A hétvégére ígért kirándulóidő szombaton még nemigen volt tapasztalható Pest környékén, így nagy reményekkel vágtunk neki a vasárnap reggelnek, ám az esőből még most sem volt hiány. Ennek ellenére reggel 12-en összegyűltünk a Nyugati pályaudvar főbejáratánál, és gond nélkül foglaltuk el helyünket a Vácra tartó vonaton. 

 

Vácra érkezvén már-már majdnem örülhettünk, hogy legalább az eső elállt. Gyorsan letudtuk az adminisztrációs dolgokat, a Bikefun által felajánlott pumpákkal felfújtunk pár kereket, üdvözültük a 3 itt csatlakozó társunkat és készültünk az indulásra. Ám mire elindultunk volna, megint eleredt az eső, így kénytelenek voltunk várni pár percet, míg egy kicsit csendesedik, majd végre nekiindulhattunk az előttünk álló 75 kilométernek. 

 

Letekertünk a dunaparti kerékpárútra ahol technikai okok miatt egyikünknek sajnos nagyon hamar fel kellett adni a túrát, így 14-en Nagymarosnak vettük az irányt. Ahogy hagytuk el Vácot, úgy csendesedett az eső is, Verőcére érve meg is állhattunk levenni magunkról az esőruhákat. 

 

Nem is gondoltuk volna, hogy eme pár perc szünetben a helyi Falumúzeum kedves kollégája tart nekünk rögtönzött előadást a falu történetéről. 

 

 

Némi tekerés után már Nagymaroson voltunk, ahol megtartottuk az első tervezett pihenőnket, és pár perc elteltével már is úton voltunk tovább. Valamivel dél előtt értünk Szobra, ahol elfogyaszthattuk a kapott almát, csokit és vizet, megebédelhettünk, és felkészülhettünk - főleg lélekben - az előttünk álló dombok megmászására. 

 

Ebben hatalmas segítséget nyújtottak, a felhők közül mostanra már elő-elő bújó napsugarak. Feltöltődve indultunk hát tovább, és sokat nem is kellett várunk az emelkedőkre, ahogy Szobot elhagyva jobbra fordultunk Márianosztra felé, szépen elkezdett emelkedni az út. Tekertünk is serényen, egészen addig, míg az út jobb oldalán fel nem tűnt a Mária-kút, aminek vizéből vétek lett volna nem kortyolni. 

 

Ezután Márianosztráig meg sem álltunk, ahol megnéztük a Pálos rend, és a Márianosztrai Fegyház és Börtön történeti kiállítást, és még a Börtönzenekar játékába is belehallgathattunk. Mint kiderült, egyikünk idevalósi, ő itt el is köszönt tőlünk, így megint eggyel megfogyatkozva indultunk tovább Kóspallag irányába. 

 

Emelkedők, lejtők váltották egymás, de hol a kilátás, hol a Börzsöny csodás hangulata feledtette velünk, hogy megint felfelé kell tekerjünk. Kóspallagot elhagyva az egyik emelkedőn a legtöbben úgy döntöttek, hogy ha nem is az emelkedő meredeksége miatt, de táj szépsége, és a kilátás miatt bizony, inkább a bicajt tolva tesz meg néhány száz métert, hogy innentől szinte végig gurulhassunk Kismarosig. És hogy legyen időnk szusszani, enni pár falatot, a sors beszervezett egy láncszakadást is, így a szakszerűen lebonyolított szerelés idején élvezhettük az akkora már egyre többet látható nap melegét. 

 

Kismarosig könnyedén, szinte végig gurulva haladtunk, ahol visszatértünk a kerékpárútra, és kisebb pihenők mellett visszatekertünk a váci vasútállomásra, ahonnan jópár órával ezelőtt elindultunk. Szerencsére pont úgy érkeztünk, hogy a rövid zárás keretében kapott Magyar Kerékpárosklub relikviákkal táskánkban, elérhettük az éppen akkor érkező vonatot. 

  

A beszámolót írta Somogyi Viktor, a fotókat készítette: Bársony Zsolt és Baukó Csaba.