kerékpártárolás

Szállítót keresünk


|

Hamarosan elkészül és munkába áll az MK mobil bringadepója, amit szeretnénk a jövőben rendezvényeken, eseményeken bevetni a bringával érkező látogatók számára. A szétszerelhető depó elemeit Budapesten, a XIII. kerületben fogjuk tárolni, innen kellene majd az egyes helyszínekre kiszállítani – ehhez keresünk most segítséget!

Ha van kisteherautód, tudod vezetni, és vállalnád, hogy az ilyen alkalmakra kiszállítod, majd hazaszállítod a mobildepót, kérjük, hogy jelentkezz itt a fórumban, vagy írj Wolfnak (wolf@kerekparosklub.hu / +36-30-939-8151), hogy megbeszéljük a részleteket! Az acélszerkezet csövekre szerelhető szét, a teljes tömege pedig 1,2 tonna. (Lesz persze sok olyan alkalom is, amikor nem kell az egészet szállítani, mert kisebb az igény.)

Ha nincs kisteherautód, de szívesen segítesz a pakolásban és a szerelésben (a franciakulcs ismerete elég), akkor is jelentkezz! A mobildepó hamarosan, a Múzeumok éjszakáján debütál (2010. június 19.), úgyhogy jelentkezz minél előbb! Előre is köszönjük.


Kerékpárosbarát Józsefváros épül


| | | | |

Józsefváros számára a Magyar Kerékpárosklub által készített kerékpáros fejlesztési javaslat közgyűlési jóváhagyással

A Magyar Kerékpárosklub februárban tartott prezentációt Józsefvárosi Önkormányzatnál a kerékpározás népszerűsítésének eszközeiről és kerékpárosbarát forgalomtechnikai megoldásokról. Az eszmecserén több képviselő és a Vagyongazdálkodási Iroda munkatársai is részt vettek.

A VIII. kerület elhelyezkedésénél és méreténél fogva kiváló lehetőséget nyújt a helyi közlekedési igények kerékpárral történő kiszolgálására. Budapesten a gépjárművel megtett utazásoknak kb. fele 5 km alatti, különösen igaz lehet ez a VIII. kerületre.
A jelenlévők egyet értettek abban, hogy a VIII. kerületben elsődlegesen a kerékpártámaszok kihelyezése és az egyirányú utcák megnyitás kétirányú kerékpározásra lenne a két legfontosabb intézkedés. Mindkettő igen költség hatékony és esetleg még idén meg lehet valósítani.

Dr. Kocsis Máté polgármester úr felkérte a szakmai csapatunkat, hogy készítsen egy olyan javaslat csomagot, ami alapján elindulhat a részletes tervezés.

A Magyar Kerékpárosklub Kerékpárosbarát Józsefváros címmel elkészített egy fejlesztési javaslatot. A tanulmány a következő beavatkozási területekkel foglalkozik:

  • Kerékpártámaszok
  • Egyirányú utcák megnyitása kétirányú kerékpáros forgalom számára
  • Előretolt kerékpáros felállóhelyek
  • Akadálymentes kapcsolatok
  • Hálózat-fejlesztési vizsgálat és javaslat

Minden esetben ismertettük a lehetséges megoldás paramétereit és a kerületre vonatkozó helyszínjavaslatot, de a javaslatunk nem helyettesíti az alapos műszaki vizsgálatot.

A munkánk legrészletesebb része a kerékpárparkolók elhelyezéséről szól. 70 helyszín jelöltünk meg, melyet három csoportba osztottunk ütemezés szerint. Egy-egy helyszínen minimum 5-5 db támasz elhelyezését javasoljuk. Az elhelyezésnél fontos szempont,
hogy lehetőleg ne csökkenjen sem gyalogos felület sem a zöldterületet nagysága.
>>A javasolt helyszínek ezen az on-line térképen láthatók.

A polgármester úr ez alapján készített a 2010. május 19-i kerületi közgyűlésre egy előterjesztést. A közgyűlés egyhangúan jóváhagyta a javaslatot, melyben 10 Millió Forintot különítenek el a kerékpárparkolók megtervezésére, az első 26 helyszín kivitelezésére, és az egyirányú utcák felülvizsgálatára.

