Viselkedési kihívások városi kerékpárosok számára

Amikor nemrégiben meghívtak New Yorkba eloadást tartani, egyik eloadás a viselkedésrol és a viselkedés megváltoztatásának nehézségeirol szólt.

A viselkedés különös dolog és rávenni embereket, hogy változtassanak rajta, soha nem könnyu. Mostanában a viselkedés aktuális téma a kialakulóban levo kerékpáros kultúrákban. Több kerékpáros rossz hatást vált ki azzal, amilyen módon kerékpározik és sok más kerékpáros kifejezetten negatívan viszonyul hozzájuk, amikor kapcsolatba kerülnek.

Általában a rossz viselkedés a megfelelo kerékpáros infrastruktúra hiányát jelzi. A kerékpáros infrastruktúra és profil növelése a forgalom csökkentésének jó útja több módon is.

A városi kerékpározás ismét hétköznapivá válik, ennek a folyamatnak egy érdekes pontjához érkeztünk. A kerékpározás hóbortját, divattá válását éljük meg néhány éve. Minden jel szerint visszatérünk oda, ahol a kerékpározásra úgy tekintenek, mint figyelemre méltó, általánosan elfogadott és lehetséges közlekedési formára.

Habár a trend természete azt mutatja, hogy éppolyan gyorsan el fog tunni, mint ahogy jött. Fel kell pörgetnünk a városi kerékpározás általánossá válását – kerékpáros kultúra 2.0 – mielott ismét elveszítjük.

Ez egy rajz Dánia egyik legkedveltebb szatirikus karikaturistájától és írójától, Storm P.-tol. Megjelentetett egy könyvet az újságokban kerékpárosokat ábrázoló karikatúráival és majdnem mindig kigúnyolta oket. Mindennap egyedül kerékpározott. Ez a gúnyrajz a koppenhágaiaknak szólt. A képaláírás: „Koppenhágában, ha el akarsz fordulni, kinyújtod a kezed egyenesen lefelé és balra böksz az egyik ujjaddal. Ez minden közlekedonek azt jelenti, merre NEM fordulsz.”
Ez a rajz 1953-ból való. A helyzet valamelyest változott.

A koppenhágaiak, ha úgy tartja kedvük, jeleznek, általában kezük bizonytalan felemelésével. Rájöttem, hogy a kívülállók számára ezek a kézmozdulatok nehezen értelmezhetok, de ha úgy töltöd a napjaidat, hogy kerékpárosok százai, ha nem ezrei vesznek körül, ezek a bizonytalan jelzések olvashatóvá, megjegyezhetové, érthetové válnak. Megteremtettük a saját vizuális nyelvünket.

Ugyanez a helyzet a hátranézéssel is. Portlandi látogatókkal történo kerékpáros városnézésünk alkalmával egyikük megjegyezte, hogy senki nem néz hátra a válla fölött. Megkértem, hogy nézze meg ismét és ekkor meglátta. Finom fejmozdulat, a periférikus látás, a hallás és az ösztön kombinálásával. Nagyon apró, de nagyon hatékony.

A „helytelen” viselkedés kérdésére visszatérve: létezik, habár inkább butaság. Ha ennyi kerékpárral közlekedo polgár van, a szabályszegés inkább provokáció. Mégis, idosebb polgárok panaszkodnak szerkesztoi levelekben arról, hogy „a kerékpárosok” általában gyalogátkelohelyen gurulnak át vagy fordulnak jobbra piros lámpánál, ami nem engedélyezett Dániában – autósoknak és kerékpárosoknak. Nem veszem be. Akkor kanyarodok jobbra pirosnál, ha nincs gyalogos.

A három év során, amióta Koppenhága kerékpáros kultúráját dokumentálom, megtanultam meglátni azokat a részleteket, amelyeket mások nem látnak. Három éve minden nap feszülten figyelem ezt a kerékpáros kultúrát, és érdekes módon csak négy olyan balesetet láttam, amely kerékpárost is érintett. Kettoben a kerékpáros alacsony sebességnél elesett és a fenekére érkezett. Egy norvég kerékpáros, aki keresztülzúgott egy gyalogátkelohelyen és elesett, eltörte a lábát. És pár hónappal ezelott láttam egy futárt, akit jobb horoggal elütöttek.

Nagy forgalmú csomópont volt. Fékezett, de elütötte az autót, átrepült a motorházteton a kerékpárjával együtt és a túloldalon landolt. Felugrott és nekirontott az autónak. A noi vezeto azon volt, hogy megbizonyosodjon róla, jól van-e, de visszahátrált, látván, a futár milyen módon közelít.

Idoközben néhány kerékpáros érkezett a lámpához. Egyikük, egy hölgy felkiáltott: „Hé, átmentél a piros lámpán!” Két másik közbeszólt: „Én is láttam!” Ok a kerékpáros futárhoz beszéltek éppen. Azonnal visszakozott és a sofor kiszállt az autóból megkérdezni, jól van-e. Jól volt. Lehúzódtak az út szélére kicserélni a biztosítóval kapcsolatos adatokat.

Koppenhágában egy más világban vagyunk. Ez a fo vonal és a „rosszfiúk” kiszálltak, de minden elkezdodött valahol.

Koppenhágai egyenloség – a kerékpár egyenlo és elismert partner a városi közlekedésben.

Ez az, ahol ma Koppenhága tart. A kerékpár egyenlo partner a városi közlekedésben. Valójában ez minden város célja.

Koppenhágai kezdet – nem szubkultúra/rögtön általánosan elfogadott /nincs negatív reklám

Amikor röpke harminc évvel ezelott a koppenhágaiak elindultak az úton, hogy újra felrajzolják a kerékpárt a városképre, és megvívták az ütközetet az autós kultúrával, nem voltak szubkultúrák a kiindulóponton. Nok kisebb számban kerékpároztak, mint férfiak, de nem voltak kerékpáros futár bandák vagy más, ami befolyásolhatta volna a kerékpáros kultúrát. Rögtön az általánosan elfogadottá válásra és a kerékpározás egyenloségének megteremtésére ugrottunk.

Koppenhágai terjeszkedés – a hétköznapi kerékpározás megteremti a szubkultúrák kialakulását

Az eredmények önmagukért beszélnek és megmutatkoznak a kerékpár pályákon és az utakon manapság. A városi kerékpározás közjószág. Amikor általánosan elfogadottá tettük, elkezdett noni a szubkultúrák száma és ez a mai napig folytatódik. A hétköznapi kerékpározás magával hozza a kerékpáros kultúra sokszínuségét. BMX, hegyi kerékpározás, versenyegyesületek, késobb a fixik, és így tovább. Az átlag népességre való koncentrálás pozitív oldala a periférikus csoportok számának növekedése volt.

Párizs, Barcelona és mások – semmi szubkulturális hatás/rögtön általánossá válás/nincs negatív reklám

Ez az a fejlodés, amit Párizsban, Barcelonában és más nagyvárosban láthatunk. A városi kerékpározás hirtelen és határozottan tért vissza a nagyvárosokba, és az elso mozgalmárok átlagos polgárok, akik egyszeruen, csak gyorsan el szeretnének jutni A-ból B-be. A bármiféle szubkulturális hatás hiánya azt jelenti, hogy a kerékpározást elsosorban közlekedési módnak tekintik és olyan cselekvésnek, amelyet normális ruházatban megtehetsz. Párizsban például a legtöbb ember, aki használja a Vélib kerékpárkölcsönzo rendszert, a metróból érkezik. Azaz az emberek, akiket városszerte kerékpározni látsz, ugyanazok, mint akiket a metrókocsikban láthatsz.

Annak érdekében, hogy Párizsban vagy ezen városok közül bármely másikban kerékpározhass, nem szükséges tudatos döntést hoznod arról, hogy egy „csapat” vagy „társaság” tagjaihoz csatlakozz.

Párizs, Barcelona és mások – a hétköznapi kerékpározás ösztönzi a szubkultúrát/kettos növekedés

Mint Koppenhágában, a virágzó hétköznapi kerékpáros kultúra növekvo érdeklodést szült a szubkultúrák iránt, a kerékpárosbarát város sokszínuségét növelve.

A Velib rendszer indulása óta Párizsban kétmillió kerékpárt adtak el. Érdekességképpen, a legtöbbjük praktikus, klasszikus kerékpár vagy városi kerékpár design és ez a fixi/futár kultúra hiányának köszönheto. Nincs „városi kerékpáros ruházat” vagy hasonló. Bosszantó, ha van egy „városi kerékpáros ruházat”-ot áruló vállalatod, de nagyszeru dolog a városi kerékpározás számára.

New York, USA, Egyesült Királyság és mások – a szubkultúra megelozi a hétköznapit/nyíltan radikálisok és úttörok

Ha megnézed a helyzetet más kialakulóban lévo kerékpáros kultúrákban, számos szubkultúra eros jelenlétével találkozhatsz, legyen az futárok tömege az olyan városokban, mint New York, vagy versenyzok csoportja sok országban. Legtöbbjük folytatná a kerékpározást még enélkül a jelenlegi, a városi kerékpározás iránti intenzív érdeklodés szakasza nélkül és a kerékpáros infrastruktúra egyre növekvo hálózata nélkül is.

A kerékpáros image monopóliumának évtizedei azt eredményezték, hogy ezen országok közül többnek a lakosai úgy tekintenek a kerékpározásra, mint szélsoséges tevékenységre és a kerékpározást „egyenruhával” és klubokkal, társaságokkal társítják, nem úgy gondolnak rá, mint bárki által muvelheto tevékenységre.

