Pazarlás és jó példák, így költik vidéken a bringázásra szánt uniós milliárdokat - tudod, mi épül a megyédben?

Az utóbbi hónapokban újabb uniós forrásokból finanszírozott kerékpáros fejlesztéseket hagytak jóvá összesen közel 47 milliárd Ft értékben. Ebben jelentős számban vannak igen hasznos projektek, de óriási különbségeket lehet felfedezni minőségben és korszerűségben az egyes pályázatok között. A bevezető után megyénként kereshetsz rá a támogatott településekre.

Lakott területen a kétoldali kerékpársáv lehet jó megoldás, települések közt önálló kerékpárút
Több kép a támogatott projektekről

A TOP-3.1.1 (Pest megyében VEKOP-5.3.2) jelű „Fenntartható települési közlekedésfejlesztés” névre hallgató kiírás a nem megyei jogú települések számára volt elérhető. 2017-ben eddig kb. 200 projektet hagytak jóvá. Az új kiírásokban már szigorúbb feltételeket ígértek (többek között kerékpárforgalmi hálózati terv készítésének előírását), melytől kevesebb értelmetlen, pazarló, balesetveszélyes beruházást vár az irányító hatóság (és a Kerékpárosklub is). A nyertes projektekben ez valamennyire látszik is, de továbbra is fájóan sok, a kerékpározás szempontjából felesleges vagy káros projekt kap támogatást.

Azért sem mindegy, mire költik a milliárdokat, mert a kerékpár továbbra is az egyik legnépszerűbb közlekedési eszköz vidéken. Az ország lakosságának 48%-a legalább kéthetente biciklivel közlekedik, egyes régiókban ez az arány a 80%-ot is eléri. Az óriási igény ellenére eddig javarészt a kerékpározást akadályozó kerékpáros fejlesztések történtek.

A Kerékpárosklub szakemberei számos település tervét véleményezik. Igazán hatásosak azonban csak erős területi szervezetekkel lehetünk. Csatlakozz a hozzád legközelebbihez, támogasd munkánkat klubtagsággal!

Milyen projektek valósulnak meg elsősorban?

Vannak olyan pályázatok, ahol komplett településrészek, vagy akár az egész település kerékpárosbaráttá válhat az elnyert támogatással. Erre jó példa Ózd, Kazincbarcika vagy Nagyatád pályázata. Máshol kisebb hálózatbővítések lesznek, az átvezető főutat fejlesztik vagy külterületi utak mellett épül kerékpárút. Például Barcs, Fehérgyarmat, Bonyhád, Sárospatak esetében jól átgondolt, a helyszínhez illeszkedő megoldásokat terveznek különböző eszközökkel: nyitott kerékpársávok, kerékpársávok, emelt „koppenhágai” kerékpársávok, kerékpárutak születnek majd. Ezeknél egyértelműen mérhető hatása van a korábbiakhoz képest megreformált pályázati kiírásnak és talán egyes, tervezőknek szóló képzéseknek is.

Jelentős számban fejlesztik a települések közötti kapcsolatokat, esetenként regionális jelentőségű útvonalak jöhetnek létre. Ebben a pályázati körben a Tatabánya-Oroszlány (11,5 km), Ópusztaszer-Szeged (26 km), Pásztó-Bátonyterenye (13 km), Salgótarján-Karancskeszi (11 km), Heves-Tarnaméra (13 km), Kál-Verpelét (18 km), Mezőkövesd-Bükkzsérc (20 km), Debrecen-Balmazújváros (27 km), Solt-Akasztó (21 km), Székesfehérvár-Soponya (16 km) és a Balatonmáriafürdő-Mesztegnyő (25 km) kapcsolatok megvalósulása várható.

Más településeken viszont még mindig le vannak ragadva a közös felületű, gyalogosokkal és autóvezetőkkel konfliktusokat okozó gyalog- és kerékpárutak építésénél. Alsónémedin például a létező kerékpársávot szüntetik meg egy ilyen megoldásért. Több helyen hosszadalmas, nehezen követhető útvonalat jelölnek ki kisebb lakóutcákban, ami kirándulásra talán igen, napi közlekedésre azonban alkalmatlan. Utóbbi várható Budakeszin és Sajószentpéteren.

Közös felületű, egyoldali kétirányú gyalog-kerékpárutak konfliktusokat okoznak és nem is hatékonyak lakott területen.
Több kép a támogatott projektekről

A közpénzpazarlás másik esete, amikor szinte nulla forgalmú utak mellé építenek kerékpárutat. Ez várható Kemecsén, Bősárkányon, Zagyvarékason, Ibrányban. Kőszegen, Körmenden, Csornán és Lentiben is elavult, a kerékpározást érdemben nem segítő megoldásokkal találkozhatunk.

A Területfejlesztési Operatív Program másik, turisztikai témájú kiírásából („Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés) szintén lehetett kerékpáros fejlesztésekre pályázni. Húsz nyertes projektben jelenik meg érdemben a kerékpározás, több ezek közül a közlekedési célú kerékpározást is segíti. Ezekre példák a Sárvár-Gérce, Dunaújváros-Kispostag vagy Zalaegerszeg-Bagod közötti tervek.

Több kép a támogatott projektekről

Az elnyert pályázatok tartalma nem végleges. Ezért arra bíztatunk minden tervezőt és döntéshozót, hogy változtassanak a kevésbé hasznos projekteken! Segítsék, és ne akadályozzák a kerékpározást, ne költsenek pénzt olyan elképzelésekre, amelyek teljesen feleslegesek!

A projektekről részletesebben:

A megyék nevére kattintva az ottani települések terveiről olvashatsz.

Képes válogatás a nyertes projektek helyszíneiről itt.

