Facebook Instagram Youtube

Megalakult Észak-Pesti Alapszervezetünk

hf
2007.11.26
November 14-én megalakult a Magyar Kerékpárosklub Észak-Pesti Alapszervezete. Az alakuló ülésen 22-en vettünk részt, ebből 18-an lettünk alapító tagok, a többiek más területi szervezetek tagjaként a tapasztalataikat osztották meg velünk. Sokan csak néhány perce voltak tagok, a helyszínen léptek be a klubba.Az Észak-Pesti Alapszervezethez tartozik: IV., XIII., XV. kerület, Dunakeszi és Fót. A legtöbb terület képviseltette magát, de megállapítható, hogy a Budapestiek nagyobb számban jelentek meg. Szívesen látunk új csatlakozókat! A megalakulás után megbeszéltük, hogy melyik kerületben mik a legfontosabb teendők, így pl. Újpesten már korábban bekapcsolódtunk egy új közlekedési koncepció kidolgozásába, ezt szeretnénk folytatni (a Megyeri-híd épülése kapcsán különösen aktuális), a XIII. kerületben inkább a meglévő elég nagy számú kerékpárút hibáit kellene felmérni és kijavítani; a XV. kerületben pedig majdnem a semmiről indulunk, azt kéne elérni, hogy építsenek valamit, de legfőképp jót. Dunakeszin a fő cél a Budapesttel való összeköttetés biztosítása/javítása, valamint a helyi viszonyok javítása.
November 14-én megalakult a Magyar Kerékpárosklub Észak-Pesti Alapszervezete. Az alakuló ülésen 22-en vettünk részt, ebből 18-an lettünk alapító tagok, a többiek más területi szervezetek tagjaként a tapasztalataikat osztották meg velünk. Sokan csak néhány perce voltak tagok, a helyszínen léptek be a klubba.

Az Észak-Pesti Alapszervezethez tartozik: IV., XIII., XV. kerület, Dunakeszi és Fót. A legtöbb terület képviseltette magát, de megállapítható, hogy a Budapestiek nagyobb számban jelentek meg. Szívesen látunk új csatlakozókat!

A megalakulás után megbeszéltük, hogy melyik kerületben mik a legfontosabb teendők, így pl. Újpesten már korábban bekapcsolódtunk egy új közlekedési koncepció kidolgozásába, ezt szeretnénk folytatni (a Megyeri-híd épülése kapcsán különösen aktuális), a XIII. kerületben inkább a meglévő elég nagy számú kerékpárút hibáit kellene felmérni és kijavítani; a XV. kerületben pedig majdnem a semmiről indulunk, azt kéne elérni, hogy építsenek valamit, de legfőképp jót. Dunakeszin a fő cél a Budapesttel való összeköttetés biztosítása/javítása, valamint a helyi viszonyok javítása.

Általánosságban szeretnénk a szeptemberi Újpesti Vonuláshoz és a XIII. kerületi csillagtúrához hasonló rendezvényeket szervezni, valamint szándékunkban áll a terület kerékpáros infrastruktúrájának fejlesztése (pl. biciklitárolók kihelyezése).

Csatlakozz Te is, és segíts mindezek megvalósításában, mert minél többen vagyunk, annál könnyebben érjük el a céljainkat!
Minden hónap második hétfőjén 18:00-kor találkozunk a IV. kerület, Rózsa u. 3. alatt (bejárat hátulról, a park felől). Következő találkozónk december 10-én lesz.
http://www.kerekparosklub.hu/eszak-pest

Grósz Veronika