New York, USA, Egyesült Királyság és mások – új kerékpárosok a domináns szubkultúrák hatása alatt/igazodás, attitud stb.

A kerékpár ismételt felbukkanása a városképen új kerékpárosokat hozott az utcákra és sokat közülük befolyásolnak a már meglévo szubkultúrák, csoportnormák és attitudök. A példájuk egyértelmuen meghatározó, akár ragaszkodnak hozzájuk, akár nem. Azzal, hogy kerékpároznak, az átlag népesség szemében a szubkultúra tagjaivá válnak. Gyakran akaratuk ellenére.

A Copenhagen Cycle Chic és a többi hasonló weboldal sikere világszerte a legbiztosabb jele annak, hogy az átlag népesség kiéhezett a más példaképekre, figyelembe véve a kerékpárosokat is. A példaképek a legfontosabbak, ha növekedés tapasztalható.

New York, USA, Egyesült Királyság és mások – akadályozza a hétköznapi terjedését a szubkultúra? gyujtesz bélyeget?

Az, hogy a szubkultúrák hatással vannak a hétköznapira, nem újdonság. A szubkultúra a hét minden napján befolyásolja a kultúrát, de kevés példa akad arra, hogy egy kis csoport teljesen meghatározza az általánosan elfogadottat. Mindnyájan ráragasztjuk a bélyeget a borítékra és elküldjük a levelet, de kevesen válnak közülünk bélyeggyujtové.

A kérdés az, hogy hány szubkulturális kerékpáros csoport határozza meg a városi kerékpározás növekedését a domináns szélsoséges attitudjével. Hogy tudjuk elválasztani a kerékpáros képet a szubkultúrától és hétköznapivá tenni?

New York/USA/Egyesült Királyság és mások – viselkedj! kihez szólnak a kerékpáros viselkedéssel kapcsolatos kampányok?

Viselkedési kampányokat látunk feltunni, amelyekben azt mondják a kerékpárosoknak, hogy „viselkedjenek”. Nem kétséges, hogy ha a városi kerékpárosok el akarják érni, hogy egyenrangúként tiszteljék oket a forgalomban, az olyan egyszeru dolgok, mint a piros lámpánál történo megállás, fontosak. (Semmi nem rosszabb, mint egy Párizshoz hasonló városban megállni a piros lámpánál és meglehetosen jól viselkedni.)

Sajnos a kerékpáros szubkultúrák domináns természete megnehezíti, hogy a városi kerékpáros kultúra részévé váljanak és a kerékpár, mint a forgalom része nézetet eladják a szkeptikusoknak. A kialakulóban levo kerékpáros kultúrák tagjainak többsége csak a szélsoséges csoportok agresszív magatartását látja, és az alapján ítéli meg a kerékpározást, amilyen módon ezek az egyének közlekednek a városban. Eljutottunk odáig, hogy úttörokbol teherré váltak, amennyiben a kerékpározás ismételt tömegessé tétele a cél?

Ha viselkedési kampányokat készítesz kerékpárosok számára, problémát jelent a célcsoport meghatározása is. Kihez szólsz? Bele tudsz préselni minden kerékpárost egyetlen kategóriába? Az anyát a gyermekülésben ülo gyermekével vagy az adrenalin hajtotta „városi harcos”-sal együtt? Nem. Azok a kampányok, amelyek az „összes” kerékpárost célozzák, azt kockáztatják, hogy elidegenítik azokat az új kerékpárosokat, akik a kerékpározás ismételt tömegessé tételének kulcsai. A legtermékenyebb hajtásokat a rózsabokron.

A kerékpárosok tiszteletének kivívása/kerékpáros kultúra – kerékpárosok egyenloként való kezelése és a kultúra elválása a szubkultúrától

Amennyiben ez a célunk, a városi kerékpározás képét szükséges eltávolítani a szubkultúráktól annak érdekében, hogy megmutassuk az átlag lakosságnak, hogy a kerékpár és az emberek, akik rendszeresen közlekedési eszközként használják azt, az átlag élethez tartoznak. Nem kétséges, hogy fájdalmas lépés ez, hiszen sok helyütt a kerékpáros karakteréhez a szukmarkú kisember képét társítják. Azonban amennyiben a Közös Jó kerül elotérbe, szükségessé válik ez a lépés.

kizárólag kerékpárosoknak szóló magatartási kampányok még jobban elosegítik marginális csoportként és szubkultúraként történo kezelésüket
a kampányokat az összes közlekedési résztvevo felé vagy a legveszélyesebb/legdestruktívabb résztvevok, az autósok felé kell célozni

A kerékpárosoknak szóló viselkedési kampányok indítása csak azt szolgálja, hogy folytatódik a kerékpározás marginalizálódása és megerosíti azt a tévhitet, hogy a kerékpározás nem bárki által muvelheto dolog és még mindig csak szubkultúra.

