Tagsági akció 2020 tél

Nem lesz Velo-city konferencia Budapesten! (Friss: már meg is jelent az új kiírás). És mi lesz a kerékpárosbarát Budapesttel?

Friss hír, hogy a jogtulajdonos ECF már ki is írta a pályázatot a rendezvény megtartására.Most kaptuk a hírt a Fovárosi Önkormányzattól, hogy mégsem lesz Budapesten 2013-ban Velo-city konferencia. A közvetlen ok, hogy az önkormányzat és a konferencia jogtulajdonosa, az Európai Kerékpáros Szövetség nem tudott megállapodni a szerzodésnek egy apró részletében, abban, hogy melyik ország jogrendszere legyen az irányadó. Kár! Kár elsosorban azért, mert ez a konferencia (a világ legnagyobb kerékpáros szakmai konferenciája) minden városra, ahol eddig megrendezésre került, nagyon pozitív hatással volt. Münchenben 2007-ben rendezték: ekkor indultak meg azok a fejlesztések, amiknek hatására ma olyan sokan választják a kerékpárt közlekedési eszköznek. Brüsszel (2009) a konferenciára készülve hozta meg azokat a forgalomtechnikai intézkedéseket, aminek következtében ma már lényegesen csökkent az autóhasználat, és nott a kerékpáros közlekedés aránya. Sot, ekkor adták át a maguk BuBiját, közbicikli rendszerét, ami azóta is nagy sikerrel muködik. A példák sorolhatók tovább, csakúgy, mint azoknak a nemzetközi tekintélyekké vált polgármestereknek, városvezetoknek, várostervezoknek a nevei, akik valamelyik Velocity konferencián mutatták be, mit tettek vagy terveznek tenni annak érdekében, hogy városukban a közlekedés valóban az embereket szolgálja. Csak néhány ezek közül: Pascal Smet Brüsszelbol, Sam Adams Portlandból (USA), Klaus Bondam Koppenhágából, Antonio Rodrigo Torrijos Sevillából, Jan Gehl Dániából és így tovább. Bár igaz, sok városban történtek pozitív változások az utóbbi évtizedekben konferenciaszervezés nélkül is. Bogotában se konferencia indította el a változásokat, hanem egy polgármester, aki volt elég bátor, és kimondta: a város közlekedésében a közösségi, a gyalogos és a kerékpáros közlekedésnek van prioritása, és csak ez után következik a személygépkocsi. Vagy közelebbi példa Párizs, ahol az utóbbi években a város egyik legjelentosebb közlekedési beruházása éppen a kerékpáros közösségi közlekedési rendszer volt, mára ennek eredményeként tömegek közlekednek biciklin, és már nem csak a kihelyezett kölcsönözhetokön, hanem a sajátjaikon is. De vajon itt Budapesten megvan-e a politikai akarat, bátorság, szaktudás ahhoz, hogy a város közlekedésében meginduljanak a feltétlenül szükséges változások? Van-e politikai bátorság kimondani, hogy mik a helyes prioritások, mint tette ezt Enrique Peñalosa, Bogota híres polgármestere? Pozitív jelek vannak, amik azt mutatják, hogy városunk új polgármestere, Tarlós István változtatni akar azon a helyzeten, aminek következménye, hogy szmogriadókat kell rendszeresen bejelenteni (már az is eredmény, hogy legalább bejelentik, korábban még ez se volt), meg az, hogy a közlekedés szinte lehetetlenné vált Budapesten, az autók sokasága áll az úton, araszol, vagy éppen parkolót keres. Reményt keltett bennünk, hogy a közlekedés fejlesztéséért, üzemeltetéséért felelos új vállalat (BKK Zrt.) vezetését éppen egy olyan fiatalemberre bízták (Vitézy Dávid), aki sokszorosan igazolta elkötelezettségét a városi közlekedés fenntarthatóvá tétele iránt. Szervezetünk, a Magyar Kerékpárosklub hosszú évek óta dolgozik – más városok mellett – Budapest kerékpáros közlekedésének fejlesztéséért. Ezért kerestük és keressük most is az együttmuködés lehetoségét a Fováros illetékeseivel. Számos javaslatunk van és volt, ezek közül több már megjárta az önkormányzat illetékes szintjeit, bizottságokat, közgyulést is. Készültek többek között tervek a Nagykörúton belüli terület kerékpárosbarát forgalomtechnikai átalakítására, kerékpársávok létesítésére, kerékpáros foútvonalak kialakítására, készült már tároló program, vagy például terv a buszsávok vizsgálatára, és az eredmények alapján az esetleges megnyitásukra a biciklizés számára. És készült program a kerékpározás népszerusítésére, ehhez ráadásul szervezetünk teremtett forrást is, megnyerve egy Európai Unió-s támogatást. A tervek megvalósításra várnak, már régóta. A BKK vezetésével lezajlott – eddig elso és utolsó – megbeszélésünk azonban csak halvány reményeket keltett bennünk, konkrét elorelépés nem történt egyik ügyben sem. És végül a hír, hogy Velo-city konferencia sem lesz. Nem kell ide konferencia! Még csak sok pénz sem! Elsosorban politikai szándék kell, és ennek hangsúlyos megjelenése. Ha Tarlós István súlyt helyez arra, hogy Budapesten változások legyenek, álljon ki, tegyen hitet a mai modern várospolitika, a közlekedési prioritások mellett, vállalva akár a rövid távú népszeruségvesztést is. Mert az eredmények ot fogják igazolni, ahogy ez akár Londonban, Bogotában vagy sok helyen másutt történt. (elozmények:itt).

Hozzászólások

Új hozzászólás beküldése
És kölcsön bringa se lesz? Akkor mi lesz, továbbra se az embereket nézik odafent, csak saját magukat, jah meg zsebüket.
Talán Y-nal...
Nem tudom van-e rá esély, de egyet tudok érteni. Bár Győr szerintem nem igazán kerékpárbarát, de még lehet és kellene is neki, mert közel Ausztria. De ami a lényeg, ha egy másik város hatalmas sikerrel megrendezné (közben a közlekedését átszervezné) akkor az nagy csapás lenne Budapest számára, amire szerintem legalábbis, szükség van.
Egyetértek Kunhalmi Zolival! Nehogy azt érezzétek, hogy ennyi volt. Akkor majd vidék. Nem feltétlenül ránk gondoltam Miskolcon, mert mi még nem vagyunk nagyon kifejlődve, de például ott van Győr, vagy Szeged, esetleg Debrecen, stb.! Náluk is nagyot szólna a konferencia és tuti, hogy Budapestig is elérne a hullám! Üdv.: Marci
Hogy a szerződés a belga vagy a magyar jog szerint készüljön, és hogy vitás esetekben melyik jog és bíróság legyen az illetékes.
Mi ez az apró részlet? Miben kellet volna mely ország jogrendszerének irányt adnia? Nem értem. :-(
Hát ez szomorú. Lehet, hogy buta a kérdés. De biztos, hogy minden elszállt? Most ránéztem a honlapjára, és úgy látom, nem kizárólag fővárosokban rendeztek ilyet. Sőt, volt egy közös osztrák-szlovén rendezés is. Esetleg lehetőség lehetne egy magyar vidéki városnak, esetleg akár egy szomszédos ország közeli városával együttműködve? Ha már a fővárosnak nem kell.
A Dávid VitézY. Y-al.