Facebook Instagram Youtube

Hírek

Sérelmes biciklisták - siralmas utak
A világban (...) már nem annyira a kerékpárutakra, mint inkább a szemléletformálásra és a megreformált közlekedési infrastruktúrájára költenek. Az úgynevezett élhető város kialakításának jegyében az embereket a gyaloglás, a tömegközlekedés, és a biciklizés felé próbálják fordítani. Ennek egyik leglátványosabb mozzanata például a gépjárműforgalom drasztikus visszaszorítása. Londonban, Berlinben, vagy Stockholmban ezt útdíjak bevezetésével érték el, de Bogotában például az útfelújításokat már a kerékpárosokra való tekintettel végzik. Talán érdemes eloszlatni közben egy tévedést is: a kerékpáros mintaországnak tartott Hollandiában a bicikliutak kialakítását alig kezdték korábban, mint mi. Ma náluk a városokban megtett utazások 50 százaléka már kerékpáron történik, míg Budapesten ez az arányszám jelenleg a 2 százalék közelében jár.
2007.07.15 |  dalospet
Tószegi pedált tekernek Párizsban
Holnaptól már üzemel Párizsban a Vélib, vagyis az új kerékpárkölcsönző hálózat. Az ehhez szükséges 11 ezer biciklit Tószegen szerelték össze, egy az amszterdami Euronexten is jegyzett holland kerékpárgyártó magyar leányvállalatánál.Tovább a NOL cikkéhez
2007.07.15 |  dalospet
Repedezik a balatoni bicikliút
Nemzeti érték a javarészt állami pénzekből megépült Balaton körüli kerékpárút, aminek meg kell akadályozni a lepusztulását - hangzott el szerdán Alsóőrsön, a Balatoni Szövetség elnökségi ülésén, ahol egyhangú határozatot hoztak a résztvevők egy, a problémával foglalkozó memorandum kormányhoz való eljuttatásáról. Tovább a hvg.hu cikkére
2007.07.11 |  dalospet
Újpesti javaslatunk
Javaslatot készítettünk Újpest kerékpáros hálózatának lehetséges kialakításáról. Kérünk benneteket, mondjatok, írjatok véleményt róla, lehetőleg azután, hogy elolvastátok az anyagot! A végleges tervezetet bemutatjuk az Önkormányzatnak , akik már jelezték, számítanak a segítségünkre.A munkában részt vett Halász Ferenc, Streleczki János, Béres Szabolcs, Förgeteg Csaba. Köszönjük!
2007.07.11 |  László János
Mindent a Tour de France-ról
Két érdekes interaktív oldal a Tourról a nol.hu oldalain:Mindent a Tour de France-ról A 2007-es Tour de France szakaszai
2007.07.11 |  grg
Nálunk gyártották a párizsi bérbicikliket
Magyarországon gyártották a jövő hétvégén megnyíló párizsi VÉLIB kerékpárkölcsönző-hálózat biciklijeit - adta hírül vasárnap a Le Journal du Dimanche című francia újság.Tovább a nol.hu cikkéhez
2007.07.09 |  grg