Facebook Instagram Youtube

Hódmezővásárhely - kerékpáros balesetek, amik elkerülhetők lettek volna

Hódmezővásárhely - kerékpáros balesetek, amik elkerülhetők lettek volna
2022.11.04
Június 15-én baleset történt Hódmezővásárhelyen, egy 11 éves kislányt ütöttek el, aki át akart hajtani - egy rosszul kialakított kereszteződésben-, a kerékpáros átvezetésen. A baleset utáni napon levelet írtunk az illetékeseknek, mert a kereszteződés forgalmi rendje tele van hibákkal. Kértük, hogy mielőbb vizsgálják felül forgalmi rendet , mielőtt újabb baleset történne. A helyszínen azóta sincs változás, viszont október végén újabb baleset történt ugyanitt, amikor ismét egy gyereket ütöttek el. Vajon hány kerékpáros balesetnek kell még bekövetkeznie ahhoz, hogy érdemi változás történjen?

Nyitókép: hodpress.hu

A cikket dr. Csüllög Imre, a Magyar Kerékpárosklub Szegedi Területi Szervezetének vezetője írta.


Amikor a közlekedésben a szabálykövetésről beszélünk, akkor általában a közlekedő emberek viselkedésére gondolunk. Sok vita van arról, hogy ki, miért szabályos vagy szabálytalan. Például, mert van jogosítványa, vagy nincs, mert autóban ül épp, vagy biciklin, hogy idős, vagy gyermek. Van azonban egy fontos szempont, amiről ritkán esik szó. Ez pedig az, hogy maga az utca, amin közlekedünk, vajon úgy van-e kialakítva, hogy azon egyértelműen, biztonságosan lehessen közlekedni.

Valójában a tervezőkre, és a közutak üzemeltetőire is vonatkoznak szabályok, amik az ő foglalkozásuk alapjait képezik. Törvények, rendeletek, és műszaki előírások határozzák meg, hogy kell kialakítani az utakat.

Például a forgalmi rendet egyértelműen és időben fölismerhetővé kell tenni mindenki számára.

Azt is szabályozzák, hogy hová kell a jelzőtáblákat kitenni, milyen színnel, hová, mit kell festeni az úttesten.

Persze szabálytalankodó, figyelmetlen, rutintalan közlekedők okozzák a baleseteket, de mi van akkor, ha maga a forgalmi rend nem felel meg a szabályoknak? Mi van akkor, ha a jelzések ellentmondanak egymásnak, és azok alapján nem mérhető föl elég gyorsan, mi a forgalmi rend? Sajnos az Alföld egyik leginkább bringás városában, Hódmezővásárhelyen vált most aktuálissá ez a kérdés.


Elütnek egy kislányt, az önkormányzat lapja egyből megnevezi a felelőst

2022. június 15-én egy 11 éves kislányt ütöttek el a Dr. Rapcsák András út és a Lázár u. kereszteződésében, a gyermeket kórházba kellett szállítani. Bár a baleset körülményeit a rendőrség kezdte el vizsgálni, a kereszteződést kialakító önkormányzat hírportálja egyből a kislányt nevezte meg felelősnek, mivel nem tolta át a kereszteződésen a kerékpárját.

Ennél is tovább mentek, megjegyezték, hogy a biciklisek milyen szabálytalanok ebben a kereszteződésben, mivel nem tolják át a kerékpárt, pedig még erre szólító táblát is rakott ki az önkormányzat.


Levelet írtunk az illetékeseknek


Lázár utca és Dr. Rapcsák András út kereszteződés

A Magyar Kerékpárosklub előtt régóta ismert a helyszín, ahogy sajnos több hasonló kereszteződés is. A balesetre tekintettel június 16-án megkerestük a helyi önkormányzatot, rendőrséget, és fölhívtuk a figyelmüket arra, hogy a kereszteződés forgalmi rendje tele van hibákkal.

1. A gyalogos átkelőhely mellett a keresztező kerékpárutat kerékpáros átvezetéssel átvezetik, helyesen. Az átvezetésen azonban piros burkolatfestés van, amit az elsőbbséggel rendelkező kerékpáros átvezetésekhez ajánlanak. Az átvezetés szintbeli megemelése, a fölérendelt úton (Lázár u.) alkalmazott megállás helyét jelző (ugyan szaggatott) vonal is inkább egyenrangú kereszteződésre utal, vagy a gyalogos átkelőhely és a kerékpárút védett státuszára.
A kerékpárúton a kereszteződés előtt nincs megállás helyét jelző vonal, és elsőbbségadásra utaló burkolati jel sincs!

2. A "Hajtva tilos, tolva szabályos" tábla nem KRESZ-tábla, a rajta lévő információ nem felel meg a jogszabálynak, mivel nincs olyan előírás, mint amire a tábla utal. Kihelyezése ebben a kereszteződésben az átvezetett kerékpárút miatt különösen indokolatlan.

3. Ha csak tolva lenne szabályos átkelni a kereszteződésen, akkor az elsőbbségadás kötelező tábla miért van kinn a kerékpárosoknak? Ez a tábla csak a járművezetőknek ad utasítást, a gyalogosoknak (így a kerékpárt toló gyalogosoknak) nem.

4. A táblákat az úttól jobbra kell kihelyezni, erre kevés kivételt említ a KRESZ (pl. jelzőlámpák alá, vagy egyirányú utcáknál a baloldalon megismételt jelzések). Az elsőbbségadás kötelező táblát a kerékpárúttól jobbra kellett volna kihelyezni, azonban a sétálóutca, vagy a Lázár utca felől érkezők biciklizőknek BALRÓL van kihelyezve a tábla, ami szabálytalan, és az erről érkezőkre nézve hatálytalan. Sajnos bármennyire gondolják úgy sok helyen, hogy elég kihelyezni a bicikliseknek egy táblát valahová, ahol épp van egy oszlop, majd ha nem veszik észre, akkor a biciklisek szabálykövetésére panaszkodni, de ez nem így van.

A rossz helyre kihelyezett táblákra nem lehet hivatkozni, a közútkezelők hibája miatt nem lehet a közlekedőket felelőssé tenni!

5. A kerékpárút vége tábla itt szükségtelen, hiszen a kereszteződés után a kerékpáros létesítmény folytatódik. A kerékpárút vége tábla sem elsőbbségadást, sem a járműről való leszállást nem szabályoz!

A fentiek alapján a csomópontban a kerékpárral érkezőknek csak a Deák Ferenc utca felől egyenesen érkező autózóknak, és a Lázár utcáról jobbról érkező autózóknak kell elsőbbséget adniuk, viszont a Dr. Rapcsák András útról kanyarodókkal szemben, illetve a Lázár u-ról balról érkező autózókkal szemben a kerékpárosoknak elsőbbsége van! Megjegyeztük azt is, hogy természetesen kerékpárosok járművükön ülve, azt hajtva kelhetnek át a kereszteződésen. A táblákkal szabályozott kereszteződésben nonszensz, hogy jobbkéz-szabályos helyzet alakuljon ki a rossz helyre kitett elsőbbségadás kötelező tábla miatt.

Ez nem csak a kerékpározókat, de az autóvezetőket is megzavarhatja, a forgalmi rend nem ismerhető föl időben, ami törvénysértő!

Kértük a címzetteket, hogy a forgalmi rendet mielőbb vizsgálják fölül ebben a kereszteződésben, és megelőző jelleggel a többiben is, mert nem ez az egyetlen kritikus pont.


Önkormányzat válasza: minden rendben, de azért majd fölülvizsgálják

Két hónap telt el, amikor 2022. augusztus 18-án a beadványunkra választ kaptunk az önkormányzat Városfejlesztési és Városüzemeltetési Irodájától.

Szerintük mindegy, hogy milyen színű a kerékpáros átvezetés színe, mivel a táblák szerint nincs már ott kerékpáros átvezetés. Kerékpárosoknak a szabályok szerint nem kell megállás helyét jelző vonalat festeni, szerintük a kihelyezett táblák egyértelműen jelzik, hogy a kerékpárútnak vége, és a gyalogosokra vonatkozó szabályok lépnek életbe. Háromszoros jelzés mutatja a kerékpárosoknak, hogy gyalogolniuk kell, és elsőbbséget kell adniuk. (Hogy gyalogosan miért kell elsőbbséget adniuk, amikor ott a zebra, arra nem tértek ki) Mindenesetre jelezték azt, hogy a biciklizők biztonsága érdekében az általunk említett burkolatfestéseket meg fogják rendelni a helyszínre.

Arra nem reagáltak, hogy a biciklizőket a jármű tolására kérő táblák („Hajtva tilos, tolva szabályos”) nem létező szabályra utalnak, viszont szerintük a táblán alkalmazott színek miatt minden korosztály megértheti a tábla üzenetét.

Az önkormányzat megígérte, hogy szeptember elején a rendőrséggel közösen bejárják a helyszínt, megvizsgálják a forgalmi rendet, és ha nincs más megoldás, áthelyezik a táblát a jobb oldalra, illetve az általunk jelzett problémák alapján a bejáráskor megnyugtatóan szabályozzák a forgalmat. A levél végén megjegyzik, hogy a gyermeket ért baleset, és az általunk jelzett hibák között semmilyen összefüggés nincsen szerintük, pl. azért, mert nem szállt le a kerékpárjáról.


A némiképp ellentmondásos levél ellenére bizakodtunk, hogy jó irányba mozdulhatnak el a dolgok. Jelenleg azonban nem úgy tűnik.

A helyszínen semmi nem változott, viszont újabb gyermek szenvedett súlyos balesetet

Nem tudjuk, végül sor került-e a bejárásra, és az mit állapított meg. A balesetveszélyre figyelmeztető levelünk megküldését követő 4 hónap elteltével a forgalmi rend kialakítása változatlan, és nem tudjuk, hogy azért, mert mindent rendben találtak, vagy azért, mert a bürokrácia malmai lassan őrölnek. Azóta azonban újabb 2 hónap eltelt, és sajnos 2022. október 22-én ismét gyermek szenvedett súlyos balesetet.

A vizsgálat még zajlik, így nem lehet tudni, pontosan mi történt, de önmagában az, hogy 4 hónap telt el a balesetveszélyről történő tudomásszerzéstől a balesetig, és mégsem történt semmilyen beavatkozás a kereszteződés szabályossá tétele érdekében, szomorú képet fest a közútkezelői állapotokról.


Nem túl rózsás a helyzet, de megoldást kell találni

Meg kell jegyezzük, hogy bár a hódmezővásárhelyi önkormányzat válaszában foglaltakkal nem értünk egyet, de legalább válaszoltak a megkeresésünkre, és jobbító szándékukat fejezték ki, sajnos vannak Magyarországon olyan önkormányzatok, akik évekig nem tesznek semmit, és a figyelemfölhívó levelekre sem válaszolnak.

A sűrű, városi környezetben futó, és főleg az elmúlt két évtizedben gőzerővel épült kerékpárutakat általában járdán, vagy az úttest mellett, elkülönítetten alakították ki hazánkban. A biciklizők az utcák egyik oldalán, két irányban járnak ezeken, a forgalomtól elvileg elkülönítve. Azonban minden egyes kereszteződésben, kapukihajtónál találkoznak a gépjárműforgalommal, amit az utak tervezésekor, és azóta sem sikerült sokszor megfelelően megoldani.

Ez az örökség súlyos teherként nehezedik a magyarországi településekre, és sajnos a közlekedőkre is, ezért megoldása egyre sürgetőbb. A Magyar Kerékpárosklub segíteni tud minden olyan településnek, amely ezt igényli, és komolyan szándékában áll a problémát megoldani.

Kapcsolódó hírek

Gyakran Ismételt Kérdések (GY.I.K.) a kerékpáros biztosítással kapcsolatban

2018. november 15-től kötött új vagy meghosszabbított Kerékpárosklub tagsághoz a baleset- és felelősségbiztosítás mellett már vagyonbiztosítás is járhat, vagyis biciklilopás esetén is téríthetik a károdat, vagy egy részét. Igyekeztünk öszeszedni a felmerülő kérdéseket, és alább válaszokat adni rájuk.

2018.11.14 |  aron
Újra fellángolt a vita a Budapest-Balaton kerékpárútvonal biatorbágyi szakaszán

Bár a kivitelezőt múlt héten bejelentették és a munka hamarosan indulhat, helyi civilek tiltakoznak a Budapest-Balaton kerékpárút Biatorbágyon átvezető szakaszának tervei ellen. A Kerékpárosklub - ahogy két éve - kerékpársávokat javasol a balesetveszélyes egyoldali kerékpárút helyett.

2020.10.21 |  aron
Virtuális Bebiciklizés: Videós és térképes tanácsok a forgalomban kerékpározáshoz

A járványügyi lezárások miatt nem tudtuk megtartani tervezett Bebiciklizés oktatóprogramjainkat, viszont videós és térképes verziókat készítettünk, amelyek segítségével otthon is megnézheted, hogyan kell a különböző közlekedési helyzetekben kerékpározni. Virtuális oktatópályánk általános helyzeteket mutat be, de Óbudán, Szegeden és Székesfehérváron is megmutatunk több útvonalat. A bemutatott szituációk bárhol ismerősek lehetnek, így más településeken is hasznosak.

2021.06.08 |  aron