Gyalogos busz és bringavonat a fenntartható közlekedés népszerűsítéséért

Ahogy a jelzőlámpa zöldre vált, kerékpáros gyerekek hosszú sora keresztezi az utat, figyelemfelhívó ruhát viselő felnőttek felügyelete mellett. Ez a „bringavonat”, kisiskolások szervezett reggeli közlekedése az iskolába, amely egyszerre népszerűsíti a fenntartható közlekedést és az aktív testmozgást, és nem utolsósorban önálló és felelős közlekedésre tanítja a gyerekeket.

Bringavonat a Kerékpárosklub korábbi Bringázz a Suliba programjában

Iskolába járás aktívan

Általános trend, hogy már az általános iskolások is egyre kevesebb időt töltenek a szabadban, reggelente pedig egyre kevesebben járnak önállóan és aktív módon (gyalog, kerékpárral, rollerrel) az iskolába. Jól ismert tény az is, hogy már ez a korosztály is egyre nagyobb arányban válik túlsúlyossá és egyre inkább hiányzik már ebben a korban is a megfelelő napi testmozgás.

Petra Očkerl cikke eredetileg az Urbact blogján jelent meg. Szigeti-Böröcz Ferenc fordította.
Csatlakozz a Kerékpárosklub önkéntes fordítócsoportjához, hogy még több külföldi jó példát és újító gondolatot mutathassunk be a magyar közönségnek!

Szlovéniában, mint a legtöbb európai országban a gyerekek legnagyobb részét autóval, vagy iskolabusszal szállítják az adott oktatási intézménybe, még akkor is, ha a megtett utat könnyedén megtehetnék gyalog vagy kerékpárral. Persze ez a jelenség számos különböző tényező együttes eredménye, a család társadalmi helyzetétől éppúgy függ, mint a városrész földrajzi adottságaitól, az iskola szabályaitól, vagy az önkormányzati törekvésektől.

Az aktív iskolába járás egyaránt fontos a gyermekek egészsége, önállóságra nevelése és társadalmi fejlődése szempontjából, hiszen egyrészt biztosítja a napi minimum testmozgást, de elmélyíti a gyerekek biztonságos közlekedéssel és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos ismereteit is. A gyalog vagy kerékpárral iskolába járó gyerekek fizikailag és szellemileg is fittebbek, jobban tudnak figyelni az órákon autóval iskolába utazó társaiknál.

„Gyalogos busz” és „bringavonat”

A „gyalogos busz” program keretében a gyerekek szervezett módon, csoportosan, előre meghatározott útvonalon és időpontban járnak iskolába. A felnőtt önkéntes segítők által vezetett séta élvezetes, és hatékonyan hozzájárul az adott városrész identitásának, pozitív arculatának növeléséhez, valamint a tisztább környezethez. A „bringavonat” keretében a gyerekek hasonló módon, de kerékpárral érkeznek az iskolába.

STARS-UNIQA programunk iskolákban népszerűsíti a kerékpározást. Itt olvashatsz róla.

Az USA-ban és Ausztráliában már bevett módszer egyre népszerűbb az Egyesült Királyságban, Svájcban és Olaszországban is. Nova Gorica és Ljubljana (Szlovénia) összesen három általános iskolájában a módszer 2016 tavaszán került kipróbálásra egy civil szervezetekből és egy területfejlesztéssel foglalkozó intézményből álló együttműködés kezdeményezésére, az Egészségügyi Minisztérium támogatásával.

A pilotok (teszt projektek) a résztvevő iskolák körülményeihez igazodtak, figyelembe vették például az egyes iskolák fizikai környezetét és közlekedési adottságait, sőt minden iskola esetében egy, a megállókat, a pontos menetrendet tartalmazó térkép is összeállításra került az egyes csoportok nagysága, a gyerekek életkora és az érintett lakások elhelyezkedése figyelembevételével.

A pilot projektek egy tágabb, az aktív és önálló iskolába járást, a gyerekek egészséges életmódra nevelését érdekesen és ösztönzően népszerűsítő program (Zdrav šolar - egészséges tanulók) keretében valósultak meg. A gyalogos busz és a bringavonat mellett más pilot tevékenységek is támogatást kaptak, így például Mariborban azt tesztelték hogyan tudják teherbiciklikkel elszállítani az iskolai ebédet egy kooperatív társadalmi vállalkozás által üzemeltett konyhából az iskolákba. Izolában és Koperben a Szlovén Kerékpárosklub kerékpáros közlekedési ismereteket oktatott gyermekeknek, akik nemcsak a közlekedési szabályokat tanulhatták meg, hanem megismerhették a potenciálisan balesetveszélyes helyzeteket, a kerékpáros technikákat és a bringás kultúrát is.

Jó a gyerekeknek, jó a szülőknek, hasznos a környezetnek

A ljubljanai Majda Vrhovnik általános iskola 38, 6-10 év közötti tanulója két héten keresztül gyalogolt, illetve kerékpározott az iskolába tavaly áprilisban, három különböző találkozási pontról indulva. A leghosszabb gyalogos táv kb. 1 km volt (30 perc), a leghosszabb kerékpáros táv pedig kétszer ekkora. A felnőtt kíséretet egyrészt a szlovén kerékpáros klub aktivistái, továbbá egy időskori outdoor tréningekkel foglalkozó civil szervezet önkéntesei biztosították. Egyes napokon pedig még egy 14 éves husky kutya is a zajos gyermekcsapattal tartott.