Dr. Kocsis Máté úgy nyilatkozott, hogy a fejlesztési program elfogadása azt a célt szolgálja, hogy a jövőben elvégzendő közterületi beruházások előkészítése, tervezése során a kerékpárosbarát szemlélet érvényesüljön.

További jó hír, hogy az  éppen felújítás alatt álló utcák mindegyikében lesz kerékpárparkoló egy-egy parkoló helyen (pl. Mátyás tér, Tavaszmező utca, Mária utca). Ezt tudtuk meg a beruházásokat lebonyolító  RÉV 8-tól. Nyitottak voltak arra is, hogy az egyirányú utcákat megnyissák kétirányú kerékpározásra, a tervek kismértékű módosításával.

Köszönjük a Józsefvárosi Önkormányzatnak!


Nyolc új bringahely az I. kerületben is


| | | |

Az I. kerületi Lánchíd utcában, a Bortársaság boltjával szemben is kikerült négy bringatámasz. A kerékpárpakoló megtervezését és engedélyezését a borszaküzlet rendelte meg a Kerékpárosklubtól. Az igény már tavaly felmerült, ősszel neki is futottunk, de akkor a Fővárostól nem kaptunk engedélyt arra való hivatkozással, hogy a küszöbön álló rakparti beruházás érintheti a területet. Január végéig sem írták azonban ki a területre vonatkozó tervezési munka közbeszerzési eljárását, ezért újra elindítottuk az engedélyezést. Örülünk, hogy a hosszúra nyúlt folyamat végre eredménnyel zárult. Jó borozgatást, jó bringázást kívánunk!


Bringaparkoló kerül a Bástya utcai óvoda elé


| |

Egy tagunk kereste meg a klubot a Budapest V. kerület, Bástya utcai óvodával kapcsolatban, és jelezte, hogy egyre több gyermek és szülő érkezik az óvodába kerékpárral, a biciklik tárolása azonban jelenleg nem megoldott az intézmény területén. A belvárosi kerékpározás népszerűségének ilyen intenzív megjelenése minden bizonnyal nagyban köszönhető a helyi kerékpárosbarát fejlesztéseknek – például a pesti „Főutca” felújításának és a Kiskörút kerékpársávjának – és a Kerékpárosklub tevékenységének, népszerűsítő kampányainak is. Az örömteli hír azonban újabb feladat elé állítja az illetékeseket: meg kell oldani a bringatárolást.

A mielőbbi megoldás érdekében az óvoda vezetésével közösen kerestük meg Belváros-Lipótváros Önkormányzat Művelődési Osztályának vezetőjét, Tóth Timea Katalint, aki bevonta Cselovszki Zoltán urat, a kerület főépítészét. A főépítész úr tájékoztatása szerint a Főutca projekt második fázisának keretében felújításra kerülnek az óvodát övező utcák, a Fejér György utca és a Bástya utca is – erre már pályázatot is nyert az Önkormányzat. Ennek keretében a felújított részeken már látható és használható, csavart kör alakú bringatámaszok lesznek kihelyezve az óvoda előtt. A kihelyezendő támaszokkal kapcsolatban az MK javasolta, hogy a gyerekbringák számára készüljenek kisebb, 50-60 cm átmérőjű körtámaszok is. A főépítész úr tájékoztatása szerint ennek nincs akadálya, a végleges megoldásban a felnőtt- és gyerekbiciklik is megfelelő támaszt kapnak majd.

Hogy azonban a végleges megoldás megvalósulásáig is lehessen hol tárolni a bicikliket, az óvoda bejárati korlátja elé, a Fejér György utca parkolósávjába egy-két héten belül ideiglenesen kikerül két hármas karika-modul (vagyis összesen 6 támasz). A fentiek a ma (2010. május 7.) délelőtt, a helyszínen tartott megbeszélésen hangzottak el, amelyen megjelent az Önkormányzat képviseletében az osztályvezető asszony, az óvoda igazgatónője és gondnoka, az MK képviselője, illetve néhány bringás apuka. Várjuk a mielőbbi fejleményeket!


Óvodába is kerékpárral?


| | |

Mit támogat egy oktatási intézmény és mit nem javasol II.

Nemrég hírt adtunk egy elszomorító megállapításról, miszerint egy nevén nem nevezett fővárosi középiskolában a házirend tartalmaz egy, a kerékpározásra vonatkozó negatív kitételt: külön kiemeli az iratban, hogy „nem támogatja, hogy a diákok kerékpárral, segédmotoros kerékpárral, gépkocsival járjanak az iskolába”, továbbá „Az iskola területén tilos a felsorolt járműveket tárolni, ezekkel a járművekkel parkolni.”

Örömmel jelenthetjük azonban, hogy egy vidéki óvodában nemhogy nem helytelenítik, kizárják a kerékpározást, hanem olyannyira buzdítják az óvodásokat és szüleiket a biciklizésre, hogy az óvoda felújítása során külön kerékpártárolókat is telepítettek az intézménybe. A tiszadobi önkormányzat és a Napsugár Óvoda közösen külön programot indított a szülők ösztönzésére a kerékpározással kapcsolatosan. Azt is megtudtuk, hogy a program annyira sikeres volt, hogy az önkormányzat által felállított kerékpártárolók lassan kevésnek is bizonyulnak.

Ezúton is szeretnénk a tiszadobi Napsugár Óvodának és a helyi önkormányzatnak gratulálni a fantasztikus eredményhez és köszönjük, hogy pozitív és követendő példával álltak elöl. Nagyon fontos, hogy ezt a fajta gondolkodásmódot már gyermekkorban megismertessük, nekünk, az idősebb generációknak kell megmutatnunk, mennyi előnnyel jár a biciklizés mind az egyén, mind a közösség, a város számára egyaránt.

Köszönjük!


Bringatámaszokat avattunk!


| | |

Mint arról már korábban hírt adtunk Nektek, a múlt héten négy helyen is bringatámaszokat avattunk. Egyet ezek közül a Bringázz az egyetemre! kampány keretében a Műegyetem kertjében, melyek a héten kerülnek végleges helyükre. Erről itt olvashattok, illetve egy video-t is megnézhettek az előzményekről.

Kikerültek továbbá a bringatámaszok az Astoriára és a Mikszáth Kálmán térre. Rövid beszámolónk itt olvasható.
Valamint, a holland nagykövet által felavatott bringatámaszok a Liszt Ferenc téren.

Eredményes hetet zártunk, kívánunk sok örömöt a használatukhoz!


Bringaparkoló a Liszt Ferenc téren


| | | |

A Holland Királyság Nagykövetsége új kerékpártámaszokkal ajándékozta meg a budapesti bringásokat. A kerékpártámaszok tegnap, 2010. április 23-án kerültek ki a kijelölt helyszínre, a Liszt Ferenc térre, a Zeneakadémiával szemben, délután pedig Robert Milders nagykövet úr adta át őket kisebb ünneplés keretében a helyszínen megjelent kerékpárosoknak. Köszönjük! Találkozunk ma délután a CM-en!

Ezen a napon két másik helyszínre is kikerült 5-5 támasz, így elmondhatjuk, hogy Budapest belvárosa egy nap alatt 32 új bringaparkolóhellyel lett gazdagabb. Reméljük, a jó példa ragadós, és más kerületekben, városokban is hamarosan követik!


Bringaparkoló az Astorián és a Mikszáth téren


| | | |

A KLM Holland Királyi Légitársaság úgy döntött, bringaparkolók telepítésével támogatja meg a kerékpározás ügyét. Az elképzelésből hamrosan konkrét terv formálódott: kerüljön ki 5-5 bringatámasz az Astoriára, az East-West Center irodaház előtt részre, illetve a vendéglátóhelyekkel teli Mikszáth Kálmán térre, hogy a számos bicikli ne a táblaoszlopokon és farácsokon lógjon. A forgalomtechnikai tervezést és az engedélyezési eljárás lebonyolítását a Kerékpárosklub vállalta. A munka gyümölcsét a tegnapi nap, 2010. április 23-a hozta meg: mindkét helyszínen megjelentek a P alakú, KLM-kék támaszok – mára már a beton is megkötött, úgyhogy bátran használhatjuk is őket!

Ezen a napon avattunk fel egy másik helyszínt is, így elmondhatjuk, hogy Budapest belvárosa egy nap alatt 32 új bringaparkolóhellyel lett gazdagabb. Reméljük, a jó példa ragadós, és más kerületekben, városokban is hamarosan követik!


Programok a környezet és természetvédelem jegyében


| | |

2010. április 22-én, a Föld Napján Bencze-Kovács Virág projektvezetőnk és műszaki tanácsadó Gyenesdiáson tart foglalkozást kicsiknek és nagyoknak a kerékpárral való közlekedésről és más bringás vonatkozású témakörről.

Az esemény többek között a „Közlekedés infrastrukturális feltételeinek javítása Gyenesdiás nagyközségben” rendezvények része is, melyet olyan programokkal tesznek izgalmasabbá a szervezők, mint KRESZ ügyességi versenyek és feladatlapok a résztvevők számára értékes díjakkal, valamint „A kerékpár a mindennapjainkban” gyakorlati tanácsok, ingyenes vérnyomásmérés, egészséges életmód tippek, előadások. Az esemény része a településen tartó Föld Napi rendezvénysorozatnak, melyben nagy hangsúlyt kap a kerékpárral munkába járás népszerűsítése.

További örömteli hír, hogy ezen a napon kerül átadásra az óvoda, bölcsőde, könyvtár és az önkormányzat dolgozói számára felállított 30 darab kerékpártámasz is, mely típusának kiválasztásában a Magyar Kerékpárosklub segített.


Bringázz az egyetemre! És avasd fel te is a BME új bringatámaszait!


| | | | | |

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Bringázz a munkába! – és azon belül a Bringázz az egyetemre! – kampány keretében 2010. április 21-én 14 órakor kezdődő rendezvényünkre, melynek apropóját – az április 30-ig tartó tavaszi kampány mellett – az adja, hogy a Műegyetem könyvtárának épülete mellett, a Műegyetem Kertben átadásra kerül 5 új kerékpártámasz.

Az év elején a Magyar Kerékpárosklub tagjainak kezdeményezésére, az Egyetemi Zöld Kör részvételével megalakult egy „akciócsoport”, melynek célja, hogy az érintettek – az egyetemi polgárok, az egyetem vezetése és az üzemeltetők – bevonásával javaslatot tegyenek, és megfelelő megoldást találjanak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kampuszán a kerékpártárolás kérdésére. A kezdeményezés első nagy sikere, hogy a könyvtár épülete mellett rendezvényünk keretében átadásra kerül 5 új, a meglévő, „kerékbetolós” tároló kiváltásával megvalósuló kerékpártámasz, melyeket a Zenit Kft ajánlott fel a Műegyetem számára – megindítva ezzel az intézmény kerékpáros-baráttá tételének folyamatát. Reméljük, ez a gesztus is hozzájárul, hogy a bringatárolás megoldására indult kezdeményezés sikerrel járjon.

Az eseményen a színes programok mellett ünnepélyes keretek között átadásra kerülnek a tárolók, valamint egy jelképes oklevél az első sikeres lépések megtételének elismeréséül.

A programkínálatból:

  • Hogyan lakatolj? – fortélyok és ötletek
  • Te hova tennéd? – hallgatói vélemények és helyszíntérképek
  • Milyen a jó kerékpártámasz?
  • Nem csak vetítünk! – diafilmek, lakatolós videók
  • Mit gondol a közvélemény? – videoriportok a járókelőkkel
  • A bringám az ékességem – biciklidíszítés a Cellux csoport segítségével
  • Recikli – Kitelepült szerviz: fék- és váltóbeállítás, láncolajozás, vész esetén defektjavítás

Gyertek, avassatok velünk!


Tartalom átvétel