Facebook Instagram Youtube

Együttműködési megállapodást köt Budapest és a Magyar Kerékpárosklub

2006.12.04
Alig egy éve dolgozunk együtt a Főpolgármesteri Hivatallal kerékpáros ügyekben, mégis eredményesen képviseltük érdekeinket Budapesten is. Munkánknak köszönhető a többi között az a közel 30 kilométernyi kerékpárút, ami idén megépült. A sikeres együttműködés azt mutatja, hogy mindkét fél fontosak tartja városunkban a kerékpározás helyzetének javítását, és a környezettudatos gondolkodást.

A közös gondolkodás eredményeképpen megfogalmaztuk az együttműködés újabb területeit, közös céljainkat írásban is rögzítjük. Az ünnepélyes aláírás helyszínén, a Millenáris Velodromban, mindenkit szeretettel várunk most csütörtökön. Nekünk kerékpárosoknak nagyon fontos, hogy ez a szimbolikus hely, ami már több mint 100 éve gazdagítja városunkat, megmaradjon, és újra kerékpáros élettel teljék meg.

Az esemény időpontja: 2006 december 7, 11h

Helyszíne: Millenáris Velodrom , Bp. XIV. Szabó József utca.

Az együttműködés szövege az alábbi linken található:

http://www.kerekparosklub.org/files/bp_egyuttmukodesi_megallapodas.pdf