Magatartási formákat mutatni kerékpárosoknak nem szolgál jó célt, ha nem mutatod meg az adott formát ugyanakkor a többi közlekedonek is. Azok a viselkedési kampányok, amelyek mindenkinek szólnak, kivonják a kerékpárosokat a figyelem középpontjából és a kerékpárt a megfelelo helyre helyezik a közgondolkodásban.

Ha a viselkedési formák mutatása a te dolgod, akkor a városok és községek legveszélyesebb és legártalmasabb elemein mutasd meg: az autókon. Felismerve, hogy létezik egy „elefánt a porcelánboltban” és a megfékezésére hozott intézkedésekkel a hangsúlyt így logikusan és korrekt módon a legnagyobb problémára helyezed.

A sebességhatárok csökkentése, a forgalomcsillapító intézkedések, stb. mind segítik a kerékpározást éppúgy, mint a közegészségügyet a légszennyezés csökkentése, kevesebb baleset és kevésbé komoly balesetek által, élhetobbé teszik a városokat és így tovább.

Amikor megszólítasz egy szubkultúrát, nehéz feladatba kezdesz. A szubkultúráknak – és a kerékpározás sem kivétel, akár fixikrol, akár mezbe öltözött kerékpárosokról van szó – megvannak a saját kódjaik és nyelvezetük. Büszkék arra, hogy különböznek és gyakran a városképre gyakorolt különleges hatásukkal határozzák meg magukat. A külso környezetük – autós kultúra, stb. – sokféle módon hangoztatja a feltételezett – vagy valós – attitudjeiket és demonstratív szerepüket.

Nem jutsz messzire, ha megmondod nekik, hogy viselkedjenek. És az új kerékpárosok alternatív szerepmodellek hiányában valószínuleg hasonlóan éreznek, ha hozzájuk szólsz. Vagy megerosíted az undergroundhoz való kötodésüket, vagy eltávolítod oket.

Kerékpárosok egyenloként való kezelése sokkal elonyösebb, mint rávilágítani, hogy ok különlegesek vagy mások, különösen, ha olyan sok új kerékpárossal foglalkozol, hogy az már rég nem underground.

Van egy fontos szociológiai szempont, amelyet érdemes figyelembe venni. Ha egy underground csoport látja, hogy a választott kultúrájuk általánosan elterjedtté válik, gyakran haragot szül. „Évekig csináltam, most meg mindenki ezt csinálja!” Ez nem segíti a városi kerékpározás általánossá válását. Részlet egy nemrég megjelent New York-i újságcikkbol:
„Határozottan van egy rossz oldala a kerékpározásnak, ha az divathóborttá válik.” Ha kiengedsz egy ingadozó tömeget, bizonytalan divatozókat a város utcáira mindenféle valós tudás nélkül a forgalomban történo kerékpározásról, balesetek történhetnek (és valószínuleg fognak).

A tapasztalat fontos, az biztos. De ez a „purista” megtámadása más kerékpárosoknak. Ez a bélyeggyujtok utánzása, akik felbélyegzik a nagymama karácsonyi képeslapját, de nem helyezik el olyan gondosan a bélyeget a borítékon, mint ahogy a bélyeget szeretok teszik.

De tudod mit? Azok, akik számára új dolog a vidámparki vad száguldozás, tartanak ki leginkább. A bizonytalan nem feltétlenül veszélyes. Ha engem kérdezel, a Copenhagen Cycle Chic szlogenje – Stílus a sebesség felett – a legnagyszerubb közlekedésbiztonsági jelmondat a kerékpározás történetében. Irritáló lehet a puristák számára, akiknek most orültebb módon kell kerékpározniuk, hogy elkerüljék az új akadályokat a számukra korábban szent városi területeken. De tényleg, kit érdekel? Ez a demokrácia és a demokratizálás.

Számtalan e-mailt kaptam a blogom olvasóitól, akik az ellenségeskedésrol meséltek. Csak olvasd el ezt a Cycle Chic mozgalom ellen szóló hantát. Az underground egyes részei lázadnak az általános ellen. Pont, mint 100 évvel ezelott tették, amikor a gazdagok látták, amint díjazott játékszerük – a kerékpár – általánossá válik. Gúnyolódtak, nevetgéltek, köpködtek a kerékpározó munkásokra és asszonyokra. A történelem megismétli önmagát.

Minden amellett szól, hogy ragaszkodjunk a fegyverünkhöz és folytassuk a munkánkat annak érdekében, hogy a kerékpárt visszaadjuk az embereknek. Egyszer már muködött. Ismét sikerülni fog.

A cikket eredetileg Mikael Colville-Andersen írta, és elolvashatjátok eredeti környezetében is.