Facebook Instagram Youtube

Hatalmas előrelépések a fővárosi kerékpározás terén

Hatalmas előrelépések a fővárosi kerékpározás terén
2013.02.08
Biztosan tapasztaltátok, hogy Budapest egyre bringabarátabb.

Biztosan tapasztaltátok, hogy Budapest egyre bringabarátabb.

Ez nagyban köszönhető a BKK-nak, akik a Magyar Kerékpárosklubbal történő rendszeres egyeztetések mellett és ajánlásainkat szem előtt tartva rengeteget tettek a kerékpáros ügy érdekében, és azon belül is Bencze-Kovács Virágnak, aki a Magyar Kerékpárosklubtól igazolt át a fővárosi szervezethez, hogy ott még többet tudjon tenni a kerékpáros közlekedés érdekében. 
 
A BKK Igazgatósága 2011. november 28-án hagyta jóvá azt a koncepciót, amely rögzíti a kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos legfontosabb teendőket, forgalomszervezési alapelveket és kijelöli a fejlesztések fő irányát.
A BKK célja, hogy a főváros közlekedésben integrált fejlesztések induljanak, melyek eredményeképpen az egyes közlekedési ágazatok optimális együttműködése valósulhat meg. A közlekedési munkamegosztásban a kerékpár szerepét a városi rövid utazások kiváltásában, a munkába járó autós-ingázó forgalom alternatívájaként, nagyobb utazási távolságok esetén a közösségi közlekedéssel kombinálva és a B+R lehetőségek kihasználásában látják. A kerékpárhasználat további elterjedésének fontos alapja a kerékpározás biztonságának és elfogadottságának növelése.
 
 
Budapest Közlekedési Rendszerének Fejlesztési Terve szerint „2020-ig a kerékpáros közlekedés fejlesztésének célja, a helyváltoztatásokon belül a kerékpározás 10 %-os részesedésének elérése”. Ennek megvalósítása érdekében az alábbi fejlesztéseket hajtjuk végre:
  • Kerékpárforgalmi főhálózat fejlesztése, kapacitív és biztonságos kiépítése,
  • Kerékpárosbarát alaphálózat fejlesztése (a Bubi hatásterületére fókuszálva),
  • Kombinált utazások (közösségi közlekedés és a kerékpár kapcsolat) támogatása,
  • Kerékpáros oktatás, valamint tudatos és szabályos közlekedésre nevelő kampányok indítása,
  • Kerékpáros szolgáltatások fejlesztése és információ felületek kialakítása,
  • Közbringa-rendszer (Bubi) bevezetése.
A beavatkozás kilenc kerületet érint, összesen hozzávetőlegesen 120 egyirányú utcát, 60 jelzőlámpás csomópontot, 30 fő- és gyűjtőút szakaszt, emellett magában foglal 20 kiskorrekciót.
 
Minden részletet itt olvashatsz el:     http://www.bkk.hu/fejleszteseink/kerekparos-fejlesztesek
 

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron