Facebook Instagram Youtube

Sikeres a TeleBike: az első magyarországi céges közbringa

Sikeres a TeleBike: az első magyarországi céges közbringa
2013.06.27
Tesztüzemben a Telekom saját közösségi kerékpáros rendszere

Tesztüzemben a Telekom saját közösségi kerékpáros rendszere

Magyar fejlesztésű újdonsággal, a Telebike rendszerhez tartozó kerékpárok szervizelését ellátó láncnélküli karbantartó kerékpárral és könnyen kezelhető regisztrációs megoldással kezdte meg működését a Telekom saját közösségi kerékpáros rendszere, a TeleBike.  A kezdeményezés már az első teszthónapban sikeres: közel 700 dolgozó használta indulása óta. A kizárólag a cég dolgozói számára elérhető, világviszonylatban is újdonságnak számító megoldásokkal működő rendszert a magyar Csepel Zrt-vel együttműködésben indította el a Telekom.
2013. május 24-én indult el a Magyarországon egyelőre egyedülálló kerékpáros közösségi közlekedési  program: a Telekom TeleBike szolgáltatja az első olyan ingyenes közösségi kerékpárt, melyet rövid időre, alkalmi kerékpározásra kaphatnak meg a felhasználók. Egységes arculatú, jól felismerhető állomásokon vehetik igénybe a vállalat dolgozói a  bicikliket annak érdekében, hogy munkaidőben minél gyorsabban és a lehető leginkább környezetbarát módon juthassanak el egyik megbeszélésükről a másikra a cég budapesti irodaházai között.
„Jó érzés, hogy nemcsak a közösségi biciklikölcsönzés elindításával tudunk új irányt mutatni, de a megvalósításnál felhasznált innovatív ötletek és újdonságnak számító megoldások is további távlatokat nyitnak. Az innovatív megoldások mellett a fenntarthatóság, azaz saját élhető jövőnk iránti elkötelezettségünket is szeretnénk megmutatni egy ilyen kezdeményezés megvalósításával.” – mondta Pataki Róbert, a Telekom üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese. 
 
Az őszig tartó, féléves pilot-időszak alatt 40 kerékpárral működik a TeleBike rendszer. A kerékpárokkal a Telekom, illetve a T-Systems Magyarország négy telephelye között közlekedhetnek a dolgozók. A bicikliket PIN-kód vagy ügyfélkártya segítségével kölcsönözhetik a rendszerbe regisztrált kollégák, probléma esetén pedig dedikált ügyfélszolgálat és forródrót segít megoldani a helyzetet.
 
A biciklirendszert a Telekom a Csepel Zrt-vel szoros együttműködésben valósította meg. A magyar tulajdonú kerékpárgyár a biciklik biztosítása mellett azok szállítását és a rendszer karbantartását végzi, a világon újdonságnak számító, utánfutóval felszerelt logisztikai, és egyben szerviz-kerékpárként is működő Stringbike típusú kétkerekűjével. Az ötletgazda Telekom a kiépítésen túl a regisztrációs rendszer kifejlesztéséért, illetve a kerékpárok biztonságát biztosító megoldásokért is felelt: az egyedülálló flottakövető rendszerben minden biciklin GPS található, így azok hatékonyan védhetők lopás ellen. „Különösen örülünk ennek az együttműködésnek, hiszen amellett, hogy remek kezdeményezésnek tartjuk a városi kerékpározás ilyen alternatíváját számos innovatív megoldást is felsorakoztat a TeleBike rendszer. A Csepel logisztikai szisztéma mellett a Telekom által biztosított flottakövető rendszer, illetve maga a regisztrációs folyamat is a legmodernebb megoldások közé tartozik.” – mondta el Klimon Péter, a Csepel Zrt. vezérigazgatója.
 

Kapcsolódó hírek

15%-kal több kerékpározót mértek Budapesten 2020-ban, decemberben 61%-kal többet, mint egy éve

A BKK öt, nyilvánosan elérhető adatokat mutató kerékpárszámlálóján 15 %-kal nagyobb forgalmat mértek 2020-ban, mint 2019-ben. A 2020-ban összesen mért 2.771.710. kerékpározó rekord azóta, hogy egyszerre öt helyen mérik a biciklis forgalmat. A bicikliutak és sávok aszfaltjába telepített detektorok felett még télen is többen kerékpároztak: a 2019 decemberi biciklis forgalmat már 2020 december közepén túlszárnyalták a budapestiek, a bringás forgalom télen nőtt leginkább 2019-hez képest. A Csepelre vezető Weiss Manfréd úton mérték a legnagyobb éves (26%-os) növekedést, a budai rakparton pedig 2020-ban mértek először 1 milliónál több kerékpározót számoltak. Munkanapokon és munkaszüneti napokon is nőtt a kerékpáros forgalom, ami az otthoni munkavégzés, az oktatási intézmények és vendéglátóhelyek bezárása mellett kiemelkedő.

2021.01.11 |  aron
Így lett kerékpársáv a Nagykörúton és más fontos főútvonalakon

2020 legnagyobb és leghíresebb hazai kerékpárosbarát fejlesztése a nagykörúti kerékpársáv volt. A régóta várt, belvárosi kerületeket összekötő kerékpársávok tesztüzemét a tavaszi koronavírus-járvány elkerüléséhez kapcsolódóan indították el, majd a népszerűségét látva kisebb változtatásokkal ősszel meg is tartották. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan ért be több évtized várakozása, milyen volt a fogadtatása, miken vitáztunk és milyen lehetőséget ad a Nagykörút jövőjének, ezzel Budapestnek ez a kétszer két, olcsón és gyorsan kivitelezett sárga csík. A történet nem csak a Nagykörútra érvényes, akkor is érdemes elolvasnod visszaemlékezésünket, ha nem a környéken élsz, mert a tapasztalatok máshol is hasznosak lehetnek.

2020.12.29 |  aron
Itt találod Budapest és környéke kerékpárboltjainak térképét

Térképre tettük Budapest bringaboltjait és szervizeit. Jó böngészést!

2021.02.03 |  aron