Facebook Instagram Youtube

Hírek

Közlekedésfejlesztés 2011, ismét a Margit híd.
A Margit híd átépítése évek óta témája fórumainknak, többnyire azért, mert a tervezés első pillanatától úgy látjuk, nem igazán érvényesülnek a XXI. századi közlekedésszakmai elvek. A korszerű elvek szerint a városi közlekedésben a közösségi közlekedésnek, a kerékpárnak és a gyaloglásnak van prioritása, és nem a személygépjárműveknek (ami persze nem jelenti azt, hogy ezekre ne lenne szükség).
2011.12.16 |  László János
Versenyfutás az adományért - tanulságok
A Citroёn Magyarország idén úgy döntött, hogy azt a pénzt, amit korábban partnerei ajándékára fordított, idén egy civil szervezetnek adományozza. Kiválasztott hármat, de a döntést a közösségre bízta, ezért szavazást indított a Facebookon. A szavazás még tart, de a versenyt valószínüleg a  Baptista Szeretetszolgálat nyeri. Ezúton is gratulálunk nekik és további sikeres munkát kívánunk! Azoknak, akik ránk szavaztak nagy köszönet jár azért, hogy ezzel is támogatták a kerékpározás ügyét.
2011.12.16 |  László János
Együttműködés Törökbálinttal
Számos önkormányzattal működtünk már együtt, hogy együtt tegyünk a helyi, illetve a helyközi kerékpáros közlekedés fejlesztéséért. Koncepciókészítésben vettünk részt például Érden, Győrött vagy épp Budapesten. Most Törökbálinttal sikerült megállapodnunk a település közlekedési koncepcióján belüli kerékpárközlekedési koncepció elkészítéséről. A munkát közösen végezzük majd el az Önkormányzattal, a helyi környezetvédelmi egyesülettel és természetesen igyekszünk bevonni a tagjainkat is.
2011.12.15 |  Közlekedés
Válassz magadnak területi szervezetet!
Ha már tag vagy, ne felejtsd el kiválasztani, hogy melyik területi szervezethez szeretnél tartozni! Fontos, hogy válassz, hiszen a befizetett tagdíj nettó részének 25%-ára igényt tarthatnak a területi szervezeteink!  Így azoknak az önkénteseknek a munkáját támogathatod, akik a saját lakóterületed kerékpárosbaráttá tételéért fáradoznak. A területi szervezetek promóciós anyagokat vehetnek, vagy bármilyen olyan eszközt, ami segíti őket munkájukban. Azzal, hogy bejelölsz egy adott területi szervezetet, nem vállalsz semmilyen plusz felelősséget, nem jár külön kötelezettséggel.
2011.12.13 |  Főszerkesztő
Újraindul a Kerékpárosklub hírlevele
Egy hosszabb szünet után újraindítjuk hírlevelünket.  Havonta egyszer küldünk majd a fontosabb hírekről és eseményekről egy összefoglalót a feliratkozóknak, így akik nem látogatják rendszeresen honlapunkat, azok is követhetik munkánkat. A hírlevélről igen egyszerű leiratkozni: minden levél alján lesz egy link a leiratkozáshoz.Tagjainknak pedig évi max. 1-2 alkalommal körlevelet küldünk, csak a nagyon fontos, tagságot érintő változásokkal kapcsolatban.
2011.12.13 |  Főszerkesztő
A kerékpározás szerepe az Uniós szintű emissziócsökkentésben
Az Európai Kerékpáros Szövetség (ECF) legújabb tanulmánya a kerékpározás szerepét vizsgálja az Uniós emissziócsökkentési célokkal kapcsolatban. A tanulmányból kiderül, hogy csupán technológiai újításokkal és hatékonyságnöveléssel nem tarthatóak ezek a célok, és a kerékpározásnak kulcsszerepe lehet az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésében.
2011.12.12 |  Főszerkesztő