Hírek: partnerség
Szakadó eső ellenére bringás reggelikkel startolt el a Bringázz a munkába! kampány
„Vidd be kedvenced a munkahelyedre” szlogennel indult el a 16. Bringázz a munkába! kampány. Az idén tavasszal egy hónapon át, május 6-tól 31-ig tartó kampánnyal a mindennapos munkába kerékpározás előnyeit igyekeznek megmutatni, és újra emberek ezreit nyeregbe ültetni. A megnyitón Révész Máriusz aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos többek között arról beszélt, hogy szeretnének benyújtani a kormány elé egy, a munkába kerékpározás támogatásáról szóló előterjesztést, Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke pedig arról, hogy ahol sokan bringáznak, ott javulnak az életkörülmények. A kerékpározás támogatását fontosnak tartó cégek vezetői több ötletet adtak arra, mit tehetnek a vállalatok azért, hogy munkatársaiknak kedvezőbb feltételeket teremtsenek a munkába bringázáshoz. A szervezők a Bringázz a munkába! kampányhoz csatlakozók között értékes tárgynyereményeket (többek között kerékpárokat, kiegészítőket), illetve élményeket (kalandparki belépőket, balatoni hétvégét, stb.) sorsolnak ki.
2019.05.06 |
aron
Több mint 90-szer adtunk bringás szakvéleményeket és javaslatokat 2018-ban
A Kerékpárosklubnál azért dolgozunk, hogy bárki közlekedhessen biciklivel: biztonságban érezze magát, aki még nem biciklizik, és kényelmesebben tekerhessenek, akik már mindenhova bringával járnak. Területi szervezeteink és szakmai munkacsoportjaink segítségével egyre több település terveit véleményezzük, és saját javaslatokkal kezdeményezünk fejlesztéseket, hogy minél többen és minél kényelmesebben közlekedhessenek kerékpárral. Itt a 2018-as javaslataink listája.
2019.01.28 |
aron
Együttműködési megállapodást kötöttünk a Fővárosi Önkormányzattal
Ahogy arra a szándéknyilatkozat nyári aláírásakor számítani lehetett, a Fővárosi Közgyűlés igen szavazatát követően ma délután megkötöttük a főpolgármester aláírásával ellátott együttműködési megállapodást a Fővárosi Önkormányzattal. Az együttműködés célja, hogy BKK után a Budapest Közúttal és más fővárosi intézményekkel is rendszeresen tárgyalhassunk a kerékpározás fejlesztéséről az útfelújításoktól kezdve Budapest 2030-ra kitűzött 10%-os kerékpáros forgalmi részarányának elérését segítő stratégiai döntésekig. Nagyon bizakodóak vagyunk, hogy két évvel a Tarlós Istvánnal folytatott viták után egy valóban hatékony együttműködéssel segíthetjük, hogy Budapest egy mindenki számára kerékpározható, élhető várossá váljon.
2018.10.17 |
admin
Haladunk az átfogó fővárosi együttműködés felé
Együttműködési megállapodás megkötéséről szóló szándéknyilatkozatot írt alá a Kerékpárosklub elnöke és Tarlós István szerdán a Főpolgármesteri Hivatalban. Az együttműködés célja, hogy BKK után a Budapest Közúttal és más fővárosi intézményekkel is rendszeresen tárgyalhassunk a kerékpározás fejlesztéséről egyes utak felújításának szintjétől kezdve Budapest 2030-ra kitűzött 10%-os kerékpáros forgalmi részarányának elérését segítő stratégiai döntésekig. Kürti Gábor, a Kerékpárosklub elnöke beszédében a lakóövezetek 30-as zónává alakítását, a külváros-belváros kapcsolat javítását, új kerékpársávok építését tűzte ki célul a kerékpáros közlekedés népszerűsítése és oktatása mellett.
2018.06.20 |
aron
20000 Kisokossal segít kerékpározni tanulni az ORFK és a Kerékpárosklub
A kerékpáros közlekedés legfontosabb tanácsait és szabályait foglalja össze a Magyar Kerékpárosklub Kisokos című füzete, amiből 20000 darabot gyártottak le az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságának támogatásával. A füzetben kerékpárvásárlási és beállítási tudnivalóktól kezdve közlekedési tippeket, írott és íratlan szabályokat és hasznos gyakorlati tanácsokat gyűjtöttünk össze. Az ORFK és a Kerékpárosklub közreműködésében megyei rendőrkapitányságokra, rendezvényekre, és érdeklődő szervezeteknek, kerékpárboltoknak, cégeknek, iskoláknak, önkormányzatoknak juttatnának el a kiadványokból, valamint a Kerékpárosklub irodájából is be lehet szerezni vagy a honlapjáról is le lehet tölteni a Kisokost.
2021.08.25 |
aron
Kézikönyvet írtunk a kerékpározás népszerűsítéséhez
2021-ben szemléletformálási kézikönyvet írtunk a BKK-nak, hogy a VEKOP projekt kerékpárosbarát fejlesztéseit hatékony és pozitív hangvételű népszerűsítő kampányok erősíthessék, így többen üljenek biciklire a mindennapokban. A kézikönyv azért hasznos, mert segít elkerülni azokat a hibákat, amik gyakran jellemzik a kerékpáros kommunikációt. Az útmutató komplexen, a szemléletformálás, népszerűsítés, oktatás és fejlesztések bemutatása terén is ad ajánlásokat. A 75 oldalas anyag célcsoportok szerint, több év tapasztalatai alapján bevált eszközök felsorolásával ad kapaszkodót a kerékpározás népszerűsítésében még nem gyakorlott önkormányzatoknak és kommunikációs cégeknek.
2021.12.14 |
aron