Bringavonat Szlovéniában

A csoportosan szervezett, aktív iskolába járás nem egyszerűen a gyerekek életére és a környezetre nézve hasznos, de a szülők számára is előnyös. Például kihagyhatják a rendszeres, szinten minden iskola előtt kialakuló dugók és „parkolóvadászatok” idegőrlő perceit. Ehelyett kényelmesen elvihetik gyermeküket egy közelebbi találkozóhelyre. A pilotok természetüknél fogva a gyakorlat hosszú távú működtetését kívánták ösztönözni minden érintett szereplő számára. A valós párbeszéd keretében kialakult eredmények, a pilotok tapasztalatai alapján jött létre egy általános útmutató, amely lehetővé teszi az ország más iskolái számára is, hogy hatékonyan tudják megszervezni saját gyalogos buszaikat és bringavonatjaikat.   

Motiváld a szülőket és élvezd a mókát!

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a felnőtt kíséretet biztosító, megfelelő kompetenciákkal rendelkező önkéntesek megtalálása a legnehezebb feladat. Ennél fogva alapvető a program előkészítésekor, hogy minden szereplő (tanárok, szülők, nagyszülők és aktív állampolgárok) bevonásra kerüljön és egy olyan közös rendszer épüljön ki, amelyben mindenki megbízik. A felnőtt kíséret felelőssége végsoron megosztható egy felnőtt támogató körön belül, ennél fogva a bevont szülők például időt takaríthatnak meg, hiszen csak bizonyos napokon kell elkísérniük a nebulókat az iskolába. A gyalogos busz és a bringavonat megfelelő népszerűsítése az iskola tágabb környezetében a nagyon fontos első lépés, de a siker azon múlik, mennyire érzik magukénak a kezdeményezést a résztvevő felnőttek.

A megfelelő útvonalak meghatározása és a menetrendek előkészítése időigényes és nehéz feladat, amelyhez sokszor szakértői segítség is szükséges. A pilotok ezen a téren szerzett, technikai tapasztalatainak megosztása szintén alapvető fontosságú.

A nyilvánvaló társadalmi és környezeti előnyök mellett a kezdeményezés fő motivációja a gyerekek jólléte. A szlovén pilotok egyértelmű tapasztalata az, hogy a gyerekek nagyon is élvezik, hogy együtt sétálhatnak, vagy bringázhatnak a suliba reggelente. Nem csak az aktívan töltött idő ér sokat, de számít az is, hogy például a barátokkal lehetnek ebben az időben. Hasonló kezdeményezések népszerűsítése során éppen ezért nagyon fontos maguknak a gyerekeknek a bevonása, hiszen ők döntik el, hogy részt akarnak-e venni egy hasonló programban. A kezdeményezés élvezeti értékét a szlovén pilotokban pedig még pecsétgyűjtemény is növelte, amely minden megtett úttal gyarapodott.   

Mi lehet a városok szerepe?

A Zdrav šolar programja elsősorban az iskolákat célozza meg, mert ők tanítják ökológiailag tudatos életmódra és önálló életvitelre a gyerekeket. Ugyanakkor az önkormányzatok szintén nagyon fontos szereplői a folyamatnak, hiszen a legtöbb országban, így Szlovéniában ők az iskolafenntartók, ezért komoly ösztönző erejük lehet egy hasonló kezdeményezés elindításában és népszerűsítésében.

Természetesen anyagilag is támogathatják a gyalogos buszt és bringavonatot, de ami ennél is fontosabb, a kezdeményezés rendszeressé válásával pontosabb képet kapnak a környék közlekedési térképéről és ez alapján, kisebb léptékű infrastrukturális beruházásokkal még biztonságosabbá tehetik a közlekedést. Ha a gyerekek igényeihez igazítjuk városainkat és köztereinket, az minden városlakó előnyére válik. A gyalogos és kerékpáros közlekedést támogató városi környezet bátorítja és ösztönzi a gyerekeket az önálló közlekedésre (ne feledjük, az önálló autóhasználatból gyermekeink jó időre ki vannak zárva), amely természetesen nem csak az iskolába járásra terjed ki. Nem szükségszerű az sem, hogy az iskolabuszok, vagy bármilyen más motorizált eszköz beszerzésére allokált összeg csak környezetszennyező utazási módok terjesztésére irányuljon. Itt jön képbe ismét a város szerepe, amely ezen beruházások kapcsán más, fenntartható közlekedési módokat is ösztönözhet.

Minél több gyermek jár fenntartható módon iskolába, a városok annál több teret nyernek, annál kevesebb lesz az iskolák előtti, általában szörnyű közlekedési káosz, és természetesen a kezdeményezés pozitív környezeti hatása is kiemelkedő. De talán ennél is fontosabb a hasonló kezdeményezések hosszú távú, nevelő célzatú hatása, hiszen ezek révén közösségeket építünk és fenntarthatóságra tanítjuk az általános iskolásokat. Végül, de nem utolsósorban a gyalogos buszt és a bringavonatot használó gyerekek – mivel nincsenek bezárva egy autóba – szorosabb kapcsolatba kerülnek saját környezetükkel is, amely erősíti közösségi szemléletüket és identitásukat saját lakókörnyezetük irányába.

Csatlakozz a Kerékpárosklub önkéntes fordítócsoportjához, hogy még több külföldi jó példát és újító gondolatot mutathassunk be a magyar közönségnek!
A csoport eddigi fordításait itt találod.


Tetszett a cikk?

A Kerékpárosklub azért dolgozik, hogy bringa- és emberbarát településeink legyenek. Ez csak a Te támogatásoddal lehetséges.

Hogyan segíthetsz?
Add nekünk adód 1%-át! Adószámunk: 18245402-2-41. További infók az 1%-ról.

Lépj be! Tagsági díjaddal nem csak a munkánkat támogathatod, hanem rengeteg szolgáltatás és kedvezmény is jár érte az egész országban. Belépéshez kattints ide!

Oszd meg a cikket, ha egyetértesz céljainkkal!