Interjú Király Júliával, a jegybank alelnökével

Reggelenként hatalmas kört tesz meg kerékpárjával, mielőtt bemegy a munkahelyére, s munka után is így zárja a napot. Nem fél az autók között tekerni, és állítja, bringával mindenhova pontosan odaér. Király Júliával, a Magyar Nemzeti Bank alelnökével a városi kerékpározás szépségeiről beszélgettünk.

- Illő a jegybank alelnökének biciklivel járni?
- Görög Ibolya a kormány protokollosa volt évtizedeken keresztül, és neki az az egyik alapvelve, hogy egy jegybank alelnöke nem érkezhet konferenciára, tárgyalásra biciklivel, de még a munkahelyére sem. Az én ellenérvem a kedvenc képem, három éve jelent meg a Financial Times címlapján: Madame Lagarde, a francia pénzügyminiszertnő, egy gyönyörű kiskosztümben, magassarkú cipőben éppen száll fel a biciklijére és indul munkába. Ha ő megengedheti, akkor, úgy gondolom, hogy a jegybank alelnöke is.

- Mik a protokoll-szakértő biciklizés elleni érvei?
- Szerinte – és ebben igaza van – a magyar társadalom tekintélytisztelő, tehát ha itt valakinek sarzsija van, akkor úgy is kell viselkednie,  különben megzavarja az embereket. Egy bicikliző tábornok pedig ebben a társadalomban igen szokatlan jelenség.

- Ugyanakkor véleményformáló is.
- Ezért csinálom, hiszen nem csak a sarzsi teszi a tábornokot. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy nem én vagyok az első bicikliző jegybanki alelnök, hanem Kovács Álmos volt, aki jelenleg a pénzügyminisztérium államtitkára. Róla mesélték azt a legendás – de Álmost ismerve igaz – történetet, hogy amikor Visegrádon volt egy nagy jegybanki csúcstalálkozó, Álmos rövidnadrágban, trikóban bekerékpározott, majd öt perc alatt lezuhanyozott, öltönyt húzott, és bevonult a többi tárgyaló közé. Ma már keveset látom őt öltönyben vagy egyáltalán a városban bringázni, de ő egy kerékpározó alelnök volt.

- Ön az úton is kerékpározik, ha nincs bicikiút?
- Természetesen.

- És rögtön ott kezdte? Mikor kezdett biciklizni Budapesten?
- Világéletemben bringáztam, de én nyári biciklista voltam, a Szentendrei szigetre biciklivel közlekedik az ember. A nagy áttörés 2004. május 1-je volt. A csatlakozás miatt le volt zárva minden, én pedig előző nap vettem egy városi kerékpárt, és a barátainkkal aznap kimentünk a városba. Olyan euforikus élmény volt, hogy Pesten lehet biciklizni, hogy attól kezdve átszálltam biciklire. Úgyhogy én az EU-hoz biciklivel csatlakoztam, és többet használtam városban a biciklit, mint az autót.

- Rögtön az autók közé ment?
- Félelmeim nem voltak, miután autós vagyok, tudom, hogy az autósok tartanak  az „őrült“ biciklistáktól. Másfelől, én nem megyek gyorsan. Azért számítok inkább őrültnek, mert nem biciklis ruhában, sisakkal, tehát láthatólag „nem felkészülten” kerekezek. Egy német felmérés szerint egyébként a biciklis ruhás, sisakos, iszonyú gyorsan tekerő kerékpárost leszorítják, ugyanakkor a szőke nőt, aki kicsit imbolyog, udvariasan kikerülik, mert nem kiszámítható. A biciklis férfi kiszámítható és leszorítható. Bezuhan az árokba, túléli.

- Mit ajánl azoknak, akik mégis félnek, és nem mernek lemennni az útra?
- Szerintem nincs mitől félni. Nekem soha nem volt autós konfliktusom, olyat viszont láttam, hogy az orrom előtt kanyarodó autó majdnem felöklelt egy szabályosan közlekedő biciklistát. Arra kell fölkészülni, hogy az autós nem biztos, hogy látja a biciklist, és nem biztos, hogy felméri a sebességét. Ha az ember ezzel a szemmel közlekedik az úton, akkor biztos, hogy nem hibázhat.

- Mi motiválja, hogy biciklizzen?
- Hogy jó! Elképzelhető más motiváció is? Persze a gyorsaság is szempont: mindig egy utolsó pillanatban induló, nagyon kiszámítottan érkező ember voltam, és amikor kocsival ott ültem a dugóban, az iszonyú frusztráló volt. A bringával ez elkerülhető. Tehát, töredelmesen  bevallom, semmi környzettudatosság nem volt a dologban. Az később jött, hiszen az ember bringán ülve jobban érzi, milyen ennek a városnak a levegője. Megéreztem, hogy mi az, amit belélegez a gyermekem.

- Másrészt nemcsak a szmogot érzékeli jobban az ember, hanem megcsodálhatja a várost is.
- Igen. Annál gyönyörűbbet pedig, mint a Duna vonalán végigkerékpározni, el sem lehet képzelni! Van úgy, hogy előbb elindulok otthonról, csak hogy a kedvenc körömet megtegyem: átmegyek a Margit hídon, ott felkel a nap, végig a budai parton és a Lánchídon vissza, szembe a Grashammel; felmenni a  Bazilikáig és onnan visszakanyarodni, egyszerűen csodaszép kör.

- Ahogy csillog a nap az ablakokon...
- Igen, ezek leírhatatlan pillanatok. Depresszió ellen ezt ajánlanám. Számos olyan reggel van, amikor az ember morózusan ébred, amúgy is rosszkedvű, eszébe jut, hogy mi van még aznap, még rosszkedvűbb lesz, és amikor kilépek a kapun, felszállok a biciklire, szembejön két biciklis, meghallom a madarakat, és elmúlik a rosszkedv.

- És munka után?
- Az ugyanaz. Tegyük hozzá, hogy a munkahelyem és a lakásom közötti távolság körülbelül 7oo méter, úgyhogy általában esténként, amikor  hazabiciklizek, teszek egy hosszabb kört, pontosan azért, hogy levezetés is legyen.

- Most aktuális téma a válság, az autógyárak termelésének visszaesése. Mit gondol, ha a kerékpározás elterjedne, annak lenne hatása a gazdaságra?
- Látja, ezen még sosem gondolkodtam el, hogy most az autógyárak visszaeséséből tud-e a  bicikliipar profitálni, de voltaképp nem elképzelhetetlen. Azt nem tartom valószerűnek, hogy ennek hatására a válság után radikálisan megváltozik az autó-bicikli kereslet, mert életformát nem fognak váltani az emberek, hogy van egy átmeneti periódus. Szerintem ez hosszabb folyamat lesz, tényleges életformaváltást is jelent, ahhoz ugyanis sokkal több bicikliút és sokkal több biciklitároló kell.