Baranya megye

Harkány városában egy körforgalmat terveznek építeni. Az innen induló Ady Endre utcában létesülne kerékpársáv, illetve nyitott kerékpársáv 63 millió forintból. Így átjárhatóbbá válik biciklivel a település, ami jól egészíti ki a Dráva folyótól Siklóson és Villányon át egészen Bólyig terjedő hálózatot.

Siklóson egy egészen apró fejlesztés történik a Máriagyűd felé vezető úton – igaz, a pénz nagy részét itt is a körforgalom építése emészti fel. Összesen 78 millió forintból ezen kívül egy rövid kerékpárút épül az elkerülő út mellett a kőbányába vezető útig.

Villányban Villánykövesd irányába serkentenék a kerékpározást, sajnos a jelek szerint igen elavult módon. Sokaknak ismerős lehet a környék pl. az Ördögkatlan Fesztiválról: a két település között egy közepesnél jobb minőségű, igen alacsony gépjárműforgalmú út vezet. E mellé épülne egy kerékpárút, ami Villányon belül is elválasztott rendszerben futna. Utóbbi még kevésbé indokolt. A projekt várható költsége 263 millió Ft.

Komlón a néhány évvel korábban elkészült kerékpáros útvonal „zárulna körbe” a Sikondára vezető közvetlen út fejlesztésével: immár nemcsak Magyarszéken át, hanem Kökönyösön keresztül is kényelmesen elérhető lenne az üdülőhely, ami a Komlón belüli kapcsolatokat is erősíti. Fájó hiány ugyanakkor a Kossuth Lajos utca fejlesztésének elmaradása. A 6 kilométeres távot kerékpárút és nyitott kerékpársáv kombinációjával tennék kerékpárosbaráttá, összesen 235 millió forintból.

Kozármislenyben elavult, konfliktusokat okozó megoldások alkalmazásával épülne gyalog- és kerékpárút 152 millió Ft pályázati támogatással a településen átvezető út mentén.

Mohácson a már most is viszonylag kiterjedt hálózat bővülne egy hiányzó elemmel az 56-os út mentén, bekötve a Szőlőhegyet, egy másik projektelem keretében pedig a most épülő vágóhíd kerékpáros megközelítése javulna. Minderre 400 millió Ft támogatást kapott a város.

Szentlőrincen felemás fejlesztések után egy külterületi kapcsolat fejlődne: a városhoz tartozó Tarcsapuszta felé épülne kerékpárút 164 millióból. A pontos műszaki kialakítás mindenképpen javításra szorul, mivel a terv szerint szinte mindegyik keresztező utcának elsőbbsége lenne a kerékpárúttal szemben. Így nem lesz gyors és hatékony az új úton biciklivel közlekedni.

Szigetváron „zöldút jellegű” fejlesztés várható a TESCO és a vasút közötti sávban építendő kerékpárút építésével és a csatlakozó utcákkal való hálózatba illesztésével. A projekt költsége 139 millió Ft.

Vissza
 

Bács-Kiskun megye

Akasztón az 53-as út mentén levő meglévő kerékpárutat újítják fel az igényelt 120 millió forint uniós támogatásból.

Császártöltésen a falun átvezető 54-es út mellett épülne kerékpárút, ill. a nyomvonal egy részén párhuzamos kis forgalmú utcában folytatódna a nyomvonal.

Dunapataj turisztikai kiírásból hosszabbítaná meg a Szelidi-tó melletti kerékpárutat üdülőterület végéig 170 millió forintból. A beruházás fajlagosan drágának számít, mivel a közvilágítás kiépítését is tartalmazza.

Baján két külterületi jellegű út mellett történik fejlesztés: az egyik a Dózsa György út városból kivezető szakasza, a másik pedig a Keleti körút. Míg előbbinek fontos szerepe van a városban, utóbbi nem tár fel lakott területeket, ezért kérdéses a hasznossága. A beruházások költsége félmilliárd forint.

Foktő és Kalocsa között az 5106. számú út mellett épülne kerékpárút 80 millióból, bővítve Kalocsa külső kapcsolatait.

Jakabszálláson a forgalmas 54-es úton a község külterületén és a Petőfi Sándor utca mentén épülne kerékpárút a kapott 210 millió forintos támogatásból.

Kecelen a szomszédos Imrehegy felé épül kerékpárút 300 millió forintból a közepesen forgalmas 5309 jelű út mentén.

Solt pályázata turisztikai pályázatból fejleszti Solt és Akasztó kapcsolatát az 53-as úttal párhuzamosan építendő 17 km hosszú kerékpárúttal. A projektre összesen 700 millió forintot szánnak.

Soltvadkerten a településen belül épülnének gyalog- és kerékpárút szakaszok többek között a Bajcsy-Zsilinszky és Petőfi utcákban, összesen 160 millió Ft-ból.

Vissza
 

Békés megye

Dévaványán különböző megoldások alkalmazásával (kerékpárút, emelt kerékpársáv, kerékpársáv) javítják a városi úthálózat kerékpározhatóságát a Szeghalmi, Eötvös és Kossuth Lajos utcákban, összesen 354 millió Ft-ból.

Dombegyházon a település két főutcáján épül, illetve korszerűsödik a kerékpárút 96 millió forintból.

Gerendáson Csorvás felé épül kerékpárút, így Csorvásról Orosháza és Békéscsaba is kényelmesen elérhetővé válik biciklivel. A támogatás összege 400 millió Ft.

Gyula Városerdő felé létesítene kapcsolatot egy új kerékpárúttal – így a városnak gyakorlatilag minden irányban lesz kerékpáros kapcsolata – és megújulna a Temesvári úti kerékpárút egy része is, összesen 400 millió forintból.

Körösladányon a Dévaványai út mellett épül kerékpárút 370 millió forintért.

Medgyesbodzáson Gábortelep felé épül kerékpárút 108 millió Ft költséggel.

Sarkadon a Kossuth Lajos utcában épülne gyalog és kerékpárút 150 millió Ft-ból.

