Facebook Instagram Youtube

Hírek: Érdeklődőknek

Kerékpárosbarát település pályázat - nem veszünk részt a zsűrizésen
A napokban meghívót kaptunk, hogy vegyünk részt a „Kerékpárosbarát települések” pályázat zsűrijében. Sok tépelődés után úgy döntöttünk, hogy nem fogadjuk el a meghívást, nem leszünk a zsűri tagjai.
2011.11.07 |  László János
Kortalan bringakorzóval ünnepeltük az Autómentes Hétvégét
Nagyon jól sikerültek idén a Mobilitási Hétre tervezett kerékpáros programok. A cél az volt, hogy idén egy helyen legyen minden olyan program vagy sátor, ami valamilyen formában köthető a kerékpározáshoz. A lezárt Andrássy úton az Oktogontól a Csengery utcáig sorakoztak a kerékpáros sátrak; a Kerékpárosklub információs sátrához többen jöttek oda, mint eddig bármikor.
2011.09.19 |  Főszerkesztő
A budapesti iskola, ahol a diákok 80%-a bringával vagy gyalog ment suliba
Budapest XVII. kerülete eddig is élen járt a kerékpáros helyi közlekedés fejlesztésében, a kerület vezetése már többször bizonyította számunkra, hogy valóban fontosnak tartja ezt az ügyet.
2011.10.19 |  Főszerkesztő
Légszennyezés csökkentésére irányuló kormányhatározatba foglalták a "Bam!" kampányt
Korábban már beszámoltunk a Kerékpárosklub javaslatairól, melyeket a a kisméretű szálló por (PM10) csökkentését célzó törvénytervezet kapcsán fogalmaztunk meg.Az egyik javaslatunkat el is fogadták,  buszsávok használatának korlátozására vonatkozó rész kikerült a tervezetből. Tehát nem lesz olyan KRESZ módosítás, mely teljesen kitiltja a kerékpárosokat a buszsávokból, megakadályozva ezzel a közös busz és kerékpársávok használatának lehetőségét.
2011.10.21 |  Főszerkesztő
Gdanskban jártunk, prezentáltunk
Gdanskban a pswe (http://www.pswe.org), konferenciát szervezett, aktív mobilitás címmel és témában, ahova minket is meghívtak, hogy mutassuk be egy előadás keretében Budapest kerékpáros fejlődését.Gdansk csodás szép régi hanza város, a jellegzetes házaival, hatalmas kikötőjével és hajógyárával, és természetesen Lech Walessával, a város szülöttével.
2011.10.03 |  László János
CARMA projekttalálkozó Rigában - beszámoló
Lassan félidejéhez közelít a CARMA, melynek negyedik projekttalálkozója Rigában volt, 2011 október 5-7-ig. A korábbi találkozókon (Göteborg, Kensington - London, Eindhoven) Wolf képviselte az MK-t, Rigába Lukács ment. A találkozó első napján mindegyik város bemutatta, hogy hol tart a projektben és milyen tevékenységeket folytatott eddig:
2011.10.07 |  Főszerkesztő