Magyar Kerékpárosklub véleménye és tájékoztatója a KKKR gyűjtőállomásainak helyszínkijelöléséről
A működési terület alapvetően a Nagykörúton belüli terület lesz kiegészítve a Duna két partjával. Részletesen: V. ker, az I. ker. Duna parti sávja, II. Duna parti sávja a Mechvart térig, a XIII. ker., VI.ker., VIIker. a Dózsa György út vonaláig, a VIII. ker., IX. ker. a Nagykörút vonaláig, a XI. ker Dunaparti sávja Móricz Zsigmond Körtérig.
Ezen a területen belül 75 állomáshelyszínt jelöltek ki 300-600 méteres távolságban egymástól. A kijelölt helyszínek egyharmada kerületi tulajdonú, a többi fővárosi tulajdonú közterület található. A tulajdonosi hozzájárulások a kijelölt helyrajzi számokra vonatkoznak, de a tervező már vázlatos elrendezési rajzokat is készített az egyes helyszínekre. Az elrendezési rajzoknak a nem végleges verzióját láttuk, ezzel kapcsolatban megfogalmaztuk a kritikánkat, még mielőtt a közgyűlés jóváhagyta volna. A gyűjtőállomások egyharmad esetében kifogásoltuk az elhelyezés módját, 6-8 helyen a javaslatunk szerint módosították, de még mindig vannak olyan helyszínek, ahol nem értünk egyet a kialakítással.
Alapelvünk az, hogy az állomások pontos elhelyezésekor mindenképp ügyeljetek arra, hogy az út felől legyen megközelíthető, ne a járdáról. Ha a járda felől kell odamenni bringával, vagy elhagyni a dokkolót az nagyon körülményes, nem akadálymentes és zavarja a gyalogosokat. Másik fontos szempont, hogy a tömegközlekedési csomópontokhoz közel, jól látható helyen legyek, és ne csökkenjen a gyalogos felület nagysága. A közeljövőben várható beruházásokkal, új térburkolatok terveivel össze kellene hangolni a helyszíneket (Budapest Szíve Program, M4 térrendezések).
Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy olyan rendszert szeretnénk telepíteni, ami alépítmény nélküli, és nulla vagy minimális építéssel (elektromos kábelezés kialakítása) áthelyezhető. Így ha valamelyik helyszínen problémák merülnek majd fel, át lehet majd helyezni az egész állomást.
Észrevételeink (melyeket 2010 májusában részleteiben is átbeszéltünk a tervezőkkel)
- Nagykörúti járdán: (Szemere utca, Szondi utca, Wesselényi utca) A járdán való elhelyezést az utcaközben félúton nem támogatjuk, mivel ez a járdán kerékpározást serkenti, nehezen látható, akadályozza gyalogos forgalmat. A parkolósor közötti kihajtás aggályos. Sokkal inkább javasolnánk, hogy 2-3 parkolóhelyen alakítsák ki a dokkolókat, ami a járdáról gyalog és az útról biciklivel is akadálytalanul megközelíthető.
Ha néhány helyszínen mégis a járdára kerül, akkor közvetlenül az utcasarokra sokkal előnyösebb, mert ott egyből le lehet menni az útra. - A Ferenciek terén és a Deák téren lévő metró állomáshoz közvetlenül kapcsolódó gyűjtőállomásra is nagy szükség lenne, mert jelentős utasforgalmú pontok. A jelenlegi helyszínlistából ez hiányzik.
- Roosevelt tér: a rakparti járdán semmi értelme nincsen. Javasolt helyszín: Zrínyi utcai torkolatnál, a berendezési sávban a Zrinyi utcában vagy az MTA előtti parkolóban az Akadémia utca felől. Csak ebben az esetben biztosított a kerékpárral a megközelíthetőség és a továbbhaladás.
- Városháza: A megyeháza melletti járdán nehezen hozzáférhető, nem látható. Inkább a Megyeháza előtti parkolóban (Városház utca) vagy a Pilvax közben javasoljuk.
- Egyetem tér, Szerb utca: nem érdemes így elrejteni, sokkal nyitottabb, láthatóbb helyre kéne tenni, a templom előtti részen, a Nyári Pál utca irányába.
- Hősök tere: sokkal inkább javasolható a szervízút parkolósávjában, mint a sétány melletti zöldsávon vagy burkolt területen.
- Lövölde tér: a park mögött a járdán nagyon el van dugva, láthatóbb és könnyebben elérhető helyre kéne tenni a déli oldalon a szervizút mentén parkolóba.
- Oktogon: az Andrássy út mellett a parkolósávban való elhelyezés elfogadhatóbb, mint a zöldsávban. De sokkal jobban látható, gyalogosan, tömegközlekedéssel közvetlenebbül megközelíthető lenne, ha közvetlen a Teréz körútra kerülne.
- Az Andrássy úton a kerékpársáv mellett úgy kéne elhelyezni, hogy a kerékpársáv irányába lehessen kiemelni a kerékpárt. Ez igaz a járdán való elhelyezésre is! De igazából lehetne a parkolósávba tenni, egy olyan helyre ahol a parkolósorban az első 2 parkolóhelyet veszi igénybe.
- Baross tér: az állomás melletti helyszín megfelelő. A térrekonstrukció munkálatai során figyelembe kell venni az állomást, hogy ne gyalogos felületre kerüljön.
- A Rákóczi úti helyszínek (Alsóerdősor, Szentkirályi utca ) esetében aggályos az amúgy is terhelt járdát elfoglalni a dokkolókkal, a korlátok miatt nem is olyan könnyen megközelíthető. Sokkal inkább javasolnám a keresztutcák parkolóiban elhelyezni, ami természetes módon megközelíthető akár a Rákóczi út úttestjéről, akár a szomszédos utcákból. Ha a járdákon marad, akkor is legyen a keresztutcához közel, pont a sarkon! A Szentkirályi utca helyett a Vas utcánál lévő szervizúton, parkolóban is el lehetne helyezni!
- A Szent István park előtt, ne zöld terültre kerüljön az állomás, hanem a Pozsonyi út úttestjére a parkolósávba.
- Gogol utcai járda helyett a parkolósávban javasolnánk.
- A Margit szigeti behajtónál sokkal jobb lenne bentebb a körforgalomnál, ahol nagy burkolt terület van. A hídhoz közel zsúfoltabb a berendezés, ott úgyis végig kell menni mindenkinek gyalog v. biciklivel. A körforgalomnál / a buszfordulóban sokkal jobb elosztó pont lenne. (Addig legurul az ember, és onnan mehet a fűre piknikezni gyalog.)
- A Lehel tér, Baross tér, Dob utca esetén a korábbi észrevételünk szerint módosították a helyszínt. Az Oktogon és a Kodály körönd esetében egy kicsivel módosították.
Bízunk benne, hogy a végleges helyszínrajzok, engedélyezési tervek készítésekor a fenti módosító javaslatok még figyelembe vehetők.
Mind az intézkedési terv, mind a gyűjtőállomások helyszínével kapcsolatban fontosnak tartjuk, hogy a tervezett beavatkozások nyilvánosságra kerüljenek. Minél hamarabb elérhető legyen az érdeklődő szakemberek és laikusok számára, és a várostervezésben érintett szakmai szervezetek, tervezőcégek számára, hogy várhatóan hogyan fog működni a „közbringa” rendszer.
>>Véleményünk a KKKR kommunikációs stratégiájárol
>>Véleményünk a KKKR infrastruktúrális intézkedési tervéről
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| MK_KKKR_HSZ_velemeny0722.pdf | 59.82 KB |





















