A járda a gyalogosoké

A Magyar Kerékpárosklub (MK) a legnagyobb hazai kerékpáros szakmai szervezetként most elindított 'Álláspont' sorozatában a kerékpározással kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdésekkel, problémákkal kapcsolatban fogalmazza meg szakmai véleményét. A cikkek célja, hogy az adott kérdésben párbeszéd induljon el, amely lehetőséget ad a közlekedőknek meglévő tapasztalataik megosztására, véleményeik megvitatására, ezzel elősegítve a békés együttközlekedést, ami mindannyiunk közös érdeke. Az első cikkben a kerékpárosok járdán közlekedésével foglalkozunk pro és kontra.

„Önök ott száguldoznak!”

A Magyar Kerékpárosklub naponta több telefonhívást kap, amelyben ingerült közlekedők számolnak be arról, hogy a járdán vagy a kapuból kilépve majdnem elgázolta őket egy száguldó kerékpáros. Egyre többen kerékpároznak a járdán? Ez nem valószínű. A bejelentők azt kérik, hogy indítsunk kampányt a járdázás ellen, de a kérdés korántsem ilyen egyszerű.

Miért baj, egyáltalán baj-e, hogy a járdán kerékpároznak?

Azt gondoljuk, hogy baj, mert konfliktusokat szül és baleseteket okoz. Baj azért is, mert akadályozza a Kerékpárosklub azon törekvését, hogy a kerékpárral közlekedőket is a közlekedés integráns és egyenrangú tagjának tekintsék. Viszont szükséges abból a szempontból, mert sok kezdő biciklis nem mer az úttestre menni, az autók, kamionok között kerékpározni. Jogilag most is tilos a járdán kerékpározni, azonban ha holnaptól valóban ellenőriznék és következetesen büntetnék, az sokakat elrettentene a kerékpározástól és visszaülnének az autójukba, ami a városlakók közös vesztesége lenne. A Magyar Kerékpárosklub ennek érdekében indította el Bebiciklizés projektjét, amely a forgalomban kerékpározástól tartók számára vezetett városi kerékpártúrák során a biztonságos városi közlekedést tanítja meg.

A járda és a közlekedők

Az utóbbi 20 év „kerékpáros fejlesztése” arról szólt, hogy kerüljön egy sárga csík a járdára. Ezzel azt sikerült elérni, hogy a járdán való kerékpározás elterjedjen. Ez az „eredendő bűn”, és ezzel a legnehezebb leszámolni. A járdázást emellett néhányan azért is választják, mert félnek az autósok között kerékpározni, ugyanis a városokban nincs, vagy csak kevés olyan kerékpáros infrastruktúra van, amit a „potenciális kerékpáros” szubjektíve biztonságosnak tart. Emellett sok olyan hely van, ami objektíve sem biztonságos (pl. Andrássy úti kerékpársáv). Az otthon naponta kerékpárral közlekedő külföldi turisták ennek a legjobb indikátorai, akik itt Budapesten rémülten menekülnek fel bérelt bicajukkal a járdára. Ennek az oka természetesen az általános közlekedési helyzetben és morálban keresendő. Kampányokkal tanítható, hogy mi a különbség a szubjektív és az objektív biztonság között - ezzel növelve a közlekedők biztonságérzetét - azonban a probléma megoldását csak a közlekedés egészének átalakítása jelentheti. Egyenlő felekként tekintve a közlekedőkre megfelelő teret és infrastruktúrát kell biztosítani minden közlekedő számára. Sokakban ma is megfogalmazódik a szándék, hogy a kerékpárt ne tekintsük járműnek, ne zavarják a kerékpárosok a „normális közlekedést”, hanem menjenek a járdára. És ez nem csak a tervezők, hanem a járművezetők szájából is elhangzik. A járda és a gyalogos „tiszteletének” csorbulása városrendezési problémákra is visszavezethető. Sajnálatos módon az utóbbi 20 évben sok közlekedési és városrendezési problémát „próbáltak” a járda, a gyaloglás, a köztér kárára „megoldani”, ami szintén növeli a feszültséget a közlekedők között. Ilyen megoldások például: „sok az autó, alakítsunk ki parkolót a járdán” (erre még jogszabály is született!), „kevés az önkormányzat bevétele, adjuk el ingatlanfejlesztésre a köztereket”, „nincs hely az autók közlekedésére, növeljük az út szélességét a járda kárára” stb. és persze a sárga csík a járdán… Ezekkel az eszközökkel sikeresen lehetett mindenkinek beleverni a fejébe, hogy a gyalogjárda nem számít, azzal bárki bármit csinálhat, és sajnos ez meg is történt. A harmadik megemlítendő tény, hogy a gyalogosokhoz, autósokhoz hasonlóan a kerékpárosok sem homogén társaság, így a kampány eszközeivel sem érhető el mindenki. Vannak és mindig lesznek is olyanok, akik nem szállnak le a Margit-hídon, akik valóságos „BMX banditaként” száguldoznak végig az utakon, se gyalogost, se autóst, se kerékpárost nem tisztelve. Ezen a helyzeten változtatni nehéz, csak velük közösen lehet.

Megoldási javaslatok

Mivel összetett, többszereplős problémával állunk szemben, megoldást csak a közlekedők közös akarata, a biztonságos „együttközlekedésre” törekvése jelenthet. A Magyar Kerékpárosklub is csak azt teheti, hogy megfogalmazza véleményét és nyilvános viták során ésszerű együttközlekedési szabályokat fogalmaz meg, amelyeket ki-ki belátása szerint betarthat.

A Magyar Kerékpárosklub által megfogalmazott és követett szabályok:

  • Lehetőleg kizárólag az úttesten, kerékpárúton közlekedem, mert tudom, hogy ott nagyobb biztonságban vagyok, mintha járdáznék, és mert ott nem zavarom, veszélyeztetem a gyalogosokat.
  • Ha a járdára kényszerülök (mert nincs hely az úton, vagy kisgyerekekkel megyek stb.), vendégként viselkedem.
  • A járdán nagyon óvatosan és lassan tekerek, együttműködően közlekedem. Igyekszem kitalálni, hogy az előttem gyalogló merre fog lépni, jelzem, hogy jövök, de nem „csengetem le" őket és nem szlalomozok közöttük. Ha elengednek, megköszönöm, elnézést kérek, ha zavartam, megijesztettem őket.