Facebook Instagram Youtube

Közlekedési Fórum - Szervezet a fővárosi tömegközlekedés fejlesztésére

grg
2007.04.04
Forrás: budapest.hu Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes egy szakmai műhely megalapítását kezdeményezte, amelynek célja a főváros közösségi közlekedésének, a közlekedési kultúrának a fejlesztése, valamint annak az elősegítése, hogy minél többen válasszák a tömegközlekedést autójuk helyett.

Forrás: budapest.hu

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes egy szakmai műhely megalapítását kezdeményezte, amelynek célja a főváros közösségi közlekedésének, a közlekedési kultúrának a fejlesztése, valamint annak az elősegítése, hogy minél többen válasszák a tömegközlekedést autójuk helyett.

Ennek kapcsán stratégiai megállapodást írt alá a főpolgármester-helyettes, Garamhegyi Ábel, a GKM szakállamtitkára, Antal Attila, a BKV vezérigazgatója és Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója. A megállapodás részeként a felek létrehozták a Közlekedési Fórumot, kedden délután a főpolgármesteri hivatalban.

A kedden délután megalakult fórum programjában szerepel többek között, a közösségi közlekedési rendszerek fejlesztésének összehangolása, a MÁV hálózatának bevonása a budapesti közösségi közlekedésbe, az elővárosi közlekedés fejlesztése.

A Közlekedési Fórum legfőbb célkitűzései:

  • A közösségi közlekedési rendszerek fejlesztésének összehangolása
    1. Elővárosi közlekedés fejlesztése
    2. MÁV hálózat bekapcsolása a fővárosi közösségi közlekedésbe
  • A Budapesti Közlekedési Szövetség továbbfejlesztése
  • Az akadálymentesítés és az esélyegyenlőség megteremtése a közösségi közlekedésben
  • Intermodális csomópontok kialakításának lehetőségei
  • P+R parkolók kialakítása, a parkolási rendszer fejlesztése
  • Közös tarifarendszer kidolgozása
  • Jegyértékesítés korszerűsítése
  • Környezettudatosság a közlekedésben
  • Kerékpáros közlekedés fejlesztése
  • Egységes menetrend-rendszer
  • Utas tájékoztatás javítása
  • Közösségi közlekedés előnyben részesítése
A megállapodás sokkal konkrétabb tervekkel, pontos felelősök és határidők megállapításával javít majd a főváros közlekedésén - fogalmazott Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes.

"A tömegközlekedési átszálló csomópontokban - a budapesti agglomerációban, illetve a város külső területein - arra kell törekedni, hogy egyre többen használják a közösségi közlekedési eszközöket. Ezért fontosnak tartom, hogy ezeken a csomópontokon minél több autó számára biztosítsunk parkolási lehetőséget P+R rendszerű parkolókban." - mondta Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes.

A főpolgármester elmondása szerint a közlekedési átszálló csomópontokban, a külső városrészekben arra törekszenek majd, hogy többen vegyék igénybe a közösségi közlekedést.

A Közlekedési Fórum, terveik szerint kiemelten kezeli majd a közösségi közlekedésben az akadálymentesség és az esélyegyenlőség kérdését, nagyobb figyelmet fordítanak majd az utasok tájékoztatásásra, valamint a környezettudatosság fejlesztésére is.

A fórum célkitűzései jórészt megegyeznek az évek óta csekély hatékonysággal működő Közlekedési Szövetség feladataival.