Szeghalmon a Dózsa György utca mentén létesül gyalog-kerékpárút, illetve kerékpáros nyom. Emellett több egyirányú utca megnyílik két irányban a kerékpáros forgalom előtt, illetve néhány meglévő kerékpárút-szakasz megújul. A Dózsa György utca forgalma kerékpárosok nélkül 3142 egységjármű/nap, a kerékpárforgalom 1175 kp/nap. Az úttest szélessége 7,5 m, az elmúlt 5 évben nem történt baleset az útszakaszon. A javasolt megoldás a kétoldali fasorok miatt egyoldali gyalog-kerékpárút.

Vissza

 

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Bőcsön a település belterületén épülne kerékpárút 250 millió forintért.

Edelényben a 27-es út mellett és a Finkére vezető út mellett épül kerékpárút, illetve emelt kerékpársáv 450 millió forintért.

Hernádnémetiben a fő úton (Rákóczi utca) létesülne részben kerékpárút, részben kerékpársáv 197 millió Ft támogatással.

Kazincbarcikán az Alsóvárosi, az Attila, a Pollack Mihály és Tardonai utcákat érinti az uniós projekt. Ezeken a helyeken kerékpárút vagy emelt kerékpársáv építése várható 292 millió forintért. A korábbi fejlesztések után tehát tovább bővülne a hálózat, ezúttal több hangsúly helyezve az irányhelyességre.

Mályi pályázatában a település és Miskolc között létesülne kerékpárút a 3-as út mellett 53 millióért.

A mezőkövesdi pályázat két részből áll: az egyikből Mezőkövesd és Bükkzsérc kerékpáros kapcsolata valósul meg, a másikból pedig a város intermodális csomópontja, ami a buszállomás vasútállomáshoz helyezését jelenti.

Ózdon egy viszonylag komplex és színvonalasan kidolgozott beavatkozás valósulna meg, amely a város minden főbb útján javasol beavatkozásokat kerékpárút, kerékpársáv, nyitott kerékpársáv és forgalomcsillapított zónák alkalmazásával 440 millió Ft támogatással. A koncepcióról bővebben itt lehet olvasni.

Putnokon a 26-os út mellett épülne kerékpárút. Belterületen több nyomvonalat is kijelölnének, de ezeknek a leírás alapján nincs sok köze a napi közlekedéshez. A támogatás összege 666 millió forint.

Sajóörösről Tiszaújváros felé épülne új kerékpárút meglévő földút helyén 245 millió Ft-ért, ami azonban kerülőt jelent a jelenleg járható úthoz képest.

Sajószentpéteren szakaszosan épülne kerékpárút az átvezető 26-os főút mellett, a kimaradó szakaszokon pedig kis forgalmú lakóutcákra „terelnék” a kerékpáros forgalmat összesen 294 millióból. Ez nem feltétlenül fogja segíteni a gyors és egyszerű A-ból B-be eljutást.

Sárospatakon a város egyik fő átvezető útját jelentő, Eurovelo 11 nemzetközi túraútvonal nyomvonalába tartozó Kazinczy utcán létesül kerékpársáv 500 millió forintból.

Sátoraljaújhelyen szintén az EuroVelo 11 nemzetközi túraútvonal nyomvonalát fejlesztik kerékpársáv létesítésével. Emellett kerékpárút épül Károlyfalvára a 37-es útról leágazó út mellett. Utóbbinak kérdéses a szükségessége, mivel igen alacsony forgalmú útról van szó. A két projekt összege 450 millió Ft.

Vissza

 

Csongrád megye

Balástyán a viszonylag alacsony forgalmú Csengelei úton épülne kerékpárút 70 millió Ft-os költségvetéssel.

Domaszéken négy utcában (Deák Ferenc, Arany János, Juhász Gyula, Petőfi Sándor) létesülne nyitott kerékpársáv 69 millió Ft-ból. A projekt célja nem teljesen világos, hiszen ezek kis forgalmú lakóutcák.

Makó és Maroslele a két települést összekötő út menti kerékpárútra adtak be pályázatot, amelyből összesen 903 millió forintot fordítanak erre a fejlesztésre.

Mártélyon a fő átvezető út mellett korszerűsítik és egészítik ki a meglévő kerékpárutat 200 millió forintból.

Ópusztaszerről Sándorfalván át Szeged határáig létesülne kerékpárút 700 millió Ft költséggel (ami egy másik pályázattal kiegészülve a város hálózatához is csatlakozik). A kerékpárút komoly hálózatbővülést jelent Szeged északi agglomerációjában.

Zsombó és Forráskút között is épülne kerékpárút 298 millió forintért, szintén a szegedi agglomerációs hálózatot bővítve.

Szatymazon a Kossuth Lajos utcán és az 5-ös út mellett épülne kerékpárút 90 millió Ft-ból.

Vissza

 

Fejér megye

Bicske két pályázatot is nyert: az egyikben 180 millió forintból a Galagonyás-dűlő egyik útja kapna aszfaltburkolatot egy kissé érthetetlen funkciójú projekt keretében. Másik pályázatukban 140 millió forintból válna kerékpárosbaráttá a teljes városközpont kerékpársávok, kerékpáros nyom és rövid kerékpárutak létesítésével. A kerékpáros nyomok túlzott alkalmazásától eltekintve progresszív és helyénvaló tervnek látszik a beruházás.

Cecén a 63-as út településen belüli szakaszai válnának kerékpárosbaráttá részben kerékpárút, részben kerékpársáv formájában, ugyanakkor különösen a Deák Ferenc utcai részen átgondolandó a leírásban tervezett vonalvezetés.

Csákberény-Gánt közötti kerékpáros útvonal csákberényi szakasza 100 millió Ft turisztikai forrás felhasználásával épülne meg, egyelőre a közigazgatási határig vegyes forgalmú útként, illetve meglévő erdészeti utak felhasználásával.

Kisapostag ugyanebből a forrásból Dunaújváros felé alakítana ki kerékpárosbarát kapcsolatot, amely egyúttal az M8-as autópálya hídján levő kerékpárúthoz, így Dunavecséhez és az EuroVelo 6 nemzetközi túraútvonal nyomvonalához is csatlakozna.

Moha Iszkaszentgyörgy és Székesfehérvár felé javítaná kerékpáros kapcsolatait egy ma is használt burkolatlan út fejlesztésével, 96 millió Ft-os beruházással. Hiánypótló beruházás, ami színvonalas kapcsolatot ad a község és Székesfehérvár között.

Móron a Deák Ferenc utcát tennék kerékpárosbaráttá irányhelyes megoldásokkal egy körforgalom létesítésével párhuzamosan, a projekt költségvetése 300 millió Ft.

Nagyvenyimben a meglévő kerékpárút kapna egy rövid folytatást, illetve forgalomcsillapítással tennék élhetőbbé a Fő utcát, összesen 80 millió Ft támogatásból.

Sárosdon a Fő utcán épülne kerékpárút.

Pázmánd-Kápolnásnyék között 320 millió forintból épülne kerékpárút – egy viszonylag kis forgalmú út mellett.

Sárbogárdon a 63-as út mentén történik fejlesztés, keresztmetszeti kötöttségek miatt kerékpárútként. A beruházás összege 409 millió Ft.

Sárkeszin a településen átvezető út mentén épülne kerékpárút 126 millió forintból. Ez az út (Székesfehérvár-Nádasdladány között) nem túl nagy forgalmú, egy településen belüli forgalomcsillapítással kiváltható lenne ez a vitatható fejlesztés.

A táci Gorsium római kori turistacélponthoz két projekt segítségével egy 16 km hosszú kerékpáros útvonal csatlakozna, északi irányban Székesfehérvár, déli irányban Soponya felé, nagyrészt a Nádor-csatorna partján haladva (egy rövid kiegészítést Székesfehérvárnak kell megépítenie, erről még nem született döntés). Bár a környék nem egy felkapott kirándulóhely, akár még az is lehet belőle.

Vissza

 

Győr-Moson-Sopron megye

Beleden a Rákóczi utca mellett épül kerékpárút, a támogatás összege 58 millió Ft.

Bősárkányon az alacsony forgalmú Vasút utca mentén terveznek kerékpárutat építeni 140 millió forintból.

Dunaszentpálon a falu bevezető útja mellett kerékpárút, a lakott részen kerékpársáv létesülne összesen 52 millió Ft-ból.

Fertődről Fertőendrédre épülne külterületi kerékpárút 83 millió forintból, ezzel Fertőendréd is a tó körüli kerékpáros útvonalhálózat részévé válik.

Győrújbaráton Kisbarát településrész felé épül kerékpárút a forgalmas út mellett, a projekt összege 100 millió Ft.

Jánossomorján forgalmas belterületi utcák (pl. a 86-os út településen átvezető szakasza) mentén épülnek kerékpárutak 348 millió forintból.

Nagycenken a jelenleg csak forgalmas főutakon elérhető Pereszteg felé javítják a kapcsolatokat jelentős útvonalrövidítéssel, a jelenlegi földút helyén épülő kerékpárút építésével. A belterületi szakasszal együtt 299 millió forintba kerül a beruházás.

Öttevény nyertes pályázatából Kunsziget felé épülne ki a kerékpáros kapcsolat 97 millió Ft-ért.

Petőházán a Kinizsi Pál utcát és a Dózsa György utcát érinti kerékpáros fejlesztés nyitott kerékpársáv és kerékpáros nyom alkalmazásával, összesen 66 millió Ft értékben.

Rábapatonán a Rákóczi utca mellett épül kerékpárút 51 millió Ft-os költségvetésből.

Sarródon a Fő utcán létesül nyitott kerékpársáv 70 millió Ft értékben.

Szanyon a két átvezető út egy-egy szakaszán terveznek kerékpárutat építeni 75 millió forintért.

Téten a településen átvezető 83-as út mellett épülne gyalog- és kerékpárút. Az átmenő forgalom itt jelenleg 8000 egységjármű körül van naponta, ezért indokolt lehet az elválasztás. Azonban előkészítés alatt van az elkerülő út, ami lényegesen lecsökkentheti a településen áthaladó járművek számát, így pár éven belül elavulhat a nem alaposan végiggondolt fejlesztés.

Vissza

 

Hajdú-Bihar megye

balmazújvárosi projekt két részből áll: az egyikben az igen rossz állapotú Veres Péter utcai kerékpárút korszerűsítése történik meg, a másikban a 33-as út mellett épülne kerékpárút a körforgalomtól Debrecen határáig. A város által kapott támogatás összege 400 millió Ft.

Az előző projekthez kapcsolódva, turisztikai kerékpáros kiírásból valósul meg a 33-as út melletti kerékpárút Látóképi-tó és Kismacs közötti szakasza 455 millió forintból, míg a Kismacs és Debrecen közötti rész a megyei jogú városok uniós fejlesztési keretéből.  Ez azt jelenti, hogy Debrecen, Nagyhegyes, Balmazújváros és Hajdúszoboszló között összefüggő hálózat jön létre, amelyhez Ebes is csatlakozik a 4-es út mentén 351 millió forintért Hajdúszoboszlóval kiépítendő kapcsolattal.

Hajdúszoboszlón a város belterületén épülne gyalog- és kerékpárút, a leírás alapján kifejezetten sűrűn beépített területen, 428 millió forintért. A tervezett fejlesztés láthatóan nem veszi figyelembe a pályázati kiírás követelményeit, amely csak különösen indokolt esetben javasolja egyoldali gyalog- és kerékpárút építését városi környezetben. Csak remélhetjük, hogy a lehető legkevésbé balesetveszélyes, és gyalogosokkal konfliktusokat okozó megoldás jön létre.

Hajdúhadházon a szoboszlóihoz hasonló, elavult tervek alapján épülne gyalog- és kerékpárút a Bocskai tér környékén. A 4-es út forgalma elkerüli a várost, tehát adottak lennének a forgalomcsillapítás feltételei, ráadásul egy fasort is kivágnának emiatt. A támogatás összege 143 millió Ft.

Berettyóújfaluban korábban épült kerékpárutak korszerűsítése történik meg némi hosszabbítással 340 millió forintért.

Hajdúnánáson és Hajdúdorogon a két, kerékpárúttal már összekötött város területén terveznek különböző fejlesztéseket összesen 400 millió Ft értékben: kerékpárutak, egyirányú utcák megnyitása kétirányú kerékpározásra, stb.

Komádiban a Fő utca mentén létesülne kerékpárút 220 millió Ft támogatással.

Mikepércsen a 47-es út mentén épülne ki a kapcsolat Sáránd felé 540 millió Ft támogatásból. Ez a kerékpárút egyúttal a kormányhatározatban is nevesített Debrecen-Nagyvárad kerékpáros útvonal része is lesz, ha Tépe és Berettyóújfalu között is kiépül a kapcsolat.

Nyíradonyban a városon átvezető 471-es út mentén épülne kerékpárút, csatlakozva a szabolcsi fejlesztésekhez a Debrecen és Mátészalka közötti úton.

Polgáron a település fő átvezető útján fejlesztenék a kerékpározást kerékpárút és kerékpársáv segítségével 400 millió forintból. A vázlatos projektleírás alapján hasznosnak látszik a projekt, és nagy előrelépés az M3 autópálya megépülése után az átmenő forgalom megszűnésével még abszurdabb „kerékpározni tilos” táblákhoz képest.

Sárándról az elnyert 335 millió Ft-os támogatásból több mint 4 km kerékpárút épül Derecske felé.

Sárrétudvarin a 4212-es sz. út mellett létesül kerékpárút 200 millió forintos költségvetésből – amire nem feltétlenül alkalmas az említett út környezete.

Tégláson a 4901. sz. út melletti, Hajdúhadházra vezető út melletti kerékpárutat újítanák felé és hosszabbítanák meg összesen 143 millió Ft-ból.

Vissza

 

Heves megye

Adács a község és az Apollo Gumigyár között építendő kerékpárútra kapott 84 millió Ft támogatást.

Boldog a Zagyva töltésén építi tovább a Hatvanból ide vezető, minőségi problémáiról elhíresült kerékpárutat, a támogatás összege 99 millió Ft.

Demjénben a 24129. sz. út mentén épül kerékpárút 85 millió forintért.

Hasonló fejlesztés keretében lesz összeköttetés Erdőtelek és Tenk között, kerékpárút és kerékpársáv formájában, amelyet 176 millió forinttal támogat az EU.

Füzesabony-Szihalom között szintén főleg külterületi kerékpárút létesül a két települést összekötő 3-as út mellett, a projekt nagysága 230 millió Ft.

Gyöngyös és Mátrafüred között turisztikai forrásból újul meg, illetve hosszabbodik meg a most is meglévő kerékpárút, egy komplex projekt keretében 492 millió Ft-ból.

Heves és Tarnaméra között 13 km hosszúságú útvonal létesül, amely külterületen kerékpárúton, belterületen kerékpársávként vagy kerékpáros nyomként segíti a biciklivel való haladást. Két projektből összesen 649 millió forint jut erre a célra.

Kál és Verpelét között több önkormányzat összefogásával 18 km hosszúságban létesül kerékpáros útvonal (kerékpárút építésével és kis forgalmú utak felhasználásával), amely felfűzi Kápolnát, Tófalut, Aldebrőt és Feldebrőt is. A „gigaprojekt” 1,1 milliárd forintba kerül.

Nagyréde a falu belterületén fogja fejleszteni a kerékpározást 62 millió Ft összegben.

Vissza

 

Jász-Nagykun-Szolnok megye

Besenyszög a település főutcája mellett kíván kerékpárutat építeni, a beruházás költsége 110 millió Ft. Nem biztos, hogy a leghatékonyabban megoldás lesz ez.

Cserkeszőlőn a Thermál úton létesülne kerékpáros nyom, a beruházás összege 52 millió Ft. Nem teljesen értjük a pályázat szándékát.

Jászalsószentgyörgyön a falut keresztülszelő 32-es útból leágazó Rákóczi út mellett épülne kerékpárút. A projekt költsége 150 millió Ft, hasznosságát pedig mindenki ítélje meg maga a Google Street View fotója alapján, ahol békében kerékpároznak az úttesten a falubeliek:

Jászárokszálláson a Széchenyi utca mentén létesülne kerékpárút a pályázat segítségével összesen 204 millió forintból. Ez egy forgalmas út, és a szélesség is rendelkezésre áll, indokolt lehet a fejlesztés.

Jászberényben a városon belül terveznek új kerékpárutakat 325 millió Ft értékben.

Jászfényszaru a Zagyva töltésén építene kerékpárutat Boldog felé, amely egyúttal Hatvan felé is kapcsolatot adna (igaz, Hatvan a 32-es út mellett épült kerékpárúton is elérhető). A beruházás összege 250 millió Ft.

Karcagon különböző megoldások alkalmazásával fejlesztenének kerékpáros útvonalat 500 millió forintból, azonban a kacifántos, a városközpontot elkerülő vonalvezetés kétségessé teszi a pályázat értelmét. Néhány módosítás után azonban értékes fejlesztéssé válhat.

Kisújszálláson kerékpáros nyom létesülne az egyik helyi utcában 51 millió forintból – nem túl sok többletet adva az itt kerékpározóknak.

Kunmadarason az ipari parkhoz épülne külterületi kerékpárút 100 millióért.

Kunszentmártonban a 46-os út mellett a sporttelep felé, illetve az Öcsödi út mellett az ipari park felé épül kerékpárút, a beruházások tervezett összege 220 millió Ft.

Mezőtúron két pályázatot is nyertek, ezekből komplex hálózatfejlesztést terveznek különböző műszaki megoldásokkal összesen 748 millió forintból. Ezek egy része abszolút innovatív, másik része elavultabb megoldásokkal dolgozik. Megújul a Hortobágy-Berettyó feletti gyalogos-kerékpáros híd is.

Tiszafüreden a gyalogosokkal és kereszteződésekben sofőrökkel konfliktusokat okozó gyalog-kerékpárutakat építik tovább. Szerencsére lesz nyitott kerékpársáv is.

Tiszatenyő külterületen tervez kerékpárutat építeni Törökszentmiklós felé. A kapott támogatás 260 millió Ft, az összekötő út közepes forgalmú, indokolt lehet a fejlesztés.

Zagyvarékason egy minimális forgalmú utcában létesülne kerékpárút 135 millió forintért – ez feltehetően azon projektek egyike, ahol a pénzt jóval hasznosabban is el lehetne költeni.

Vissza

 

Komárom-Esztergom megye

A megye legnagyobb volumenű fejlesztése az Oroszlány-Tatabánya kerékpárút, ami összesen 1,1 milliárd Ft támogatással épül. A nyomvonal jelentős része az Által-ér mellett halad, közben felfűzi Kecskédet és Környét is. Ezzel a kapcsolattal összefüggő hálózat jön létre a vízfolyás mentén Oroszlánytól Tatabányán és Tatán át egészen a Duna partjáig. Hasznos projektnek látszik, bár a Kecskéd területén alkalmazott megoldások talán átgondolást igényelnek.

Ácson a Komáromi úton emelnék a kerékpározás színvonalát kerékpársáv létesítésével, de a vízelvezetés és az újraburkolás költsége irreálisan drágává teszik a beruházást: 300 méternyi szakasz épülne 350 millió forintért.

Esztergomban a városközpont és a vasútállomás között jönne létre egy nyomvonal különböző megoldások használatával (kerékpáros nyom, kerékpárút).

Vissza

 

Nógrád megye

Itt két pályázat nyert: az egyikből Pásztó és Bátonyterenye között részben a Zagyva töltésén, részben kis forgalmú utcákon épülne kerékpáros összeköttetés 1 milliárd forintért. Két másik, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyei pályázat révén kezdenek összeállni a Zagyva menti útvonal mozaikjai - a jövőben egy Tiszát a Mátrával összekötő kerékpáros tengely jöhet létre.

A másik nyertes pályázatból a 2206. sz. út Karancsalja-Karancslapujtő-Karancskeszi szakaszán épülne kerékpárút szintén 1 milliárd forint támogatásból (bár nem teljesen világos, hogy ez hogyan csatlakozna a salgótarjáni hálózathoz).

Vissza

 

Pest megye

Alsónémedin néhány más településhez hasonlóan mintha más irányba haladnának az időben: kerékpársáv helyett létesítenek gyalog- és kerékpárutat a Fő út mentén 110 millió forintért. Az egyes fejlesztési eszközök alkalmazása helyszíntől függ, azonban településen belül kétséges, hogy ezzel a megoldással tudják hatásosan elkerülni a balesetveszélyt. Közös felületű gyalog- és kerékpárutak lakott területen konfliktusokat okoznak a gyalogosokkal, kereszteződésekben a gépjármű-vezetőkkel.

Budakeszi pályázatát már említettük, sajnos nem pozitív értelemben. A kijelölendő nyomvonal szinte végig kis lakóutcákban halad, elkerüli a Fő utat és így a város fő célpontjait is. Nehezen követhető és a közvetlennél hosszabb útra kényszeríti a kerékpárral közlekedőket. Az önkormányzat nem sokat érthetett meg abból, mi a kerékpárosbarát város. A támogatás összege 119 millió Ft.

Gödöllőn a nagy forgalmú Dózsa György út mellett 248 millió forintból épül kerékpárút. A Kerékpárosklub helyi, az előkészítést régóta követő szervezete szerint talán nem ez a legjobb megoldás, de több szempontból csak ez bizonyult megvalósíthatónak. A városban szépen bővül a kerékpározható területek nagysága és így a kerékpározók száma is, de azért még akad tennivaló bőven.

Nyáregyháza közel 4000 lakosú, két részből álló település Pest megyében. Felsőnyáregyháza és Alsónyáregyháza főutcáján nyitott kerékpársávot, a kettőt összekötő külterületi úton pedig burkolt padkát építenek. A nem túl nagy forgalom miatt a megoldás megfelelő és korszerű lehet. A projekt 263 millió forintból valósulna meg.

Szigetszentmiklóson két, inkább külterületi jellegű úton várható fejlesztés. A Csepeli úton és a Petőfi Sándor utcán 224 millió forintért elválasztott kerékpárutat, illetve a Petőfi utca egy részén emelt (koppenhágai) kerékpársávot építenek, a Lehel utcában kerékpáros nyomot festenek fel.

Szentendrén a Bükkös-patak mentén hozna létre kerékpározható folyosót az önkormányzat, ami a leírás alapján értékes fejlesztésnek látszik. Kérdéses, hogy a környező lakóterületeket hogyan tudja felfűzni az útvonal. A fejlesztés tartalmaz egy elég kanyargósra sikerült nyomvonalkijelölést is a HÉV állomás felé. A támogatás összege 245 millió Ft.

Vissza

 

Somogy megye

Barcson a település főutcájának számító Bajcsy-Zsilinszky úton és folytatásában a hossz túlnyomó részén emelt kerékpársávval ösztönöznék a kerékpározást egy 193 millió forintos projekt keretében. Jól felismerték az ideális megoldást.

Kaposfőn a 61-es főút mellett létesülne kerékpárút 164 millió forintból.

Mesztegnyő egy hosszabb távú kapcsolat, a Mesztegnyő-Balatonmáriafürdő kerékpáros útvonal hiányzó elemeit készül megvalósítani 500 millió forintból.

Nagyberki a 61-es főút mentén Szabadi felé létesítene kerékpárút-kapcsolatot 120 millió Ft költséggel. Ez a darabka ha lassan is, de a Kaposvár-Dombóvár útvonalon csökkenti a hálózati lyukak számát.

Nagyatádon a város átmenő útjain (Szabadság utca, Kossuth utca, Dózsa György út, Széchenyi tér) illetve a várost elhagyva Ötvöskónyi felé kerékpársáv, emelt kerékpársáv, kerékpárút alkalmazásával segítik a kerékpározást összesen 450 millió Ft értékben. A tervezett fejlesztések – talán a Kossuth utcai kerékpárút kivételével – jól átgondoltnak és használhatónak tűnnek.

Som község Ságvár (és rajta keresztül a Balaton) felé fejleszti kerékpáros kapcsolatait a 65-ös főút mentén kerékpárút építésével félmilliárd Ft támogatásból.

Vésén a 61-es főút mellett létesülne kerékpárút 52 millió forintból.

Zselickislak turisztikai forrásokból készül megvalósítani egy 50 km hosszúságú, a Zselicet feltáró útvonalat 1,2 milliárd Ft felhasználásával.

Vissza

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A megyében a korábbi pályázati körhöz hasonlóan ismét több (4) pályázat nyert a 471-es úttal párhuzamosan kiépítendő kerékpáros nyomvonal kiépítésére támogatást. Így összesen 1,17 milliárd forintból épülhet kerékpárút Mátészalka és Nyírmeggyes között, valamint Nyírbogát, Nyírmihálydi és Szalmadpuszta belterületén. Ezekkel a szakaszokkal gyakorlatilag folytonos hálózat jön létre a Debrecen és Mátészalka közötti 70 km-en.

Baktalórántháza arra kapott félmilliárd forint támogatást, hogy két közeli település, Petneháza és Nyírkércs felé építsen kerékpáros kapcsolatot.

Balkány szintén külterületen fejlesztene, ők Biri irányába építenének kerékpárutat 284 millió Ft támogatásból. Ezzel a fejlesztéssel az egymástól 12 km-re lévő Nagykálló és Balkány között is jól járható kapcsolat jönne létre.

Csenger a város területén belül fejlesztené kelet-nyugat irányú kapcsolatait elsősorban kerékpárút, kisebb részben kerékpáros nyom formájában összesen 400 millió forintért.

Demecser két pályázatot is nyert: az egyikből Kék, a másikból Borzsova felé épülne kerékpárút összesen 417 millió forintért. Ezek viszonylag alacsony forgalmú utak, ugyanakkor mégis sokakat (akár gyerekeket is) kerékpárra ültethet a települések közötti nem túl nagy, 3-4 km-es távolságon.

Kék is nyert a Demecserrel összeköttetést adó kerékpárút építéséhez 126 millió forintot.

Fehérgyarmaton a város egyik fő átvezető útja, a Kisgyarmat utca-Petőfi utca-Tömöttvár utca válna kerékpárosbaráttá legnagyobbrészt emelt kerékpársávok formájában. Láthatóan jól átgondolt koncepció kapott 500 millió forintot.

Győrtelken a nagy teherforgalmú 491-es út mellett épülne kerékpárút a községen belül 63 millió forint támogatással.

Ibrányban Nagyerdő településrész felé épülne kerékpárút 76 millió Ft támogatásból. Ez tipikusan a felesleges beruházások közé sorolható, hiszen az oda vezető útnak minimális forgalma van (zsákfaluról van szó).

Kállósemjénben a 4911-es út mellett létesülne gyalog- és kerékpárút 355 millió forintból. Egy viszonylag nagy forgalmú útról van szó, ugyanakkor a keresztmetszeti adottságok kedvezőtlenek ahhoz, hogy ez a megoldás jól működjön.

Kemecse főutcáján, a Szent István úton épülne kerékpárút 176 millió forintból. Megkérdőjelezhető beruházás, egyrészt a beépítettség, másrészt az út igen alacsony forgalma miatt.

Nagyhalászon a József Attila utcában és az Ibrányi út egy részén hoznának létre nyitott kerékpársávot az útpálya szélesítése után, 92 millió forintból.

Napkorban a 41-es és a 4102-es út mellett létesül kerékpárút Nyíregyháza és Nagykálló felé fejlesztve a község kapcsolatait. A projekt költsége 350 millió Ft.

Nyírbogát a 471-es utat érintő projekten kívül turisztikai forrásból a Máriapócsra vezető út mellett kíván kerékpárutat építeni, a projekt költségvetése 400 millió Ft. Itt szintén egy alacsony forgalmú útról és egy nagyon drága beruházásról van szó, ami nem biztos ebben a formájában hasznos lesz.

Nyírgyulaj a legközelebbi város, Nyírbátor felé bővítené a kerékpározási lehetőségeket, a két település között 359 millió Ft támogatással épülne kerékpárút.

Nyírpazonyban Kabalás településrész kapcsolatát fejlesztenék nyitott kerékpársáv létesítésével egy nagyon alacsony forgalmú úton. Az ehhez szükséges burkolatjavítás miatt 156 millió Ft lenne a beavatkozás költsége.

Nyírturán a településen átvezető 4-es út mellett épülne kerékpárút és járda 90 millió Ft támogatásból.

