Facebook Instagram Youtube

Ne kerékpározz a járdán!

Ne kerékpározz a járdán!
2012.04.04
 A Magyar Kerékpárosklub a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által szervezett „Mindenki gyalogosnak születik” kampány keretében elkészített és nyilvánosságra hozott egy rövid videót, aminek célja felhívni a figyelmet arra, hogy a járda nem járművek közlekedésére való.

 

A Magyar Kerékpárosklub a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által szervezett „Mindenki gyalogosnak születik” kampány keretében elkészített és nyilvánosságra hozott egy rövid videót, aminek célja felhívni a figyelmet arra, hogy a járda nem járművek közlekedésére való.

A Magyar Kerékpárosklub évek óta azon dolgozik, hogy városainkban, településeinken végre megteremtődjék a kerékpáros közlekedés összes feltétele, ezen belül elsősorban a szükséges infrastruktúra. Ennek hiánya vagy éppen nem megfelelő kialakítása (például járdára festett sárga csíkok) nem csak hogy nem segíti a kerékpáros közlekedés kívánatos fejlődését, de még új veszélyhelyzeteket is teremt az amúgy is konfliktusokkal terhelt közlekedésben.

Ma, amikor egyre többen választják a kerékpárt közlekedési eszköznek, napi probléma a járdán kerékpározás. Gyalogosok kerülnek veszélybe vagy ijednek meg, ráadásul – a tévhitekkel szemben – a kerékpáros sincsen nagyobb biztonságban. A legtöbb kerékpáros baleset éppen a járdák és az utak kereszteződésében történik. Ezt a problémát végleg megoldani, megszüntetni elsősorban a tervezők és a települések szakmai vezetőinek a feladata és felelőssége. A Magyar Kerékpárosklub e mellett feladatának tekinti a kerékpárral közlekedők viselkedésének, közlekedési magatartásának megváltoztatását. 

Szervezetünk korábban is kiadott állásfoglalást ebben a témában, most egy vírusvideót készített és hozott nyilvánosságra. Ennek apropóját a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által szervezett „Mindenki gyalogosnak születik” kampány adta. Szervezetünk részt vett a kampány tervezésében és szervezésében is, elsősorban éppen azért, hogy felhívja a figyelmet a fenti problémára, a kerékpárral közlekedőket pedig arra kérje, hogy ne a járdán közlekedjenek.

Akiknek nagyon szépen köszönjük a közreműködést: Győri Márk, Sváb-Kovács Szilveszter, Halácsy Viktor, Fleischer Judit, Szilasi Andrea, László Juli és még sokan mások.

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron