területi szervezetek

A Rákos-patak-menti kerékpárút kőbányai szakasza


| |

Budapesten a kerékpáros gerincútvonalak mellett a zöld környezetben vezetett, rekreációs célú kerékpárutak megépítésére is égető szükség lenne, mivel ez utóbbiak közül csak egy, az Észak-Budáról Szentendre felé vezető és minőségileg is rengeteg kívánnivalót hagyó útvonal található.

Szabadidős célú kerékpárútnak tökéletesen megfelelne a Rákos-patak nyomvonala, amely a Gödöllői-dombságból indulva átszeli egész Pestet, és amely mellett a XIII. és XIV. kerületben már fut bringaút. Ezért az MK Kelet-pesti területi szervezetének aktivistái bejárták, a folytatásaként elképzelhető kőbányai szakaszt és az ez alapján összeállított anyaggal felkerestük a Kőbányai Önkormányzatot.

A felmérésünk során készített képek megtalálhatók fényképalbumunkban, illetve ezek helyét térképen is ábrázoltuk a meglévő és az általunk építésre javasolt szakaszokkal.

A kőbányai kb 5,5km-es szakasz kb 4,5 km-e csodálatosan szép, érintetlen természeti környezetben vezet, amelynek megépítésével egy közel 20km-es, zöld, kerékpáros folyosó jönne létre Budapesten, amely 5 kerületet érintve a város lakosainak negyedének könnyen elérhető szabadidős - a XVII. kerületnek mindennapi közlekedési - célú kerékpárút jönne létre! És hogy jön össze a 20 km? Úgy hogy a XVII. kerületi szakaszon szeptember 18-a az uniós pályázatból épülő 3,2 km hosszú, patakparti kerékpárút átadásának tervezett ideje.

Az önkormányzati találkozón érdeklődve hallgatták terveinket és felmerült egy kétlépcsős megvalósítás, amelynek keretében először rövidtávon- a jelenleg csak kaszáláskor is nehezen járható - útvonalat könnyebben átjárható teszik földút létesítésével, amíg meg nem épül a végleges kerékpárút, ám ehhez is előbb a tulajdonviszonyok rendezése szükséges. Bár a nyári szabadságolások és az őszi önkormányzati választások mindenképpen lassítják a hivatal munkáját, reméljük, hogy legalább az előkészületek elindulnak, amelyet az Önkormányzattal meglévő jó viszonynak köszönhetően folyamatosan figyelemmel fogunk kísérni.
A találkozó során ezenkívül felhívtuk a figyelmet a kőbányai infrastruktúrában meglévő, könnyen orvosolható veszélyes szakaszokra illetve örömmel tapasztaltuk, hogy a másfél éves együttműködés során sokat változott pozitív irányba a kerületi illetékes szakemberek hozzáállása , de az ideálisig még van bőven tennivaló.

A Rákos-patakról készített rövid összefoglalónk, a meglévő és javasolt szakaszok minőségéről és hosszáról illetve utóbbi becsült költségvonzatáról, az általunk vélt előnyökről és egyéb megjegyzésekkel a csatolmányban található a kőbányai infrastruktúráról készített felmérésünkkel együtt. A Rákos-patakkal kapcsolatos bármilyen újabb fejleményről igyekszünk minél előbb hírt adni, a IX.18-i, a XVII. kerületi szakasz átadására pedig várunk minél több környékbeli bringást (részletek hamarosan)!


Észak-Pest júliusi gyűlése elmarad!


|

Kedves Mindenki!

Július havi gyűlésünket a nyári szabadságolások miatt nem tartjuk meg!

Mindenkinek kellemes nyaralást!


Bebiciklizés Dél-Budán


| |

A dél-budai területi szervezet szeretettel vár minden érdeklődőt a július 25-én, vasárnap 14:00-kor kezdődő bebiciklizésen. Találkozó az Etele téren, a Kelenföldi pályaudvar előtt.

Ha van bringád, de közlekedni még nem mersz vele, akkor itt a helyed! Egy rövid túra során megmutatjuk, hogyan viselkedj a kritikus szituációkban, hogyan kerékpározhatsz biztonságosan Budapesten és mit tehetsz a bringalopás ellen.


Észak-Pest júniusi gyűlése


| |
2010-06-14 18:00
2010-06-14 20:00
Etc/GMT

Észak-Pest júniusi gyűlését ezúttal Zuglóban tartjuk.

Helyszín: Kertem (1146, Budapest Olof Palme sétány 3.)
Dátum: 2010. 06. 14. - hétfő
Kezdés: 18:00

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Májusi bringázások Kelet-Pesten


|

Májusban kihasználva a kedvező lehetőségeket ismét több alkalommal vettünk részt bringás programok szervezésében. A Vuelta SE-vel gyümölcsöző együttműködést kötöttünk, amelyből kifolyólag a tavaly - közreműködésünkkel- Kőbánya által elnyert uniós pályázat keretében megrendezett, a kerékpározást népszerűsítő programsorozat eddigi és ezutáni helyszíneken segítünk a bringás programok lebonyolításában illetve amikor erőnkből telik MK standdal is kivonulunk. Ennek keretében az első alkalommal, az óhegy parki majálison népszerűsítettük az MK-t, a bringás közlekedést és megtartottuk első (bebiciklizésünket). Az útvonalat a helyi sajátosságokat figyelembe véve felerészben bringautakon jelöltük ki, mivel a kerületet az átlagosnál sűrűbb ám számos rejtett veszélyt tartogató kerékpárút hálózzák be. A május 29-i, következő alkalommal, ha standot nem is állítottunk, de ismét tartottunk bebiciklizést.

Kőbánya útjait nem csak érdeklődő bringások társaságában jártuk be, hanem részt vettünk az előbb említett pályázat másik feléből megvalósuló mintegy 300 felállítandó tároló helyszíneinek bejárásán. Az önkormányzat illetékesei a kivitelezés befejezéséig számítanak a segítségünkre, mi pedig igyekszünk tudásunkhoz mérten közreműködni abban, hogy a legjobb megoldások születhessenek. Kézzelfogható eredmények ősszel várhatók U- és P-alakú tárolók formájában a kőbányai közintézmények előtt.

Kőbányán kívül Pécelen is két alkalommal szerveztünk a helyi iskolai rendezvényen bringás programokat, melyek közül az egyik esetben az égi áldás a bátortalanabbakat elriasztotta, míg a másik esemény jóval nagyobb érdeklődésre tartott számot.

Június illetve július folyamán tervezzük ismét tiszteletünket tenni a kőbányai és a XVII. kerületi polgármesternél, amelynek kapcsán néhány nagyobb dobásra is készülünk. Részletek a találkozók után, hamarosan.


Beszámoló a dél-budai területi szervezet munkájáról - 2010. május


| | |

A májusi gyűlés jegyzőkönyve

Időpont: 2010. május 7.
Helyszín: Himfy utca 9.
Megjelent: 8 fő

1. Bebiciklizés tapasztalatai

Az első meghirdetett dél-budai bebiciklizésre nem volt túl sok jelentkező, így viszont lehetőség nyílt több veszélyes szituáció bemutatására is.
Megállapodtunk abban, hogy nem előnyös, ha mindenki kifejti a véleményét egy-egy témáról, mert ezzel a lelkes kezdőket inkább összezavarjuk, mintsem segítjük, ezért fontos a közös álláspont kialakítása. (Itt példaként a buszsávok problémáját említettük.) Tisztázni kellene, hogy melyek azok a legfontosabb szituációk, amiket feltétlenül be kell mutatnunk, mert az sem jó, ha túl sok információt zúdítunk egyszerre a bebiciklizők nyakába.

A következő bebiciklizést előreláthatóan május 30-án tartjuk.

2. Felnőttek biciklizni tanítása

A bebiciklizés alkalmával jelentkezett egy idős néni, aki arra kérte a csapat tagjait, hogy tanítsák meg őt biciklizni. Jelenleg ötleteket, tapasztalatokat várunk arról, hogy hogyan kell egyáltalán felnőtt embert biciklizni tanítani. Ezt a témát a criticalmass.hu-n is meghirdetjük.

3. Spikk térképe

A kérdést elnapoltuk, mert Spikk nem tudott eljönni a gyűlésre. Annyiban megállapodtunk, hogy hosszú távon fontos lehet, hogy rendelkezünk egy aktuális kerületi problématérképpel, így mindenféleképpen frissítenünk kell.

4. Civil Fórum

A Civil Fórum megkeresett minket, hogy lépjünk be a tagjaik sorába. Mivel egyelőre semmit nem értek el, nincs túl nagy hírük és politikamentességük sem biztosított, nem válaszolunk a felkeresésükre. Területi szervezetünk jelenleg önmagában is elég erős.

5. Civilek Éjszakája

Márk felvetett, hogy az MK-nak (de legalább Dél-Budának) képviselnei kellene magát ezen a rendezvényen. Az ötletet jónak találtuk, de egyelőre elég képlékeny a dolog, kevés részletet ismerünk. A részvételt mindenesetre támogatjuk; célunk a többi területi szervezet bevonása.

6. ELTE bringatárolás

Az ELTE Lágymányosi kampuszának déli tömbjénél sincs lehetőség kultúrlált kerékpártárolásra. A tárolók megvalósításához az MK segítségét kérik.

7. Támaszok a Himfy utca 9.-hez

Télen ránkszóltak, hogy a gyűlések alkalmával ne a fákhoz lakatoljunk, azonban ezenkívül csak egy vékony cső áll rendelkezésre a kb. 10 darab kerékpár tárolására a plébánia udvarán. Felvetettük, hogy jó lenne egy rendes kerékpártároló. Szarka Péter beírja a Bringaparkoló Béla Facebook-üzenőfalára a helyszínt, Vizsu pedig utánanéz, hogy az MK-nak kit lenne érdemes megkeresni ezzel kapcsolatban a plébánián.

