Facebook Instagram Youtube

Milyen hatással vannak ránk a köztérátalakítások?

Milyen hatással vannak ránk a köztérátalakítások?
2024.07.12
A Central European Active Mobility Lab című projektben a Magyar Kerékpárosklub, a Mobilissimus, illetve a szlovák és a cseh kerékpárosklub vesz részt. A projekt keretében egy-egy köztérátalakítási beavatkozás valósul meg Budapesten, Pozsonyban és Prágában, amelyet a partnerség a Mobilissimus által kidolgozott módszertan alapján folyamatában vizsgál.

Budapesten a választás a józsefvárosi Déri Miksa utcára esett, ahol a Nagy Fuvaros és a Fecske utca közötti utcaszakasz újult meg. A beavatkozási terület átalakításáról 2020 nyarán közösségi tervezés keretében oszthatták meg javaslataikat a helyi lakosok, az átalakítás pedig 2022-ben készült el. Az átalakítási folyamatról ezen a honlapon lehet részletesebben tájékozódni.

Fotó: RÉV8

A Déri Miksa mellé a projektpartnerség egy olyan utcát is választott, amely még nem esett át ilyen forgalomcsillapító, zöldítő beavatkozáson, azonban a helyben lévő Németh László Általános Iskola miatt erre nagy igény lenne - ez pedig a Német utca.

A projekt keretében az alábbi módszerek segítségével hasonlítottuk össze a Déri Miksa utca és a Német utca jellemzőit:

  • kvalitatív terepmegfigyelés
  • egészséges utcák kérdőív
  • kamerás és analóg forgalomszámlálás
  • akkreditált zajmérés

A kvalitatív megfigyelés során összesen négy megfigyelő vizsgálta a Déri Miksa, illetve a Német utca jellemzőit 2024 május 31-én, illetve június 3-án. A megfigyelők előre megadott szempontrendszer alapján külön-külön jegyzeteket készítettek, amelyekből egy-egy idézetet teszünk most közzé.

A Déri Miksa utcáról például az alábbit írta egy megfigyelő: “A tér jól szervezett, jó benyomást kelt, voltak is, akik a növényeket megálltak nézegetni, fényképezgetni”. Az átalakított utcaszakasz közlekedési jellemzőivel kapcsolatban az alábbit írták: “Konfliktus nem volt, a többség gyalogosan ment, voltak biciklizős, és egy-egy rolleres is megfordult. A rollerező gyerekek volt, hogy száguldoztak, ez lehet balesetveszélyes, illetve egy-egy motorosfutár is végigment a téren.”

Ezzel szemben a Német utcáról az alábbi összbenyomás alakult ki: “Az iskola épülete látványra szép, viszont a környék összhatása és az utcakép nem kelt túl jó benyomást, a többi épület, illetve az útburkolatok sincsenek jó állapotban. Nincsen zöldfelület közvetlenül a járdáknál, ezért az utca összhatása szürke, koszos.” A Német utcában a közlekedési jellemzőkről ezt írta egy másik megfigyelő: “Közlekedési veszély leginkább az iskola miatt alakulhat ki, főleg abban az esetben, ha az utcában az autók gyorsan közlekednek. (...) A gyerekeket egy kisebb korlát választja el a parkoló autóktól és az úttesttől az iskola bejárata előtt.”

Az Egészséges Utcák módszertanhoz kapcsolódó kérdőívet mind a négy megfigyelő kitöltötte. Az alábbi ábrán a kitöltések átlaga látható, minden szempontnak 0-3 közötti pontot adtak a megfigyelők. Szemmel látható különbség van a Német utca és a Déri Miksa utca szubjektív értékelése között: míg a Német utca mindössze 14,3 pontot kapott, addig a Déri Miksát vizsgáló megfigyelők 45,0 pontot adtak a kérdőív módszertana alapján.

A kamerás forgalomszámlálás 2024. május 27. és június 9. között valósult meg a Déri Miksa és a Német utcában. A szenzorok a gépjármű forgalom mellett kerékpár és gyalogos forgalmat is mértek. A mérések alapján a Német utcán áthaladó gépjárműforgalom körülbelül harmada a Déri Miksa utcáénak, viszont a környezeti kialakítás - a relatív széles útpálya, a lassító párnák és egyéb lassító eszközök nélkül - annak a kevés autóforgalomnak relatív nagy sebesség felvételét engedi. Ez közlekedési kockázatot jelenthet a Német László Általános Iskolába gyermekek vonatkozásában.

A Déri Miksa utca és a Német utca összehasonlításából is jól láthatjuk, hogy még a kis költségigényű zöldítési, forgalomcsillapítási beavatkozások is sokkal biztonságosabbá, kellemesebbé teszik környezetünket, azonban egy olyan átfogó köztérátalakítás, amely a Déri Miksa utcában valósult meg, egyértelmű pozitív hatással van a helyben élők és az áthaladó térhasználók életminőségére is.

Az élhetőség növekedése mellett további előny, hogy a kellő körültekintéssel megtervezett, átlátható, tiszta és zöld közterek bizonyítottan pozitív hatással vannak a közbiztonságra is. Külön szakirodalma van a közterek minősége és a közbiztonság közötti kapcsolat kutatásának - az angol szakirodalomban ezt “crime prevention through environmental design” (CPTED) kulcsszavak alatt találhatjuk meg, ahonnan rengeteg hasznos ötletet meríthetünk, hogy milyen köztértervezési elemektől lesz leginkább biztonságos egy városnegyed.

Az akkreditált zajmérés 2024. május 29-én, illetve május 30-án valósult meg, a vizsgálat pedig a nappali közlekedési zajterhelést vizsgálta. A terület “nagyvárosias, magas intenzitású, jellemzően zártsorú, zártudvaros beépítésű lakóterületnek” számít a kerületi rendezési terv alapján, ahol a nappali közlekedés zaj határértéke 65 dB, míg az éjjeli közlekedési zajé 55 dB. A Déri Miksa és a Német utca közötti zajterhelés szembetűnő: míg a Déri Miksa utcában a mérés alapján a nappali forgalmi zajterhelés messze a nappali zajterhelési értékhatár alatt marad (52,3 dB), addig a Német utcában a nappali forgalmi zajterhelés 63,5 dB, azaz nem éri el a határértéket, de megközelíti azt.

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron