Hírek: együttműködés
30 vidéki település, 5 regionális fejlesztés és 22 budapesti kerület terveit véleményeztük 2017-ben
Budapest mellett vidéken is aktívak vagyunk. Célunk mindenhol ugyanaz: vonzó és biztonságos utak tegyék elérhetővé az uticélokat mindenki számára. Olvasd el, milyen beruházásokhoz szóltunk hozzá 2017-ben!
2018.01.16 |
aron
Megújította együttműködési megállapodását a BKK és a Magyar Kerékpárosklub
A BKK és a Magyar Kerékpárosklub 2016 februárjától rendszeres konzultációt folytat a kerékpáros fejlesztésekről, koncepciókról, kutatásokról és a kerékpáros infrastruktúra folyamatos fejlesztéséről. A tavaly december végén megújított együttműködési megállapodás további célként jelölte meg a kerékpárral közlekedők részarányának növelését, illetve az M3-as metró pótlása által érintett területek kerékpáros közlekedésének segítését egy intézkedéscsomag kidolgozásával. Az eddigi tapasztalatok alapján látható, hogy a kerékpár, illetve a MOL Bubi közbringa kiegészítő közlekedési alternatívát jelent az M3-as metróvonal felújítással érintett szakaszán. A metrópótló autóbuszok és a sűrűbben közlekedő villamosok mellett a kerékpározást, illetve a MOL Bubi almazöld kerékpárjait is sokan választják a megszokott közösségi közlekedési módok helyett vagy azok kiegészítőjeként. Az elmúlt évben több, a BKK és a Magyar Kerékpárosklub együttműködésében megvalósult akció is segítette a kerékpáros közlekedés népszerűsítését.
2018.01.31 |
aron
Kerékpározással a légszennyezés ellen – levél az EU-biztosnak és 9 ország miniszterének
Lépéseket vár az EU a legrosszabb légszennyezettségi adatait produkáló tagországok - köztük Magyarország - környezetvédelmi minisztereitől, különben a kilenc tagállamnak a kötelezettségszegési eljárás következő szakaszával, az Európai Unió Bíróságán történő keresetindítással kell szembenézniük a megállapított légszennyezettségi határértékek túllépése miatt - figyelmeztetett az Európai Bizottság. A Magyar Kerékpárosklub 8 másik tagország kerékpáros szervezeteivel együtt csatlakozott az Európai Kerékpáros Szövetség (ECF) leveléhez, melyet Karmenu Vella környezetvédelmi uniós biztosnak és az érintett tagországok környezetvédelemért felelős minisztereinek címzett. A szervezetek a kerékpáros közlekedés fejlesztését kérik a levegőminőség javításának céljából.
2018.01.29 |
aron
Részt veszünk a kerékpáros Útügyi Műszaki Előírások felülvizsgálatában
2017 májusában a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság (MAÚT) Tervezési Bizottsága alatt megalakult az önálló Kerékpáros Albizottság azzal a céllal, hogy az útügyi szabályozás alakítása során a kerékpáros közlekedés szempontjai folyamatosan és hangsúlyosan megjelenjenek a szervezeten belül. A Kerékpáros Albizottság tagja Radics Miklós, a Kerékpárosklub műszaki tanácsadója.
2018.01.15 |
aron
Hómentesebb kerékpárutakra számíthatunk - Az FKF, Mozgásvilág, Kerékpárosklub együttműködése
Ősszel kezdeményezett együttműködést a fővárosi utak takarítását végző FKF Nonprofit Zrt. a netes bringaút-térképet üzemeltető Mozgásvilág.hu szerkesztőségével a bringautak téli karbantartásának fejlesztéséről. A cég 8 új kis és közepes méretű hókotrót vásárolt, amivel 14-re nőtt a bringautak takarítását végző gépek száma. A Mozgásvilág.hu megkereste a Kerékpárosklubot, hogy közösen készítsünk listát a legsürgősebb kerékpárutakról. Közös kérdőívet készítettünk, aminek válaszait forgalomszámlálási adatokkal és további szempontokkal vetettük össze. Az így kapott „fontossági sorrendet” eljuttattuk az FKF-hez, akik a november 15. óta tartó téli munkarendjükben már ez alapján takarítják a havat és jeget a budapesti kerékpárutakról.
2017.12.01 |
aron
Tarlós Istvánnal tárgyaltunk a budapesti kerékpározás fejlesztéséről
Másfél éves enyhülési folyamat végére értünk Tarlós István főpolgármesterrel. A Révész Máriusz kormánybiztos közvetítésével létrejött 2 órás keddi megbeszélésen a budapesti kerékpáros közlekedés fejlesztésének következő lépéseiről tárgyaltunk.
2017.11.02 |
aron