Facebook Instagram Youtube

Tatabánya - út az együttműködés felé

Tatabánya - út az együttműködés felé
2011.06.09
Reményeink szerint egy újabb várossal, Tatabányával is sikerül együttműködnünk és közösen kidolgoznunk egy kerékpárosbarát város közlekedési koncepcióját. Ennek első lépéseként tegnap alkalmunk nyílt az önkormányzat felkérésére megismerni a helyi kerékpáros infrastruktúra egy részét, illetve találkoznunk tervezőkkel és az önkormányzat képviselőivel.

Reményeink szerint egy újabb várossal, Tatabányával is sikerül együttműködnünk és közösen kidolgoznunk egy kerékpárosbarát város közlekedési koncepcióját. Ennek első lépéseként tegnap alkalmunk nyílt az önkormányzat felkérésére megismerni a helyi kerékpáros infrastruktúra egy részét, illetve találkoznunk tervezőkkel és az önkormányzat képviselőivel.

Tatabánya egy a Regionális Operatív Program keretében beadott pályázatból kíván lehívni támogatást a meglévő kerékpárutak hálózattá való bővítéséhez. A városnak azonban jelenleg nincs teljes kerékpáros koncepciója, ami erősen visszaköszön az aktuális terveken. A jelenlegi tervek szerint a már meglévő gyalog- és kerékpárút rendszerre tervezik ráterhelni egy főbb kerékpáros folyosó forgalmát ahelyett, hogy a főbb útvonalak mentén alakítanák ki a megfelelő kerékpáros infrastruktúrát. Magyarul járdákon kijelölt kerékpárutakra vezetnék a kerékpárosokat, és nem az úton jelölnének ki kerékpársávot.  

A személyes konzultáció után azonban úgy gondoljuk, hogy sikerült megismertetnünk a helyi illetékesekkel az MK álláspontjait, és reméljük, hogy ezek be is fognak épülni a hosszútávú kerékpáros fejlesztésekbe. 

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron