Hírek: szemléletformálás
Úgy gondolta, a kerékpározóknak semmi keresnivalójuk az úton. Aztán valami megváltozott
Chris Cox ausztrál aktivista története példa arra, hogy a kerékpárellenes "autós" szemlélete is megváltozhat. Olvasd el, mi történt Chris-szel!
2019.04.22 |
aron
Szabálytalan kerékpárosból szabályos – tabufeszegetés közlekedésrendész hallgatókkal
November 22-én este előadást tartottunk a BKK és az NFM kollégái mellett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közlekedésrendész hallgatói számára a Közlekedésbiztonsági Tudományos Diákkör keretében.
2017.12.14 |
aron
Kerékpáros kommunikációról tartottunk előadást az ELTE média szakán
„Hogyan vennél rá minél több 18-25 évest, hogy biciklivel közlekedjenek a mindennapokban?” - erre a kérdésre kellett választ adniuk az ELTE Bölcsészettudományi Kar média szakon Hammer Ferenc vezetésével futó kreatívgazdaság versenyszeminárium diákjainak a Kerékpárosklub elnökhelyettese és szóvivője által tartott órán.
2019.03.11 |
aron
Tömegközlekedési járművezetőkkel beszélgettünk a bringás közlekedésről
Újabb lehetőséget kaptunk a közlekedők közti árkok betemetésére a "Kávézz a helyszínelővel" beszélgetés-sorozat februári eseményén. Vörös László baleseti helyszínelő által rendezett beszélgetésen Kürti Gábor a klub elnöke és Novák Péter a dél-pesti csoportunk vezetője tudott sok tévhitet tudtunk eloszlatni a kerékpározással kapcsolatban, megismerve a sofőrök szempontjait is. Nézzétek meg a videót!
2019.02.25 |
aron
Infrastruktúrába kódolt szabálytalanságok – tabufeszegetés a közlekedési konferencián
Tabufeszegető előadást tartott Kürti Gábor, a Kerékpárosklub elnöke a II. Magyar Közlekedési Konferencián. Az előadás olyan kerékpáros szabálytalanságokat vett sorra, melyek legfőbb oka, hogy az úthálózat tervezésénél nem vették figyelembe a kerékpáros közlekedés sajátosságait. Ma már számos, a KRESZ részét képező szabály egy korábbi szabálytalanságot foglalt a közlekedés rendszerébe. Több olyan példát is bemutatott, ami hazánkban még szabálytalan, máshol viszont a mindennapok része. A klub elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a tervezők és döntéshozók gyakran nem tartják be a biztonságos közlekedés feltételeinek megteremtését előíró törvényt.
2018.12.21 |
aron
Részt vettünk az iskolásoknak készült közlekedési füzetek elkészítésében
Minden 4-5. osztályos gyerek közlekedési, azon belül gyalogos és kerékpáros ismereteket tanulhat mostantól. Az Aktív Magyarország kormánybiztosság kezdeményezésére készült oktatófüzet elkészítésében a Kerékpárosklub is részt vehetett.
2018.10.04 |
aron