Hol tilos kerékpározni

 Tilos kerékpározni autópályán és az „autóút” táblával jelölt úton.
 

 Kerékpárral behajtani tilos 

 

Ide értelemszerűen nem szabad kerékpárral behajtani. A kerékpárt tolva már gyalogosnak minősülünk, tehát az ilyen táblával jelzett helyen szabad tolni a kerékpárt. 

 

  Mindkét irányból behajtani tilos


 

Ennél a táblánál ugyancsak tilos kerékpárral behajtani, kivéve, ha valamilyen kivételt jelző tábla szerepel a fenti tábla alatt.

 

Ahol a buszoknak vagy taxiknak engedélyezett a behajtás, oda kerékpárral is be szabad hajtani. Értelemszerűen, ha a tábla alatt a „kivétel kerékpárral” kiegészítő tábla szerepel, szintén be lehet hajtani kerékpárral.

 

 

  Behajtani tilos

Egyirányú utcába értelemszerűen tilos a forgalommal ellenkező irányból behajtani kerékpárral is, kivéve, ha az alábbi, kerékpárt jelző kiegészítő tábla ezt megengedi. Ez utóbbi esetben szigorúan az úttest jobb oldalán kell haladni kerékpárral, ha van felfestett kerékpársáv, akkor ott. A 2010-es KRESZ-módosítás csak minimális változást hozott az egyirányú utcákra vonatkozóan. A téves sajtóhírekkel ellentétben továbbra is csak akkor szabad szemből behajtani, ha a kiegészítő tábla ezt megengedi! Nagyon fontos, hogy ha nincs kiegészítő tábla, ne hajtsunk be az egyirányú utcába forgalommal szemben! A keresztező utcákban közlekedők ugyanis nem számítanak a rossz oldalról érkező kerékpárosokra!
 

  Buszsávban
Amennyiben ezt külön nem engedélyezik, a buszsávban tilos kerékpározni! Amennyiben a jobb szélső sáv a buszsáv, akkor a KRESZ szerint az ezután következő sávban kell kerékpározni. Ezt azonban senkinek nem ajánlhatjuk jó szívvel. Nem biztonságos, ha jobbról-balról egyszerre előznek az autók és a buszok. Lehetőleg kerüljük el az ilyen többsávos utakat! Ha mégis feltétlenül ilyen úton kell közlekedni, tapasztaltabb biciklisták a buszsávban tekernek, és szükség esetén elengedik a közeledő buszt vagy taxit.
 

 

  Gyalogúton

Amennyiben egyéb tábla ezt nem engedélyezi, akkor gyalogúton tilos kerékpározni

 

 

 

  Gyalogos zónában

Amennyiben egyéb tábla ezt nem engedélyezi, akkor gyalogos zónában tilos kerékpározni. Ha a kiegészítő tábla csak bizonyos időszakokban tiltja a behajtást, akkor a többi időszakban legfeljebb 10 km/h sebességgel szabad kerékpározni. A kerékpárt tolni természetesen mindig szabad.

 

  Járdán
Járdán tilos kerékpározni! Két kivétel van.

  1. Az első: Mivel a 12. évnél fiatalabb gyerekek főútvonalon még nem kerékpározhatnak, ezért ők haladhatnak a párhuzamos járdán, legfeljebb 10 km/h sebességgel.
  2. A másik kivétel: lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpáros közlekedésre alkalmatlan, közlekedhetsz a járdán. De csak a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel.

 




Töltsd le a teljes Kisokost PDF formátumban!
• MK-Kisokos online változat
• MK- Kisokos nyomdai változat