8. MK Komcsi gyűlés

A találkozó végén Gajdov Géza beszámolt a Kerékpárosklub Kommunikációs munkacsoportjának a legutóbbi gyűléséről.
Az MK kerékpáros számlálót telepítene a Kiskörútra, ehhez azonban még pénzadományokra van szüksége. A témával kapcsolatban azt próbáltuk megvitatni, hogy a számláló vajon a full karbon kerékpárokat is észreveszi-e. A vitát elnapoltuk egy másik alkalomra, amikor János is itt lesz.
Hamarosan elkészül az MK új honlapja. Tervezik, hogy a tagoknak havonta hírlevelet küldenek, benne a területi szervezetek munkájával. Ehhez szükségük van egy-egy emberre minden területi szervezetből, aki havonta beszámolót készít a területi szervezet tevékenységéről. Dél-Buda esetén ez nem jelent problémát, mert a gyűléseink havonta rendszeresek, és mindig akad valaki, aki jegyzetel.
Készül egy biciklizésről szóló rövid kiadvány, ami úgy néz ki, hamarosan tényleg eljut az összes budapesti postaládába.

Feljegyezte: Ortó Andi


Észak-Pest májusi gyűlése


|
2010-05-10 18:00
2010-05-10 20:00
Etc/GMT

Idei első szabadtéri gyűlésünket holnap tartjuk.
Helyszín: Népsziget, Partizán nevű vendéglátóipari egység (térkép) Megközelíthető Angyalföld felől a Meder u. végén lévő lépcsős átjárón, Újpest felől a Váci útról nyíló Zsilip utcán végigtekerve vagy a vasúti hídról a szigeti lehajtón.


Bebiciklizés Dél-Budán


|

A dél-budai területi szervezet bebiciklizést szervez május 2-án, vasárnap délután 3 órától. Gyülekező az Etele téren, a Kelenföldi pályaudvar előtt.

Szeretettel várunk mindenkit, aki szívesen kerékpározna a városban, de még nincs meg a kellő bátorsága, eltökéltsége hozzá.
Ha szívesen lecserélnéd a kocsid vagy a BKV-t kerékpárra, de félsz, hogy elütnek vagy ellopják a bringádat, akkor itt a helyed!


Bebiciklizés az Újbuda Közterület-felügyelettel


| | | |

2010. április 9-én délután került sor a Magyar Kerékpárosklub dél-budai Területi Szervezete által szervezett, bejárással egybekötött Bebiciklizésre az Újbudai Közterület-felügyelet munkatársaival.

A Közterület-felügyelet részéről öten, az MK részéről 10-en vettünk részt az eseményen. A rövid köszöntő és bemutatkozás után az MK Dél-Buda részéről Spikk ismertette a tervezett útvonalat, és elmondta, hogy melyik szakasznak milyen sajátosságai vannak. Ezt követően elindultunk, a közterület-felügyelet gépjárműve és egy robogó kíséretében. Út közben többször megálltunk, hogy megbeszéljük a felmerült forgalmi, infrastrukturális és egyéb problémákat, felfújjunk egy lapos gumit, valamint a Közterület-felügyelet munkatársai több esetben is megbüntették a kerékpársávon szabálytalanul parkoló autókat.

Miután visszaértünk a kiinduló pontra, röviden megosztottuk egymással tapasztalatainkat, és megállapítottuk, hogy még sok ilyen közös bejárásra lenne szükség a jövőben.

Indulás előtt még TT és Pule megjavított egy elszakadt láncot, Szarka Péter pedig alaposan beolajozta :-)

Feljegyezte: Vizsu
Fotók: TT, Vizsu, Wolf







Együttműködés az Újbudai Közterület-felügyelettel


| |

2010. március 29-én került sor a Magyar Kerékpárosklub Dél-budai Területi szervezete és az Újbudai Közterület-felügyelet közötti második megbeszélésre. A megbeszélésen részt vett a kerületi rendőrség közlekedési előadója, Szigeti Krisztina hadnagy is.

A megbeszélés elején László János, az MK elnöke és Dr. Kovács Sándor, az Újbuda Közterület-felügyelet igazgatója aláírta az együttműködési megállapodást a területi szervezet és a KF között.

Ezt követően röviden részleteztük a KRESZ-módosítások lényegét, és a változtatás folyamatának történetét, majd sor került a legfontosabbnak tartott helyi problémák átbeszélésére (buszok parkolása a Griff Hotel előtt, Karinthy bringasáv, stb.). A felügyelet és a rendőrség is minden nap ellenőrzi a kerékpárutakon, kerékpársávon (Karinthy) parkoló autókat; munkájukat 2 hitelesített PDA segíti, valamint a térfigyelő kamerák képeit is fel tudják használni. Grosch Attila elmondta, hogy megvan már a gépjárművek elszállításának jogi lehetősége is.

A területi szervezet 2010. április 9-én bebiciklizéssel egybekötött bejárást szervez az Felügyelet munkatársainak.

A gyűlés végén megbeszéltük, hogy a következő kerekasztal megbeszélésünket a BKV buszsofőrjeinek a részvételével tartjuk.


Tartalom átvétel