Vásárosnaményban Kisvarsány felé épülne kerékpárút, a projekt költségvetése 354 millió.

Vissza

 

Tolna megye

Bonyhádon a város déli részét feltáró Perczel Mór utca mentén épül nagyobbrészt kerékpársáv, illetve kerékpáros nyom, a külső részen kerékpárút. A projekt 205 millió Ft-os költségből valósul meg.

Pakson egy fontos hálózati hiányosság szűnik meg: Dunakömlőd felé jön létre kerékpárút-kapcsolat a 6. sz. út mentén, összesen 540 millió forintból.

Kakasdot Széptölgyessel kötné össze egy új kerékpárút a 6. sz. út mentén, amelyre 106 millió forintos támogatással ruház be a település.

Tamásiban a 61-es és a 65-ös utak belterületi szakaszai mellett létesülne kerékpárút 379 millió forintból.

Tolna Fadd felé fejlesztené a kapcsolatot egy új kerékpárúttal 550 millió forintért a viszonylag forgalmas 5112. számú út mentén.

Vissza

 

Vas megye

Bük és Celldömölk összekötésével turisztikai támogatásból Sárvár és Gérce között épül kerékpárút épül. A projekt teljes költségvetés 300 millió Ft.

Csepregen a Rákóczi Ferenc utca elején kerékpáros nyomot festenek fel, a többi részén kerékpárút épül.
(Korábban tévesen írtuk, hogy a "településen átvezető 84-es út mentén létesülne kerékpárút" 153 millió Ft költséggel.)

Körmend a IV. Béla király út és a Mátyás király út mentén építene konfliktusveszélyes gyalog-kerékpárutat, folytatva a kisváros nem túl jó hírű kerékpáros hálózatfejlesztési gyakorlatát. Ezúttal is olyan megoldások szerepelnek a fejlesztendő útvonalon (szabványnál keskenyebb szűkületek, vasúti átjárónál megszakadó kerékpárút), amelyek kétségessé teszik a tervezett létesítmény használhatóságát.

Kőszegen a Pogányi utat és a Gábor Áron utcát érinti fejlesztés, részben kerékpárút, részben vegyes forgalmú út kialakításával 300 millió forintból – amelynek nagy részét azonban a Pogányi út hiányzó szakaszának kiépítésére fordítják, valójában a gépjárműközlekedést segítve.

Sárváron Rábasömjén és Rábapaty felé történik fejlesztés két külön pályázat keretében 266 és 62 millió forintért.

Szentgotthárd a pályázatból Rábakéthely felé építi ki a kerékpáros kapcsolatot kerékpárút formájában. Mindez 300 millió forintba kerül.

A Vas megyei önkormányzat összesen négy pályázatot nyert jellemzően Szombathelyhez kötődő kerékpáros nyomvonalak mentén. Az egyik ilyen , ahol Szombathely határáig 153 millióból épül kerékpárút a település fő utcájában. A Szombathely-Rum összeköttetés (részben a 87-es út, részben az egykori vasútvonal mentén) újabb szakasszal egészül ki 271 millió Ft-os költségvetéssel Vasszécseny és Csempeszkopács között, ezzel a kb. 20 km-es táv egésze kerékpárosbarát lesz.

Egy másik útvonal, amelyből szintén már csak egy rövid szakasz hiányzik, a Szombathely-Kőszeg: itt Kőszegfalva és Kőszeg között épül kerékpárút 106 millióból.

Vissza

 

Veszprém megye

Badacsonytomajon a József Attila utcában és az iskola melletti területen építenének kerékpárutat.

Pápán az 500 milliós támogatás egy részét jelzőlámpás csomópontok építésére, másik részét a bázisrepülőtérre vezető Vaszari út mellett építendő kerékpárútra fordítják.

Várpalotán a városközpont és Inota, illetve a városközpont és a vasútállomás között épül kerékpáros útvonal túlnyomórészt kerékpárút formájában 250 millió Ft-ért.

Zircen a városhoz tartozó Kardosrét bekötése történik meg egy, a 82-es úttól függetlenül haladó kerékpárúttal 498 millió Ft támogatás felhasználásával.

Vissza

 

Zala megye

A Zala megyei önkormányzat több helyszínen megvalósuló fejlesztésekre nyert 326 millió forintot, de települések is nyertek.

Lentiben a Béke utca mellett épül kerékpárút, ill. szerte a városban kisebb szakaszok, míg számos más utcában kerékpáros nyommal segítenék a biciklizést összesen 163 millió forintból.

Hahótot Fakotpusztával fogja összekötni a kerékpáros fejlesztés.

Hévízen a Cserszegtomaj felé vezető Hévízi út mentén épül kerékpárút a megye pályázata alapján. A város saját jogon is nyert 700 millió forintot közbringarendszerük fejlesztésére, ill. csillapított forgalmú utcák létrehozására.

Keszthelyen Gyenesdiás felé növekedne a kerékpározás színvonala egy új kerékpárúttal.

Máhomfa és Csömödér között jönne létre új kapcsolat turisztikai forrásból 129 milllió forintból.

Vissza

 

Erdős Zoltán cikke. A szerző a Magyar Kerékpárosklub Ellenőrző Bizottságának és Közlekedési Munkacsoportjának tagja.


Tetszett a cikk?

A Kerékpárosklub azért dolgozik, hogy bringa- és emberbarát településeink legyenek. Ez csak a Te támogatásoddal lehetséges.

Hogyan segíthetsz?

Lépj be! Tagsági díjaddal nem csak a munkánkat támogathatod. Helyi szervezetekhez csatlakozhatsz és rengeteg szolgáltatás, kedvezmény, biztosítás is jár érte az egész országban. Belépéshez kattints ide!
Add nekünk adód 1%-át! Adószámunk: 18245402-2-41. További infók az 1%-ról.

Oszd meg a cikket, ha egyetértesz céljainkkal!