Facebook Instagram Youtube

CARMA projekttalálkozó Rigában - 3. nap

CARMA projekttalálkozó Rigában - 3. nap
2011.10.09
A projekttalálkozó harmadik napjának elvileg arról kellett volna szólnia, hogy végigvesszük azokat az elemeket, melyek segítségével értékelni tudjuk a tevékenységeinket, hogy mennyire voltunk sikeresek, mit értünk el. Az Európai Bizottság is majd erre lesz kíváncsi, hisz erre adták a pályázati támogatást is.

A gond ott kezdődött, hogy az olasz úriember, aki ennek a feladatnak a koordinátora, betegség miatt nem tudott részt venni a találkozón, ráadásul az általa előkészített anyag sem volt túlzottan komoly. Ezért a projekt vezetői rendeltek Göteborgból egy külső „evaluation-expert”-et, aki viszont annyira nem volt képben a projektről, és leginkább evidens megállapításokkal segítette a munkát.

Így sajnos egy kevésbé hatékony résszel ért véget a találkozó, de annál eltökéltebben állunk majd hozzá a Budapesti meetinghez. Az MK azon lesz, hogy egy nagyon profi és színvonalas találkozót szervezzünk, és egyértelműen hozzáadott érték legyen majd az a tény, hogy egy civil szervezet lesz a házigazda.

Indikátorokat szortírozunk
 
A teljes beszámoló: