Facebook Instagram Youtube

Belvárosi megbeszélés kerékpáros közlekedésről

2007.11.15
Budapest belvárosa, Lipótváros, elkészítette forgalomcsillapítási terveit, amit a Képviselőtestület november 8-án megtárgyalt, és elfogadott. A vitán szervezetünk is lehetőséget kapott véleménye ismertetésére. Többek között ennek hatásra a határozat tartalmazza, hogy a Főépítésznek be kell illesztenie a végső tervekbe a kerékpározhatóságot lehetővé tevő részleteket is.Ezért már össze is ültünk egy első megbeséésre, ami az alapelveket volt hivatva tisztázni. Megegyeztünk a következő pontokban:

Budapest belvárosa, Lipótváros, elkészítette forgalomcsillapítási terveit, amit a Képviselőtestület november 8-án megtárgyalt, és elfogadott. A vitán szervezetünk is lehetőséget kapott véleménye ismertetésére. Többek között ennek hatásra a határozat tartalmazza, hogy a Főépítésznek be kell illesztenie a végső tervekbe a kerékpározhatóságot lehetővé tevő részleteket is.

Ezért már össze is ültünk egy első megbeséésre, ami az alapelveket volt hivatva tisztázni. Megegyeztünk a következő pontokban:

1. szükséges megépíteni a Dunával párhuzamos és az arra merőleges fő átmenő kerékpáros utakat. Ennek alapja az általunk elkészített javaslat, némi módosítással, alkalmazkodva az új tervekhez.

2. A belső kerékpáros közlekedést lehetővé kell tenni forgalomtechnikai eszközök megfelelő alkalmazásával: egyirányú utcák ellenirányú megnyitása (minden egyes utcát külön kell vizsgálni, és figyelembe kell venni a helyi lakosság parkolási igényét is), forgalomcsillapítás, zsákutcák megnyitása a kerékpárosok számára, forgalomcsillapító eszközök "kerékpárosbaráttá" tétele, burkolatok megfelelő megválasztása, kereszteződések és átvezetések biztonságos megoldása, járdák "kerékpármentesítése" stb.

3. Vannak sétáló övezetek (Váci utca pl.) ahol nem kell a kerékpározást engedni. A Zrínyi utcán addig mindenképen szükséges a kerékpáros forgalmat engedni, amik meg nem épül a Duna felé az Andrássy tengely folytatása (erre tárgyalunk a Fővárossal, állítólag a József A. utcából van lehetőség elvenni egy forgalmi sávot a bicajosok számára.

4. A Kossuth tér átalakítása során úgy kell kialakítani a kerékpáros útvonalat ( már a Margit hídtól), hogy ne zavarjuk a gyalogos forgalmat.

A Főépítészi iroda megbízást ad ki a tervezésre, és folyamatosan konzultálnak velünk.