Facebook Instagram Youtube

Örömtekerés Újbudán

Örömtekerés Újbudán
2022.08.10
Végre elkészült a nagykörúti kerékpársáv újbudai folytatása is, a XI. kerületben az Irinyi József utcában és az Október huszonharmadika utcában kétoldali irányhelyes kerékpársáv épült.

Több mint 150-en tekertünk végig együtt Újbuda legfrissebb kerékpársávjain. 


Ez a fejlesztés óriási hiányt pótol, és nagy előrelépést jelent a budai és a pesti kerékpáros hálózat összekötésében.




A felújított újbudai szakasznak köszönhetően már a Nyugatitól a Kelenföldi pályaudvarig vagy Dél-Budára is kijelölt kerékpáros infrastruktúrán lehet biciklizni.



A Budapesti Mobilitási Terv szerint 2030-ra a kerékpárral megtett utazások számát 10%-ra szeretnék növelni Budapesten. Új kerékpáros infrastruktúrák kialakítása nélkül ezt nem fogjuk tudni elérni, ezért is örülünk most nagyon az újbudai fejlesztéseknek.


Kürti Gábor, a Kerékpárosklub elnöke is beszámolt arról, hogy milyen kerékpáros infrastruktúrára van szükség egész Budapesten - erre jó példa Újbuda és az új kerékpársávok.


Happy Mass bringasávavatási hagyományunk, hogy ne csak kritizáljunk, hanem örüljünk is közös eredményeinknek.

Először 2009-ben rendeztünk ilyet a Thököly úton, majd 2011-ben a Kiskörút befejezésekor, 2012-ben az Andrássy úton, 2017-ben a Bartók Béla belső szakaszán, 2020 szeptemberében a Nagykörúton avattunk együtt bringasávokat, valamint ugyanebben az évben az Eurovelo 6 nemzetközi túraútvonal Budapest és Szentendre közötti új szakaszán tekertünk, 2022-ben pedig Újbudán.

Ha átadják egy régi kérésünket, mi megköszönjük, mert így tartjuk korrektnek. Nem csak az aktivistáknak és döntéshozóknak, hanem a szakembereknek is köszönjük.


Tetszett a cikk? Maradjunk kapcsolatban!

A Kerékpárosklub azért dolgozik, hogy bringa- és emberbarát településeink legyenek. Ez csak a Te támogatásoddal lehetséges.

  • Add nekünk adód 1%-át! Adószámunk: 18245402-2-43.
  • Lépj be a Kerékpárosklubba! Tagsági díjaddal nem csak Magyarország legnagyobb kerékpáros érdekvédelmi szervezetét támogatod. Rengeteg szolgáltatás, kedvezmény, biztosítás is jár érte az egész országban.