Az ízlésemnek egyébként a másik beszámoló is későn jött, szeretem egy héttel előbb megkapni az anyagokat.
lujka képe
Amúgy nem kell honlapon közzétenni, ez a max., amit találtam: "(6) Az EBZ évente legalább egyszer ülésezik. Az üléseket az EBZ elnöke hívja össze és elnököl is azokon. Az elnök köteles az EBZ bármelyik tagjának írásbeli kérésére is EBZ ülést összehívni. Az ELN ülésére szóló meghívót az ülés időpontja előtt legalább 7 nappal postára kell adni. A meghívóban fel kell tüntetni az ülés helyét, időpontját, annak tervezett napirendjét. Az. EBZ ülései a tagok és a meghívottak számára nyilvánossá tehetők, azokon a napirendet az EBZ elnöke közli az EBZ tagjaival. Az EBZ ülés akkor határozatképes, ha azon mind a három tag jelen van. Az EBZ a határozatait nyíltan, szótöbbséggel hozza. Az EBZ határozatait írásba kell foglalni és a soron következő KGY elé kell tárni. Az EBZ határozatai ellen az EGYESÜLET közgyűléséhez lehet fellebbezni. " Lujka - CMS, Rabic -
lujka képe
Mikorra vagy mire vonatkozó EB-jegyzőkönyv kellene? Lujka - CMS, Rabic -
Anonymous képe
Az anyagbna van hivatkozás a Felügyelő Bizottsági Jelentésre, azt hol lehet elolvasni? Tudtommal azt is kötelezően ki kell tenni a honlapra. Engem érdekelne.
Anonymous képe
Én ezt nem vitatom (bár nem tudom, hol látod, én sehol, persze azt sem tudom, mi az a HTTP-protokoll), és elnézést kérek, de bevallom, nem számítottam rá, hogy egy október 2-án feltett hír szövegében kell hat nappal később keresnem a linket, ami előtt még most is ott szerepel a "ezeket pár napon beül megjelentetjük itt, a honlapon" szöveg, és a link a "leköszönő tagjai" szóról indul, amire inkább gondolnám azt, hogy itt a leköszönő tagokról lehet olvasni, mint hogy ez egy beszámoló. De köszönöm szépen az értesítést, tanulságos volt elolvasni, kár, hogy ezt nem kaptam meg emailen - bár a közgyűlésre sajnos nem tudtam felmenni.
Szász Andrej képe
Viszont ha jól emlékszem, két hete volt a közgyűlés, azóta sem látom a leköszönt elnökségi tagok ígért beszámolóját... Amennyire a HTTP protokollt ismerem, ez a sor Last-Modified: Mon, 08 Oct 2007 12:39:04 GMT azt jelenti, hogy a fenti linken (a szövegből nyílik) szereplő dokumentum ekkor módosult, ami egyben azt is jelenti, hogy akkor volt feltöltve.
László János képe

Kedves Anonymus!

 

Sajnos név nélkül nem tudom megszavaztatni az elnökséget, hogy fogadjunk, tehát várom továbbra is az e mailt. (elnok@kerekparosklub.hu)

A szabad akaratról szóló mondatrészt nem értem.

A beszámoló meg természetesen már egy hete fenn van, keressed a címlapon a kiemelt hírek elején a közgyűlési beszámolóban a linket.

János

 

Anonymous képe
Úgy érti, felteszi szavazásra, és az elnökség dönt? Remélem, van szabad akaratuk. ;) Viszont ha jól emlékszem, két hete volt a közgyűlés, azóta sem látom a leköszönt elnökségi tagok ígért beszámolóját...
László János képe

Jelentkezz légyszi mailben, mert nem tudom, ki vagy!

János

László János képe

a naptár készül már, és tesszük fel. A jegyzőkönyv is. Megszavaztatom az elnökséggel, hogy jöhetsz e, és megírom.

János

Anonymous képe
Ok. Szeretnék részt venni a következő elnökségi ülésen. Van ennek valamilyen akadálya? Egy másik kérdés: miért nem kerülnek fel az elnökségi ülések időpontjai előre a honlapra? Szerintem hasznos lehet, ha javítani akarjátok a tagok és az elnökség közötti kommunikációt. Addig is kiváncsian várom a pénteki elnökségi ülés jegyzőkönyvét.
László János képe

Kedves Anonimus!

 

Az elnökség ülései előre nem kerülnek fel a honlapra, és erről nem is volt szó a közgyűlésen. Ráadásul az elnökségi alapból nem nyilvánosak, (ahogy utólag megnéztem az alapító okiratunkat, és elnézést, ha a helyszínen mást mondtam) csak dönthet úgy az elnökség, hogy nyilvánossá tesz egyiket vagy másikat. Viszont a jegyzőkönyvek mindíg fel fognak kerülni.

János

Anonymous képe
Arróli is szó volt, hogy a mai elnökségi ülés időpontja és helye is felkerül a honlapra. Nem találom. Hol lesz az ülés?
Anonymous képe
szép számú külsősök:)
László János képe

mindjárt jön haza, és teszi fel! Kéretik egy picit várni!

János

 

hf képe
Feövenyessy Kriszta ígérte, hogy letölthető lesz a koncepcióterve, amit a kommunikációról készített. Szeretném elolvasni. Köszi :) ------------------------- kerekparosklub.hu/ujpest Ez a zén oldalam