Hírek
2014 a biciklis rekordok éve volt Bécsben
Bécsben ma már 12 helyen méri biciklis számláló az elhaladó kerékpárosokat. Az önkormányzat mérései 2014-ben 24%-os forgalomnövekedést mutattak és a város összes mérőpontján növekedést könyveltek el. A számok persze nem meglepőek a szaporodó kerékpárosbarát beruházások fényében.
2015.02.04 |
aron
Levelet írtunk Szerbia biciklis szervezeteinek
Nemrég értesültünk róla, hogy Szerbia Köztársaság Belügyminisztériuma lakott területen belül is kötelezővé tenné kerékpárosok számára a láthatósági mellény viselését éjszaka és rossz látási viszonyok között. A tervezett rendelkezés ellen féltucatnyi biciklis érdekvédelmi szervezet emelt szót, akik szerint az intézkedés túlzó és bevezetése rossz hatással lenne a kerékpározás terjedésére.
2015.02.03 |
aron
Zágráb az elrugaszkodás pillanatában van
Június 5 és 7 között volt szerencsénk Zágrábban járni, ahol Pedalafest néven rendezett bulikkal, kiállításokkal, Critical Mass-szel és nemzetközi konferenciával egybekötött fesztivált a Sindikat Biciklista nevű szervezet.
2014.06.10 |
aron
Ne legyen elszalasztott lehetőség a Bajcsy-Zsilinszky út átalakításából!
2005-ben úgy alakított ki a főváros osztott gyalog-kerékpárutat a Bajcsy-Zsilinszky út járdáján, amit a bringás szervezetek már akkor sem javasoltak. Mára a Bajcsy járdán vezetett bicikliútja a rossz infrastruktúra állatorvosi lovává vált: az állandósult gyalogos- kerékpáros konfliktusok forrása, hogy járdán vezet az út, a beláthatatlan kereszteződések balesetveszélyesebbek az úton vezetett kétoldali kerékpársávoknál és a mai biciklis forgalom már nem is fér el a szűk bringaúton.
2013.05.28 |
aron